Még a világbajnokság előtt fotózkodott együtt Recep Tayyip Erdoğan, török elnökkel Mesut Özil, a német válogatott tagja, amiért közellenség lett, ami miatt a vb után lemondta a válogatottságot is.
A férfiak aranya után a nőkét is Magyarország vitte el – ezúttal, Milák Kristóf után egy nappal, Kapás Boglárka briliánsan felépített taktikával hajrázta le a szám specialistáit. Cseh László nem jutott döntőbe 50 pillangón, Hosszú Katinka második idővel jutott tovább 100 háton.
Jól tudjuk, hogy sajnos nem minden étel egészséges, amit a reklámokban látunk, de a fejlődés is kezdetét vette a helyes táplálkozás irányába. Dr. Forgács Attila, gasztropszichológussal az eddigi életútjáról, valamint az evéssel kapcsolatos pszichés mozgatórugóinkról beszélgettünk.
Már elkészült a laktációs, vagyis szoptatási tanácsadó képzés vázlata. A védőnők új továbbtanulási lehetőségét pénteken jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnő tagozatának elnöke az InfoRádiónak elmondta: céljuk, hogy a program minél hamarabb elinduljon.
A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz - közölte a Bónusz Brigád az MTI-vel hétfőn.
A vasárnap reggeli tusnádfürdői kettős medvetámadás után összehívták a Sürgősségi Esetek Hargita Megyei Bizottságát, 12 medve sorsáról várnak döntést 24 órán belül a szakemberek.
Videó is készült a viccpárt jelöltjének kampánykörútjáról. Többen ferde szemmel néztek az „igazi” Mészáros Lászlóra, valaki viszont nagyon gáláns volt vele.
Óvatos emelkedést mutattak a vezető részvényindexek az USA-ban a hétfői kereskedésben. A jól sikerült gyorsjelentési szezont továbbra is beárnyékolják a világkereskedelmi feszültségek, illetve az Irán elleni szankciók ma bejelentett...
A 81 éves művész búcsúzik a rajongóitól. 21 éves kora óta szerepel filmekben, de most az út végére ért: Robert Redford az Entertainment Weekly-nek jelentette be, hogy új filmje, a The Old Man & The Gun (Az öregember és a fegyver) az utolsó lesz.
Az iráni elnök értelmetlennek minősítette a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, miközben Washington bejelentette, hogy hétfő éjféltől újra hatályba lépek az Irán elleni amerikai szankciók.
A szokásosnál 20 százalékkal több, összesen hatezer riasztásuk volt a mentőknek a kánikulai hétvégén - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére
Szlovén kormányalakítás - Marjan Sarecet jelölik a baloldali pártok miniszterelnöknek Marjan Sarecet, a június 3-i szlovéniai választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Marjan Sarec Listája (LMS) párt elnökét jelölik a baloldali pártok szerdán miniszterelnöknek - jelentette be maga Sarec hétfőn Ljubljanában
A tusnádfürdői polgármesteri hivatal és az illetékes vadásztársulás tizenkét veszélyesnek ítélt tusnádfürdői medve kiemelési kérvényének készítette el a dokumentációját - közölte hétfőn a Hargita megyei önkormányzat abban a közleményben, amelyben a Sürgősségi Esetek Hargita Megyei Bizottságának a hétfői üléséről tájékoztatott
Ezen a héten 283 településen, illetve százezer hektáron irtják a szúnyogokat az országos szúnyoggyérítési program keretében - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
A Fehér Ház Donald Trump elnök aláírásával közleményt adott ki, amelyben bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását. A szankciók helyi idő szerint éjféltől lépnek életbe. A Fehér Ház bejelentette az Irán elleni szankciók...
Újabb rekordot ért el a napenergia termelése Németországban; a naperőművek júliusban 6,17 terawattóra villamos energiát állítottak elő, megdöntve a májusi 5,93 TWh-s csúcsot. A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él kifejezetten könnyű napokat. Közben ugyanis több fosszilis és nukleáris erőmű termelését csökkenteni kellett, a széle
Marjan Sarecet, a június 3-i szlovéniai választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Marjan Sarec Listája (LMS) párt elnökét jelölik a baloldali pártok szerdán miniszterelnöknek - jelentette be maga Sarec hétfőn Ljubljanában.
Csökkentené a civil szervezetek támogatását a cseh pénzügyminiszter Csökkenteni szeretné a nem kormányzati szervezetek (NGO) állami támogatását a cseh pénzügyi tárca - olvasható a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) hírportálján hétfőn megjelent összefoglalóban
Több mint 7 százalékkal nőtt a magyar turisták száma Horvátországban az év első hét hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest – tájékoztatta az MTI-t Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője.
A Szent István-bazilikában állították ki a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzából készült aratókoszorút