Glasgow – Milák Kristóf (18) bizonyította, a legnehezebb időszakokban sem szabad feladni, küzdeni kell a végsőkig, és a kitartásnak, az elszántságnak meglesz az eredménye.
Ha az emberiség nem állítja meg a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését, visszafordíthatatlan folyamatok kezdődnek el – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában Mika János éghajlatkutató. Rámutatott, hogy Magyarország 30-40 százalékkal gyorsabban melegszik, mint például az egyenlítői területek.
A nagy meleg miatt már augusztus elején elkezdik a szőlőszüretet a korai fajtákkal, de a középérésű fajtákat is a szokásosnál három héttel előbb szüretelik a gazdák - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Mészáros József.
Számtalan tanulmány jutott már arra, hogy a sörfogyasztásnak bizony megvannak a maga előnyei. Nemcsak a hangulatodra nézve, hanem az egészségedre nézve is. Ennek pedig nagyon tudunk örülni.
Bár az európai részvényindexek lefelé kanyarodtak a hétfői kereskedés második felében, a kereskedelmi háborús aggodalmak nem fogták vissza a hazai tőzsdét, és a BUX esetében továbbra is a vevők diktálják az ütemet. A hazai blue chipek...
Meghosszabbított vasárnapi nyitvatartással, többféle fesztiválcsomaggal és egészséges ételekkel várja a Sziget látogatóit már a beköltözés előtti napokban az óbudai Auchan, írja az áruházlánc közleményében. Az augusztus 8. és 15. között megrendezett fesztivál idején a megszokottnál nagyobb forgalomra számít az áruház, amelyre megerősített személyze
1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor bebizonyosodott, hogy van egy fegyver, amely képes elpusztítani akár az egész emberiséget. Az emlékek örökre beégtek.
A Mol Vidi labdarúgócsapata nagyon közel került ahhoz, hogy főtáblára kerüljön valamelyik nemzetközi kupasorozatban. A székesfehérvári együttes a svéd Malmővel mérkőzik meg kedden a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, és egy esetleges továbbjutás esetén – a következő, BL-playoffkör eredményétől függetlenül – már biztosan ott lehet
Horváth Laura (21) második helyen végzett az egyik legnépszerűbb modern sportág, a crossfit világbajnokságán. A magyar lány először vett részt a talán legnagyobb tömegbázissal rendelkező sport csúcseseményén.
Az idei nyár sok európai családnak a pihenés helyett a reptéri várakozásról, alternatív útvonalak kereséséről szólt, és úgy tűnik, ez vár sokakra az előttünk álló héten is.
Rájár a rúd Európa vezető fapadosaira: a Ryanairt folyamatos sztrájkok sújtják, a Wizz Airnél feltorlódtak az utasok, és mindkét cég ellen fogyasztóvédelmi eljárás indult itthon. Ráadásul az elmúlt negyedévben mindkét légitársaság eredménye romlott.
Azonnali hatállyal megtiltotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig – a prágai székhelyű Perfectum Consulting CZ SE-nek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság – Investment GP és Global Property (GP) Capital SE márkaneveken is – irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek.
Előttünk a nyár itt az ideje, hogy felkerüljön néhány olyan balatoni program is a bakancslistánkra, amit ebben az évszakban a legjobb csinálni, persze a strandoláson kívül. Útra fel!
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi (53) feleségével kilátogatott korábbi csapata, a Bp. Honvéd vasárnapi, Paks elleni (1-0) bajnoki mérkőzésére.
Már Magyarországon is kapható az IKEA vegetáriánus hot dogja. Az új termék ára 150 forint, akárcsak elődjéé - tudta meg a Pénzcentrum. Ezentúl az IKEA magyarországi áruházaiban is kapható lesz az új vegetáriánus hot dog....
Ezen a héten 283 településen, illetve százezer hektáron irtják a szúnyogokat az országos szúnyoggyérítési program keretében - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
A japán gazdaságban tartósan gyenge gazdasági növekedés várhat az Egyesült Királyságra is, ha az európai uniós tagság megszűnése utáni években meredeken csökkenne a bevándorlás az európai szigetországban - figyelmeztetett hétfőn...
A vadonatúj Honda CR-V európai verziója még az idei Genfi Autószalonon mutatkozott be, és ahogyan az várható volt, őszre már Magyarországon is elérhető lesz az autó. A hazai importőr már be is árazta az újdonságot, mi pedig rögtön górcső alá is vettük az árlistát, hogy megtudjuk, mennyiért vihetjük majd haza.
Újabb rekordot ért el a napenergia termelése Németországban; a naperőművek júliusban 6,17 terawattóra villamos energiát állítottak elő, megdöntve a májusi 5,93 TWh-s csúcsot. A rekord ellenére a német villamosenergia-rendszer nem él kifejezetten könnyű napokat. Közben ugyanis több fosszilis és nukleáris erőmű termelését csökkenteni kellett, a széle