Tízrendbeli hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy megyei kormányhivatalban dolgozó férfi ellen, aki 2014 és 2017 között tizenhárom alkalommal fizetés nélkül vitt el élelmiszert különböző nyugat-magyarországi üzletekből – közölte ma Takács Péter Győr-Moson-Sopron megyei főügyész.
Magyarország már megérett az újabb felminősítésre, amire akár már a jövő héten is sor kerülhet - nyilatkozta Nagy Márton, az MNB alelnöke az MTI-nek arra utalva, hogy idén még mind a három kiemelt hitelminősítő intézet felülvizsgálhatja...
Már tulajdonosaikhoz kerültek az első elektromos Jaguar modellek, az egyik taxitársasághoz egyből tíz darab. A flotta már működik, a sofőrök mesélnek is az autóról.
Anarchia, botrány, elképzelhetetlen pénzügyi viszonyok, pazarlás, lopás és korrupció - ezekkel a súlyos szavakkal illette Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az állami egészségügyi intézmények gazdálkodását a Magyar...
Megérett az újabb felminősítés, amire akár már a jövő héten is sor kerülhet - mondja Nagy Márton. Az MNB alelnöke szerint idén még mind a három kiemelt hitelminősítő intézet felülvizsgálhatja a hazai adósságbesorolást.
Azonnal reagált az albérletpiac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésére: a kiadó lakások száma 28, a kiadó szobáké pedig 12 százalékkal nőtt két hét alatt Budapesten és a nagy egyetemvárosokban.
Egész Európában kevesebb gabona termett, és a disznótakarmány is többe került, mint korábban. Ezt valószínűleg nem fogják tudni lenyelni a kereskedők, és az árnövekedés egy részét áttolják a vásárlókra.
Az európai baloldal eddig nem értesült az afrikai népességrobbanásról és az onnan érkezetteket konzekvensen menekülteknek nevezi. Most jelentkezett egy 37 éves baloldali kormányfő, aki szívesen megadja a kegyelemdöfést saját politikai oldalának a jövő májusi Európai Parlamenti választásokon.
Közel 6 milliárd dollárnak megfelelő adózás előtti nyereségről adott számot az Európa legnagyobb bankjának számító HSBC, ezzel valamennyivel felülmúlta az elemzők által várt 5,8 milliárdot. Júniussal bezárólag pedig az adózás...
Lezárult a Westinghouse nukleáris energetikai társaság Brookfield Business Partners és egyéb intézményi befektetők részére történő értékesítése, valamint a cégnek az Egyesült Államok csődtörvénye 11. fejezetének előírásai szerinti átszervezése. A lépés egyelőre biztosíthatja a vállalat további működését.
Egyelőre tartja pénteken látott erősödését a forint az euróval szemben, 320 alatt indítja a hetet a magyar deviza. A dollár próbál megint erősödni az euró ellenében, a török lírára viszont továbbra is rájár a rúd a feltörekvő...
Levente több mint két hetet töltött elzárva egy bronxi menekültközpontban, spanyol nevelőszülőknél, amerikai szakértők szerint pedig a történtek egész életében komoly hatással lehetnek a lelki egészségére.
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők a kereskedelmi háborús aggodalmak helyett ezúttal a vállalati gyorsjelentésekre és az ezúttal valódi meglepetést nem okozó júliusi munkaerőpiaci...
Magyarország már megérett az újabb felminősítésre, amire akár már a jövő héten is sor kerülhet - nyilatkozta Nagy Márton, az MNB alelnöke az MTI-nek arra utalva, hogy idén még mind a három kiemelt hitelminősítő intézet felülvizsgálhatja a hazai adósságbesorolást. Az intézetek naptára szerint az S&P augusztus 17-re, a Fitch augusztus 31-re, míg a Mo
A brit P2P hitelezési szektor megtorpanhat, a pénzügyi felügyelet ugyanis kockázatos befektetési eszköznek minősítette az eszközosztályt, ami durván leszűkítheti a P2P platformok forrásszerzési lehetőségeit - írja a Financial Times....
Franciaországban is tombol a hőség: az Electricité de France áramszolgáltató a forróság miatt három atomerőmű négy reaktorblokkjának leállítását is elrendelte szombaton.
Újabb naperőmű-beruházásokat, illetve a beruházásokkal összefüggő ügyeket nyilváníthat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé a kormány a szaktárca javaslata alapján. További 23 napelemes erőművel bővülhet a nemzetgazdasági...
Japánban egyperces csenddel adóztak hétfőn a hirosimai atomtámadás áldozatai emlékének az első atombomba ledobásának 73. évfordulóján. Abe Sindzó miniszterelnök megemlékező beszédében kijelentette: egyre nő a különbség az atomhatalmak és az atomfegyverrel nem rendelkező országok között.
Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a legkisebbek nemzeti öntudatának erősítésére - derül ki az óvodai nevelés országos alapprogramjának nemrégiben elfogadott módosításából. Emellett meg kell ismerkedniük a magyarság eredetével, történelmével...
Augusztus 5-én rekorddöntéssel zárult a jelentkezés a Design Terminal őszi mentorprogramjára. A több mint kétszáz pályázó 5 kontinensről, 56 országból jelentkezett - jelentette be a Design Terminal, mely szerint ez is bizonyítja, hogy...
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők a kereskedelmi háborús aggodalmak helyett ezúttal a vállalati gyorsjelentésekre és az ezúttal valódi meglepetést nem okozó júliusi munkaerőpiaci...
A második negyedévre vonatkozó adatok szerint a japán nyugdíjalap 1,7%-os hozamot ért el elsősorban a külföldi részvénybefektetésein, ami 23 milliárd dollárral növelte a kezelt vagyont - számol be a hírről a Bloomberg. A 23 milliárd...
Még márciusban számoltunk be róla, a Volvóval közös tulajdonban lévő, és a svéd márka műszaki alapjait használó, Lynk & Co névre keresztelt új kínai gyártó jövőre Európába is elhozza portékáját. A kínaiak nagyon komolyan veszik az utópiacra való belépést, és ez modelljeiken is látszik: a 01 és a 02 crossoverek után ezúttal a 03 típuskódot viselő négyajtóssal lett immár háromtagú a palettájuk – így…
Hétfőtől vasárnapig országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a gyorshajtók kiszűrésére - mondta Jámbor István ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányító osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Európa-szerte kevesebb gabona termett idén, mint tavaly, megnőtt a búza ára, ami árnövekedést idézhet elő a sütőipari termékeknél. A sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedést teljes mértékben áthárítják a fogyasztókra – írja a Népszava.
A legjobb magyar, Fucsovics Márton egy helyet javított, így 51. a férfi teniszezők világranglistáján, amelynek élcsoportjában nem történt változás. Babos Tímea viszont párosban és egyesben is megőrizte helyezését.
Első körben a fémkereskedelmet és az autóipart sújtó szankciókat vezették be újra, az olajipari szankciókat 90 nap múlva léptethetik életbe. Az eredmény vitatható: Iránban hirtelen egymásra találtak a reformisták és a keményvonalasok, a világban újabb front nyílhat az USA és Kína, illetve az EU kereskedelmi háborújában.
A 33 éves játékos, aki az oroszországi világbajnokságon két meccsen játszott, közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy visszavonul a nemzeti csapattól.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest kissé erősödött, de a dollárral és a japán jennel szemben gyengült.
Anarchia és botrány jellemzi az egészségügy egyes területeit - mondta el a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Az utóbbi időben számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött az ÁSZ, annak...