Hosszú Katinka 200 méter vegyesen a legjobb, Jakabos Zsuzsanna a hatodik, míg Telegdy Ádám 200 méter háton a hetedik idővel került elődöntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
A Blikk figyelt fel rá, hogy Lázár János nem akármilyen fotókat osztott meg Facebook-oldalán. A képek nem csak azért különlegesek, mert a Stonehenge-nél készültek, hanem mert az egész család rajta van, akik ritka szereplői Lázár politikai életének.
Úgy tűnik, a magyar fizetőeszköz helyzete stabilizálódni tudott, kedden a nap első felében többnyire a 320-as szint alatt volt az árfolyam. Pedig a nemzetközi hangulat nem a legjobb, a török líra például ismét zuhanórepülésre váltott.
Hosszú Katinka 200 méter vegyesen a legjobb, Jakabos Zsuzsanna a hatodik, míg Telegdy Ádám 200 méter háton a hetedik idővel került elődöntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
Újra felmelegítette a német sorkötelezettségről szóló vitát Annegret Kramp-Karrenbauer, a vezető berlini kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára.
A DCNews.ro hírportálnak Eugen Teodorovici pénzügyminiszter elmondta: a munkaerőhiányt a kormányban is elemezték és azt javasolta, hogy töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni egy külföldről érkezett dolgozónak. A miniszter elmondta, akkor a Romániát keményen sújtó nemzetközi gazdasági vá
Az éttermet fél éve irányító Peter Knoll teljesen átalakította a szervezeti struktúrát, így jött létre az új pozíció, amelyre Angelus Barbarát nevezték ki.
Ismeretes, hogy Magyarország a befejezett öngyilkosságok területén mindig előkelő helyen állt, bár az elmúlt 20 évben a statisztika javult. Ettől még továbbra is szem előtt kell tartani az öngyilkosság problémáját, amely sokszor tabu és a társadalom elítéli, megbélyegzi az öngyilkosságot elkövetőt.
Hasznosnak tartaná a szieszta bevezetését Komáromi Zoltán háziorvos, mert mint az Inforádiónak elmondta: napokig, hetekig tartó kánikula esetén a szervezet kimerül és ez a teljesítmény csökkenését okozza.
Jelentősen csökkent Horvátország népessége: egyre kevesebb gyermek születik, egyre többen halnak meg, kitolódott a házasságkötések ideje és még soha ennyien nem hagyták el az országot, mint tavaly - derült ki a horvát statisztikai hivatal kedden közölt, véglegesített 2017-es adataiból
Az már régóta egyértelműnek tűnik, hogy a jövőt az elektromos hajtás jelenti, ám egyelőre még a benzines és dízel autók uralják a piacot. Az összehasonlítgatás természetesen elkerülhetetlen, és a CarWow csapata most egy igazán érdekes párharcot hozott össze, amit természetesen videón is megörökítettek. Az azonos teljesítménnyel, de másféle hajtással felvértezett Audi RS3-at és Jaguar I-Pace-t…
Nem szokványos eset, hogy egy tagállam beavatkozzon az Európai Bizottság oldalán egy másik állam ellen indított perben – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel adásában
A következő napokban tovább emelkedik a hőmérséklet, aminek egy péntek esti hidegfront vet véget. Ez körülbelül a hétfői 28-33 fokra hűti vissza a levegőt.
Hatályba lépett kedden az Európai Unió úgynevezett blokkoló rendeletének frissített változata, amellyel megtiltják az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által nemrég egyoldalúan felmondott iráni nukleáris megállapodást.
Maga Dévai Boglárka sem tud még magához térni az ámulatból, hogy hány – olykor vadidegen – ember gratulált neki a glasgow-i torna Eb-n vasárnap szerzett aranyérméhez.
A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz – közölte a Bónusz Brigád az MTI-vel hétfőn.
Magyarországon 4000 galambász van szervezetten nyilvántartva, azoknak az embereknek a száma, akik galambokkal foglalkoznak azonban jóval meghaladja ezt a számot – mondta Bárdos István, a Nemzetközi Postagalamb Szövetség (FCI) és a Magyar Postagalamb Szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az eredetileg 1996-ban elfogadott rendelet frissítésével büntetés terhe mellett megtiltanák az érintett európai vállalkozások számára, hogy a korlátozások miatt felszámolják üzleti kapcsolataikat Iránnal.
Jelentősen csökkent Horvátország népessége: egyre kevesebb gyermek születik, egyre többen halnak meg, kitolódott a házasságkötések ideje és még soha ennyien nem hagyták el az országot, mint tavaly - derült ki a horvát statisztikai hivatal...
A gyalogló Venyercsán Bence 12. lett 50 kilométeres gyaloglásban a berlini atlétikai Európa-bajnokságon, Helebrandt Máté sérülés miatt feladta a versenyt.
Bár a kormány döntött arról, hogy 2019 végén kivezetik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfát, gondolkodnak egy hasonló, a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetésén, de az is felmerült, hogy a kétgyermekesek...
Több mint száz, Belgiumból induló vagy oda érkező járatát törli pénteken a Ryanair ír légitársaság a pilóták ismételt munkabeszüntetése miatt - jelentette a helyi sajtó kedden.
A kétgyerekesek esetében is vizsgálja a kormány a háromgyerekesek számára 10 millió forintig elérhető, fixen 3 százalékos kamatozású lakáshitel lehetőségét - derült ki egy mai sajtótájékoztatón. Az indulása óta eltelt három évben...
Az Obama-adminisztráció az üzemanyaghatékonyságra vonatkozó előírásokkal kívánta csökkenteni a közlekedés emisszióját. Ezt törölné el Trump és a tagállamoknak azt is megtiltaná, hogy a szövetségi kormányénál szigorúbb légszennyezésellenes törvényeket léptessenek hatályba. Ezt a módosítást támadná meg 19 tagállam.