A katasztrófavédelem közzétett egy országos listát azokról a helyekről, ahol légkondicionáló működik és be lehet menni hűsölni. Ezek a helyek - bevásárlóközpontok, templomok, közintézmények - bárki előtt nyitva állnak.
A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz - közölte a Bónusz Brigád.
Horvátországban több mint 7 százalékkal több magyar turistát regisztráltak az idén az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője hétfőn az MTI-t. Marin Skenderovic elmondta:...
Arnold Schwarzenegger egy darabig még Budapest lesz, hiszen filmet forgat a fővárosban. Ez idő alatt viszont hol itt, hol ott bukkan fel és hát természetesen, mint azt már kezdtük megszokni Will Smith-től, ő videóban örökíti meg a budapesti élményeit. Edzett már szabadtéri konditeremben, biciklizett már a Parlamentnél, de találkozott már vízen közl
Két éve 948 rendőrnek szűnt meg a szolgálati jogviszonya, míg 2018 júliusának végéig 1023-an hagyták el a testületet - írja a 24.hu. A lap kikérte az Országos Rendőr-főkapitányság adatait arra vonatkozóan, hogy július végéig...
A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák - tájékoztatta hétfőn az Mészáros József.
Rákászni indult a 60 éves Angel Perez, napokkal később elfeketedtek és sorvadásnak indultak végtagjai. A férfi egy apró bokasérüléssel tartózkodott a vízben horgászat közben, amin keresztül testébe férkőztek a húsevő baktériumok. A fertőzés ezzel megindult, Perez kezein és lábain lassan egyértelművé váltak a tünetek: testét belülről fokozatosan pus
A felfegyverkezett férfit rendőrök vitték el az Anna & the Barbies pénteki, Budapest Parkban tartott koncertjéről, mert a cipőjébe rejtett késsel akarta megszúrni a zenekar frontemberét. Az énekesnő, a biztonsági emberek szervezett közbelépésének köszönhetően, sértetlenül megúszta a koncertet.
Gyorsan leszögezem, hogy a címmel kicsit túloztam. Sajnos nem egy hivatalos NASCAR verseny került kilátásba, csupán egy régebbi stock car masinával körözgettek a Nordschleifén. Ami azért így is igencsak nagy kuriózum!
Jelenleg 60 százalékos és egyre nő annak az esélye, hogy nem születik megállapodás arról, milyen feltételekkel szűnik meg az Egyesült Királyság európai uniós tagsága - mondta a brit külkereskedelmi miniszter.
Ez a kutya egy őstehetség! – állítja Bogyesz gazdája, Farkas Balázs, aki mindenki arcára mosolyt csal a kedvencéről készített, szokatlan képeivel. Az eb, a képek tanúsága szerint, habzsolja az életet.
Hetvenhárom éves korában meghalt Joël Robuchon francia séf, a világon a legtöbb Michelin-csillaggal rendelkező éttermek tulajdonosa, akit a Gault & Millau az évszázad séfjének nevezett 1990-ben.
Gyerekkoromban annyit értettem a sajtópluralizmusból, hogy nekünk a Népszabadság jár, nagypapám pedig minden nap alaposan végigböngészi a Magyar Nemzetet.
Augusztus 28-án 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's International Nyrt., most közzétették az esemény előterjesztését is. Az előterjesztés lényege: Stefan Delacher június 7-ével lemondott igazgatósági tagságáról. A...
Idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz a teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma, amely az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot – közölte a Bónusz Brigád.