A BMW nyilvános stratégiája szerint 2025-ig 25, részben vagy teljesen elektromos modellt dobnak piacra, ebből 13 hibrid, 12 pedig teljesen elektromos autó lesz.
A tervezett 40 helyett 50 milliárd forint értékben adott el 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig ismét 0,1 százalék alá csökkent. A meghirdetett 40 milliárdos tételre 96 milliárdnyi ajánlatot adtak be a befektetők...
Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Az amerikai elnök közölte egy keddi Twitter-üzenetében, hogy aki üzletet köt Iránnal, az nem fog tudni az Egyesült Államokkal, valamint az Iránra ismét kivetett amerikai szankciók az eddigi legnagyobb kárt okozzák Teheránnak, és novemberben még tovább súlyosbítják ezeket.
A tengerentúli és a távol-keleti börzék emelkedése után az európai részvényindexek felpattantak a hét második napján, miután a piaci szereplők a kereskedelmi háborús aggodalmak helyett a vállalati gyorsjelentési szezon eredményeire...
Nem lenne meglepő, ha a pénzforgalmi hiány az év végére a tervezettnél magasabb lenne, ez azonban nem érintené az uniós módszertan szerint számolt deficitet - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős...
Az amerikai elnök közölte egy keddi Twitter-üzenetében, hogy aki üzletet köt Iránnal, az nem fog tudni az Egyesült Államokkal, valamint az Iránra ismét kivetett amerikai szankciók az eddigi legnagyobb kárt okozzák Teheránnak, és novemberben...
Akár 14 milliárd euró feletti összegre is rúghat az autógyárakat sújtó uniós bírság, amit a jelenleg teljesíthetetlennek tűnő károsanyag-kibocsátási határértékek miatt kapnak pár év múlva.
A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden. Kiemelte: a diákok 20-25...
Az áramszolgáltatók Európa egyre több országában vezetik be az úgynevezett dinamikus árazást. Ez azt jelenti, hogy olcsóbb áramot kínálnak akkor, amikor nagyobb mennyiségben áll rendelkezésre a nap- és szélenergia. Az eljárás lényege, hogy miután a megújulók termelése nem szabályozható, a háztartás fogyasztása igazodik a villamos energia nagykeresk
A Ford Mustang igazi sikertörténet lett Európában, miután a jelenlegi generáció először vált hivatalosan is elérhetővé az öreg kontinensen – és egyébként más földrészeken is most jelent meg először. Immár a modellfrissítésen is túl vagyunk, és bár menetpróbánk idején még nem volt ismert a hazai árlista, mostanra végre azt is megtudhatjuk, hogy mennyiért vihetjük haza a ráncfelvarrott izomautót.
Az Octavia magasan a Škoda legkelendőbb modellje, hiszen csak tavaly közel 419 ezer példány kelt el belőle. Jövő év végén – vagy 2020 elején – pedig érkezik a vadonatúj generáció, amit szinte mindenki izgatottan vár, a gyáriak pedig most el is árultak nekünk néhány apróságot az újdonsággal kapcsolatban.
A reggeli hirtelen forinterősödéssel 319,2-nél elért másfél havi csúcson kifulladt a forint erősödése, kora délutánra már ismét kissé 320 felett jár az euró jegyzése. Ebben technikai elemzési okok mellett annak is szerepe lehet, hogy...
Néhány órával korábban léptek életbe az Irán elleni új amerikai szankciók. Trump helyi idő szerint hétfő délután 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntetőintézkedéseket.
Sok cég a tervezett létszámfelvétel, illetve a beruházások elhalasztásával, a mozgóbérek csökkentésével és a munkakörök átírásával reagál a minimálbér 2018-as emelésére, derült ki az MKIK GVI kutatásából. Csak kevesen terveznek...
A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is - derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból. Az idén akár kétjegyű...
Az Emmi szerint az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy a minisztérium már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.
Az Octavia magasan a Škoda legkelendőbb modellje, hiszen csak tavaly közel 419 ezer példány kelt el belőle. Jövő év végén – vagy 2020 elején – pedig érkezik a vadonatúj generáció, amit szinte mindenki izgatottan vár, a gyáriak pedig most el is árultak nekünk néhány apróságot az újdonsággal kapcsolatban.
Hosszú Katinka 200 méter vegyesen a legjobb, Jakabos Zsuzsanna a hatodik, míg Telegdy Ádám 200 méter háton a hetedik idővel került elődöntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
„Vlogger leszek. A vlog számomra nem cél, hanem eszköz arra, hogy megmutassam magam, a gondolataimat, az elképzeléseimet” – nyilatkozta Vona Gábor volt Jobbik-elnök a HVG-nek.
Az egekbe szökő albérletárak miatt a lerobbantabb állapotú, de olcsóbb lakások is egyre inkább a leendő bérlők látókörébe kerülnek. Megoldás lehet a megfelelő színvonalú lakhatásra az is, ha a bérbevevő – a bérbeadó beleegyezésével – újítja fel a lakást, ha hosszabb távon szeretné azt bérelni.
A bolygó összefüggő rendszerek halmaza, és ha egy elemet felborítunk, életbe lép a dominóhatás, és szép sorban borul vele minden. A globális felmelegedésnek pedig csak az egyik oka a gázkibocsátás, ha azzal leszámolunk, az általa beindított többi okozó attól még hevít tovább, így a Föld visszafordíthatatlanul veszélyes üvegházzá válhat.