2018. augusztus 31. péntek

aug. 31
13:54
Világsztárokkal játszik a Vidi (Infostart)
A MOL Vidi FC a Chelsea-vel, a PAOK-kal és a BATE Boriszovval került egy csoportba az Európa Liga sorsolásán.
aug. 31
13:54
Tíz évet kaphat a 2015-ös párizsi támadásban részt vett férfi anyja (HírTV)
A vád szerint 65 ezer eurót küldött fiának, amíg az Szíriában és Irakban tartózkodott.
aug. 31
13:54
A gyerekeket akarta agyonlőni egy érsekhalmi betörő, mert nem kapott kétmillió forintot (ATV)
A Bajai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, akit rablással gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított vasárnap este maszkkal az arcán bement egy érsekhalmi ingatlanba, majd belökte a házba a teraszon tartózkodó sértettet.
aug. 31
13:54
Viharok verik szét a szombat délutáni strandidőt (Háziállat)
Nyugat felől hidegfront közelíti meg hazánkat, amelynek hatására szombat délutántól a nyugati és középső országrészben heves zivatarok kialakulására kell számítani.
aug. 31
13:54
Nem kell aggódni, lesz még támogatás villanyautóra (Autónavigátor)
Nem változik a legfeljebb 1,5 millió forintos, vissza nem térítendő vásárlási támogatás a villanyautókra, a támogatásra fordítható összeg azonban nő.
aug. 31
13:54
A Chelsea-vel is találkozik a Mol Vidi az EL-ben (Azenpenzem)
Angol sztárcsapat, görög és a fehérorosz klubok lesznek a magyar bajnok Mol Vidi FC ellenfele a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmei során.
aug. 31
13:54
Ezek az emberek visszajöttek a halálból - elmesélték, mit láttak (Femcafe)
Sokkoló, megható és rémisztő történetek is vannak köztük.
aug. 31
13:54
Kapás Boglárka elkészítette AZT a fotót a Balatonon, amire minden lány vágyik (SzMo)
Nincs is szebb a balatoni naplementénél...
aug. 31
14:00
Tovább csúszik a Hagyományok Háza átadása, viszont többe fog kerülni (444.hu)
A környék lakói szerint lasszóval fogják a munkásokat az építkezéshez.
aug. 31
14:00
Otthonosan fényűző ez a fantasztikus családi ház Long Islanden (Player)
Ezt a házat nemcsak csodáljuk, hanem azonnal laknánk is benne, annyira tökéletes.
aug. 31
14:00
Német intézet: A munkaerőhiány álprobléma, a migráció álmegoldás (Könyves Magazin)
A német cégek munkaerőhiánnyal kapcsolatos aggodalmai eltúlzottak és ellentmondásosak, a céljuk pedig az, hogy alacsonyan tarthassák a fizetéseket. A német a Hans-Böckler Alapítvány kutatóintézetének (WSI) elemzői „alibinek”, hideg és káros kalkulációnak tartják az alacsonyan képzett munkaerő behozatalának további, új jogszabályokkal való ösztönzés
aug. 31
14:06
Sztárcsapattal került össze a Vidi az Európa-ligában (Blikk)
Megrendezték az Európa-liga csoportkörének sorsolását, a Mol Vidi labdarúgócsapata nagyon nehéz négyesbe került.
aug. 31
14:06
Emelkedett az üzleti bizalom (ProfitLine)
Magyarországon az üzleti bizalom szintje a második negyedévben kis mértékben meghaladta az előző negyedévit - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) pénteken az MTI-vel.
aug. 31
14:06
Tőzsdézés alapjai szeminárium (Portfolio)
Érdekel a tőzsde és a befektetések világa, de nem tudod, hogyan vágj bele? Délutáni szemináriumunkon megismered, mely befektetési termékek közül válogathatsz, valamint megérted, mely tényezőkre kell fókuszálnod a sikerért. A tőzsdéhez...
aug. 31
14:06
Folytatódik a krízis a Honvédkórházban: felmondott Zacher Gábor (Pénzcentrum)
Tegnap robbant a hír a sajtóban, hogy a több orvos felmondott a Honvédkórház sürgősségi centrumában, az ott maradt traumatológusok és aneszteiológusok pedig felmondták az önkéntes túlóra szerződésüket, mivel a kórház nem fizette...
aug. 31
14:06
A Chelsea-vel is összecsap a Vidi (HírTV)
Kisorsolták a labdarúgó Európa Liga csoportjait.
aug. 31
14:09
Gulyás Gergely: emelkedik az útdíj, de utat javítanak belőle (Infostart)
Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján, az unió 54 millió eurót áll a határvédelmi költségekből, támogatja a kormány a Lánchíd és a Váralagút felújítását, és megemelik az útdíjat, a befolyó pénzből pedig az alsóbb rendű utakat újítják fel - a Kormányinfó részletei.
aug. 31
14:12
Politikai show lesz-e Orbán Viktor felszólalása Strasbourgban az Ep-ben? (ATV)
Orbán Viktor felszólalása szeptember 11-én egy látványos show, kampányszereplés lesz Strasbourgban az Európai Parlamentben, vagy azt hiszik, hogy a miniszterelnök ezzel meg tudja akadályozni, hogy a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentés megkapja a kétharmadot? - kérdezte a Kormányinfón az ATV főmunkatársa Gulyás Gergelytől.
aug. 31
14:12
A Roszatom vezetőjével tárgyalt Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt.
aug. 31
14:12
Meglepő döntés: Harry herceg megszakította a családi hagyományt Meghan Markle miatt (SzMo)
Sokan haragszanak rá, mások megértik a választását.
aug. 31
14:18
Késelés történt Amszterdamban (HírTV)
A hatóságok még vizsgálják, hogy terrorcselekmény történt-e.
aug. 31
14:18
Marad a nyár a hétvégén, de már eshet eső (Háziállat)
Csapadékosabb lesz a hétvége, néhol sok eső is hullhat, helyenként kisebb lehűlés is lesz, de a legt
aug. 31
14:18
Újra gurul a Dallamos Villamos (SzMo)
Igazi buli hangulattal és déltől estig koncertekkel gurul idén is a Dallamos Villamos.
aug. 31
14:21
Késelés Amszterdam főpályaudvarán (Infostart)
Két ember megsebesült egy késelésben Amszterdam fő vasúti pályaudvarán, a rendőrők megsebesítették a feltételezett elkövetőt - közölte a holland rendőrség.
aug. 31
14:24
Orbán a Roszatom fejesével találkozott – miről tárgyaltak? (Privátbankár)
A találkozóról csak egy szűkszavú tájékoztatás született.
aug. 31
14:24
Rangos elismerést nyert a francia világklasszis (Blikk)
Az Atlético Madrid csatárját, Antoine Griezmannt választották a 2017-2018-as Európa Liga idény legjobbjának.
aug. 31
14:26
Orbán a Roszatom fejeseivel találkozott – miről tárgyaltak? (Privátbankár)
A találkozóról csak egy szűkszavú tájékoztatás született.
aug. 31
14:27
EL: Vidi-Chelsea a csoportkörben, íme az ellenfelek! (Sport365)
Felemás csoportban a magyar bajnok!
aug. 31
14:30
Egyre több magyar fizet bankkártyával (AQUA)
A kártyabirtokosok bő negyede minden lehetséges esetben igyekszik a készpénzmentes fizetés legfőbb eszközének számító bank- vagy hitelkártyáját használni.
aug. 31
14:30
Menczer: Nem szabad egyenlőségjelet tenni (HírTV)
A helyettes államtitkár szerint történelmet hamisít, aki egyenlőségjelet tesz a mai illegális migráció és az 1956-os magyar menekültek közé.
aug. 31
14:30
Vécén ülve telefonál Cara Delevingne, és szexibb, mint valaha (SzMo)
Elég furcsa koncepció, de csak imádni lehet.
aug. 31
14:30
Itt A mi kis falunk harmadik évadának első nyilvános jelenete (SzMo)
Holnap indul az RTL Klub sikersorozatának harmadik évada.
aug. 31
14:36
Szinte mindenkinél jobban utálják a magyarok az óraállítást (Portfolio)
Az összes tagállam közül Magyarországon volt a második legmagasabb azok aránya (90%), akik az óraállítás eltörlésére szavaztak és közülük a negyedik legnagyobb arányban (86%) vélekedtek negatívan az eddigi állítgatásokról - derült...
aug. 31
14:36
A világ legszebb repülőterén minden várakozás felér egy ötcsillagos nyaralással (Player)
Ha Szingapúrba utazol, tuti, hogy az első pár napot a reptéren akarod tölteni.
aug. 31
14:36
Súlyos baleset Budapesten (Infostart)
Motorossal ütközött össze egy autó Budapest belvárosában.
aug. 31
14:42
Krémsajtos tojássaláta. Az egyik leggyorsabb vacsora, ráadásul nagyon finom (Blikk)
Csak néhány alapanyagra lesz szükséged hozzá.
aug. 31
14:42
Kétségbeesetten próbálják megállítani a peso árfolyamának mélyrepülését (ATV)
Júliusban 31% volt az éves infláció mértéke Argentínában, a pénzromlás azonban nem állt meg. A nemzeti valuta szerdán 7, csütörtökön további 13%-kal gyengült az amerikai dollárhoz képest.
aug. 31
14:42
Elüt a környezetétől, de mégis pazar ez a művészstúdió Virginiában (Player)
Szobrásznak nem kell inspirálóbb otthon.
aug. 31
14:42
Gulyás: A Sargentini-jelentés egy elkeseredett kísérlet Magyarország megbüntetésére (Igényesférfi.hu)
A Sargentini-jelentés egy utolsó, elkeseredett kísérlete a bevándorláspárti erőknek arra, hogy megbüntessék a magyar kormányt – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
aug. 31
14:44
Felmondott Zacher Gábor (Igényesférfi.hu)
A Honvédkórházban uralkodó állapotokra hivatkozva mondott fel a nemzet toxikológusa. Szerinte veszélyessé vált a helyzet.
aug. 31
14:48
Baleset történt Budapest belvárosában, egy motoros súlyos sérüléseket szenvedett (Blikk)
Közlekedési baleset történt belvárosában.
aug. 31
14:54
Táncolni kezdett a sztriptíztáncossal, de megérkezett a felesége! Videó (Femcafe)
A nyaralások azért is vannak, hogy az emberek kicsit kiengedjék a gőzt...
aug. 31
14:54
Nem mert lefeküdni randipartnerével a férfi, mert attól félt, hogy elkapja tőle a rákot (SzMo)
A nő egyébként már több mint hat éve legyőzte a gyilkos kórt, de udvarlója nem hitte el neki, hogy nem fertőz. Végül szakítás lett a dologból.
aug. 31
15:00
Két kapura játszik Erdogan (Privátbankár)
A török kormányfő egyszerre vásárolna katonai tételeket az oroszoktól és az amerikaiaktól is.
aug. 31
15:00
Doppingbotrány: Felfüggesztették a világbajnok ezüstérmest (ATV)
Felfüggesztették Jarrion Lawson világbajnoki ezüstérmes távolugró versenyzési jogát, miután fennakadt egy doppingvizsgálaton.
aug. 31
15:00
Itt a bizonyíték, hogy rengeteg potenciál van egy romos, de gyönyörű házban (Player)
Ledózerolás helyett ezerszer jobb ötlet lehet a felújítás. Ahogy ezzel a kínai házzal is történt.
aug. 31
15:00
Így néz ki a Kinder csoki kisfiúja ma! 10 évesen került a dobozra (Femcafe)
Aki 2005 után született, csak őt ismerheti.
aug. 31
15:03
Durva esők jönnek, vége a strandidőnek (Infostart)
Sok lesz az eső, emiatt hétvégére nem várható strandidő, bár a hőmérséklet nem csökken.
aug. 31
15:06
Gyászol Orbán Viktor: a kormányfő a ravatalnál búcsúzott (Blikk)
Több vezető politikus is lerótta kegyeletét.
aug. 31
15:06
Agyvérzést kapott Egervári Sándor - itt vannak a legfrissebb hírek az állapotáról (Blikk)
Egervári Sándor (68) egészségéért aggódhatnak a fociszurkolók.

Keresés