2018 júniusában az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett.
Átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher növelést eredményező, rugalmas áfa- és illetékszabályozást, köztük az eladói illeték bevezetését javasolja a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a javaslatcsomagot a szervezet eljuttatta a kormánynak is.
Azonnali hatállyal felfüggesztette egy balatonboglári büfé tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a szakemberek megállapították, hogy a büfé élelmiszer-előállító, vendéglátó-ipari tevékenység végzésére alkalmatlan - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke kedvezőnek tartaná, ha már jövő januártól csökkenne 2 százalékponttal a szociális hozzájárulási adó (szocho), így nagyobb mértékben nőhetne a minimálbér...
Most már örökké megoldatlan marad a Seuso-kincsek megtalálójának rejtélyes halála? A Magyar Hírlap értesülése szerint ugyanis a 38 éve holtan talált Sümegh József amatőr kincskereső megölésének ügyében indított nyomozást felfüggesztette a rendőrség. De mivel a nyomozás folytatásának lehetősége továbbra is fennáll, ennél bővebb tájékoztatást nem adn
Facebookos csoport szerveződött egy a jelek szerint ingatlanokban utazó csaló, B. Judit megállítására, akit Bróker Marcsira hajazó elnevezéssel egymás között csak Kéró Juciként emlegetnek. Kéró Juci azt ígérte, ügyfelei 100 százalékos...
Országszerte továbbra is tartós hőségre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez kedden reggel eljuttatott veszélyjelzésük szerint Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Azt írták: napközben, várhatóan késő délután, este a Nyugat-Dunántúl
A manikűrdivat évről-évre megújul, de természetesen akadnak visszatérő ötletek is. Most tényleg mindent lehet, változatosak a színek és a formák is. De mi történik akkor, amikor a rövid körmeidet szeretnéd hosszabbnak, szebbnek látni? Íme a megoldás.
Kiszáradásnak (dehidráció) nevezzük azt az állapotot, mikor a szervezet víztartalma csökken. Háromféle formában fordulhat elő, amelyek az alapján különíthetők el, hogy a víztartalom csökkenését kíséri-e az ásványianyag-egyensúly felborulása, és milyen irányban.
Teherán nem vásárolhat amerikai dollárt, nem is bonyolíthatja ebben a valutában az ügyleteit, és még számos büntető intézkedést kell elszenvednie. Az USA-ba pedig nem mehetnek bizonyos élvezeti cikkek, de a Boeing is elesik egy 20 milliárd dollár értékű üzlettől.
A következő napokban már déli irányból, a Földközi-tenger medencéjéből érkezik hozzánk az egyre melegebb levegő. A csúcshőmérséklet a hét közepén több helyen eléri a 35 fokot.
Elképesztő okok miatt tiltják be a Barátom, Róbert Gida című újabb Micimackó-filmet Kínában. A helyi kormány a medvebocsot ábrázoló képek minden formáját elutasítja, ugyanis úgy gondolják, hogy egyértelműen politikai üzenettel bír. Szerintük Micimackó a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-Pinget ábrázolja, amit az új elnök nem vesz túl jó né
A zárt osztálynál is szigorúbb pszichiátriai egység jön létre a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben – mondta az InfoRádiónak az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa. Cserházi Péter szerint az óriáskórházak megépülése után személyzeti átrendeződésre van szükség.
Minden várakozást alulmúlt az ipar júniusi teljesítménye - a BMW-eufória elmúlt, az Audi mentheti a helyzetet, de így se nagyon valószínű, hogy összejön a 4 százalékos GDP-növekedés.
– Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki zaklatta és késsel akart rátámadni Pásztor Annára zenekara pénteki, a Parkban tartott koncertjén.
Arizona államban megnyílt az első amerikai fintech sandbox, vagyis egy olyan szabályozói keretrendszer, amely lehetővé teszi, hogy egyből valódi ügyfeleken tesztelhessék új szolgáltatásukat a fintech startupok. Magyarországon is már előkészítés...
Csak egy nagy csattanás hallatszott, utazás közben szakadt le az alumínium lámpabúra a 276-os jelzésű BKK buszon – tájékoztatta szerkesztőségünket az egyik utas. Informátorunk elmondása szerint a szerkezet súlya 4-5 kg lehet, sérülés nem történt.
A településektől távol lesz majd jól látható. Fantasztikus látványra számíthatunk, ha augusztus közepén éjszaka az eget kémleljük: ekkor érkezik az Perseidák meteorraj, amit „Szent Lőrinc könnyeinek” is neveznek a 258. augusztus 10-én mártírhalált halt Szent Lőrinc „emlékére”. Az előrejelzések szerint augusztus 12. 20 óra és augusztus 13. 8 óra kö