2019. január 2. szerda

jan. 2
5:02
Most érkezett: kihozták a tűzből, mégis meghalt a lakó (Ripost)
Hetvennél is több embert kellett kimenekíteni ki egy lángoló lakás miatt a magyar városból az éjszaka.
jan. 2
5:03
"Meg kell szabadulni a korrupció jármától, az ideológiák bilincsétől" (Infostart)
Letette a hivatali esküt kedden a parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke, aki októberben nyerte el tisztségét a baloldal egymás után négyszeri győzelmét követően.
jan. 2
5:06
Drágulás és finomított CSOK jöhet (vg.hu)
A CSOK további bővítésére, az illetéktörvény módosítására és a lakásárak emelkedésére egyaránt számítanak 2019-ben évnyitó körképünk szereplői, akiket arról kérdeztünk, hogy: l Miben lehet más az új év az előzőhöz képest, azaz milyen változásokra számít az árakat, a keresletet és a kínálatot illetően idén a használt- és az újlakás-piacon? l Igazol
jan. 2
5:08
Több ezer Tesla Model 3 maradt raktáron (vg.hu)
.
jan. 2
5:09
Celin Dionnál senki sem élvezte jobban Lady Gaga koncertjét (hirado.hu)
Egy helyen lépnek fel, de rivalizálásról szó sincs közöttük, leplezetlen csodálatról viszont annál inkább.
jan. 2
5:10
A cél alatt volt a román deficit november végén is (vg.hu)
.
jan. 2
5:12
Új csúcsokra törhet az idén a BUX index (vg.hu)
A 2017-es tőzsdei száguldást tavaly stagnálás követte, de az idén újabb irányváltás következhet: tízszázalékos indexemelkedésre is képes lehet a BUX. Ennek eléréséért az OTP és a Mol teheti a legtöbbet – véli Nagy András, az Erste elemzője.
jan. 2
5:14
Őrizetben marad a Renault elnöke (vg.hu)
.
jan. 2
5:16
Emelkedik a termékadó (vg.hu)
.
jan. 2
5:18
Marad a fordított áfa (vg.hu)
.
jan. 2
5:20
A túlértékelt EU-gazdaság (vg.hu)
.
jan. 2
5:22
Csökkent Jászai Gellért Konzum-pakettje (vg.hu)
.
jan. 2
5:24
Jön a Nemzeti Energetikusi Hálózat (vg.hu)
.
jan. 2
5:27
Már húsz ember életét mentette meg ez a magyar alkalmazás (Infostart)
Több mint 600 éles riasztásuk volt a mentőknek a Szív City alkalmazás révén - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
jan. 2
5:27
Baleset vagy öngyilkosság? 6 elmélet Zámbó Jimmy tragikus haláláról (Femcafe)
Már 18 éve történt a tragédia.
jan. 2
5:33
A 2018-as év Mohamed bin Szalmán trónörökösről szólt Szaúd-Arábiában (ProfitLine)
Szaúd-Arábiábában a 2018-as évet Mohamed bin Szalmán trónörökös, a királyság erős emberének a neve fémjelezte, akit október végén a nemzetközi közvélemény azzal gyanúsított meg, hogy ő áll a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nagy port kavart meggyilkolása mögött, és ez ráirányította a figyelmet a királyság más ügyeire, például a j
jan. 2
5:33
Trump gratulált a brazil elnöknek beiktatási beszédéhez (hirado.hu)
Jair Bolsonarot kedden iktatták be elnöki hivatalába a brazil fővárosban.
jan. 2
5:39
Így ismerkedtek 2018-ban a társkeresők (Habostorta)
Szeretünk Facebookon leskelődni a randi előtt Vajon az ismerkedés helyszíne meghatározza, hogy rövid vagy hosszú távú kapcsolat alakul ki két ember között? Minden esetben a ...
jan. 2
5:39
Ezt mindenképpen intézd el a munkahelyeden: jobb, ha még ma lépsz (Pénzcentrum)
Gazdag lesz az idei év hosszú hétvégékben, és ha valaki a szabadság napjait a hosszú hétvégék megtoldásaként veszi ki, akár egy hosszabb utazást is beiktathat év közben, miközben megmarad a szabadnapok jelentős része is. 2019-ben...
jan. 2
5:39
Az amerikai-kínai kapcsolatok javítása mellett állt ki Trump (hirado.hu)
Az amerikai elnök a kereskedelmi vitában elért előrelépésről is beszélt.
jan. 2
5:39
Kisebb ütemmel, de nőhet a lakossági hitelpiac (hirado.hu)
A bankok többsége két számjegyű bővülésre számít.
jan. 2
5:39
Állja a sarat! – Honda CR-V 1.5 Turbo teszt (Autónavigátor)
Előszeretettel hangoztatja a Honda, hogy a világ legnagyobb darabszámban eladott szabadidő-autója a CR-V. A legújabb generációt kipróbálva egyértelmvé vált, hogy nem véletlenül viszik, mint a cukrot.
jan. 2
5:45
Milliárdokat hozott egy jó húzás az év végén (Infostart)
Jeff Bezos közel kétmilliárd dollárt keresett az utolsó 2018-as tőzsdei napon, míg a Facebook-alapító Mark Zuckerberg tavaly hatalmas veszteséget szenvedett el a Facebook-botrányok miatt. Itt a friss milliárdos-lista.
jan. 2
5:45
Tavaly sem tétlenkedtek Mészáros Lőrincék (Menedzsment Fórum)
Miközben 2017-ben óriási árfolyamnyereségre tehetettek szert, akik beszálltak Mészáros Lőrinc mellé a Konzumba vagy az Opusba (akkor még Opimus), 2018-ban ez már nem volt olyan jó biznisz. Az oligarcha tőzsdei jelenléte így sem volt unalmas.
jan. 2
5:45
Ekkora szeméthalom maradt a szilveszteri buli után a Vörösmarty téren (Blikk)
Megint rengetegen köszöntötték az újévet szabadtéren, Budapesten több helyszín melett a Vörösmarty tér most is teljesen megtelt.
jan. 2
5:45
Leégett egy istálló Naszályon (hirado.hu)
Egy ember meghalt.
jan. 2
5:48
Megszült a sülysápi anyuka, aki végignézte, ahogy mindenük elvész tűzben – Így él most a bajba jutott család (Blikk)
Karácsony előtt néhány nappal a hóban fagyoskodva, nagyobbik gyermeke kezét szorongatva nézte végig a mindenórás várandós Tímea, ahogy mindenük elvész a lángok között.
jan. 2
5:51
Mibe fektessek 2019-ben? (Portfolio)
Izgalmas év elé nézünk 2019-ben, hiszen a tőzsdékre visszatért a rég nem látott volatilitás, így a kockázatosabb befektetések kedvelőinek többé nem biztos, hogy kifizetődő lesz az elmúlt években csúcsra járatott passzív befektetés....
jan. 2
6:03
Horror: holttestet találtak az M3-as autópályán (BorsOnline)
A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét.
jan. 2
6:03
Napi horoszkóp január 2.: az Oroszlánoknak egyedülálló kalandban lehet részük, a Szüzek igyekeznek mindenkinek megfelelni (Joy)
Az év első munkanapján is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hisz a csillagok ismét üzentek!
jan. 2
6:03
Változékony idő után szerda estére visszatér a fagy (Háziállat)
A reggel még erősen borús ég délutánra megenyhül, éjszaka azonban mínuszokra számíthatunk.
jan. 2
6:03
A gazdák kezében lesz az irányítás (AQUA)
Önálló jogi személyiséget kapnának a családi gazdaságok, az őstermelői adómentességet pedig csak az vehetné igénybe, akit valóban megillet a könnyítés.
jan. 2
6:03
Újabb részletek derültek ki Pintér Tenya új kapcsolatáról (Ripost)
Szakítása után egy hónappal máris új nővel látták Pintér Tenyát.
jan. 2
6:03
Bekeményít a tél, nem csak havat hozhat az időjárás (Ripost)
Markáns hidegfront alakítja hazánk időjárását az elkövetkezendő napokban, s valóra válhat az, amitől a munkába indulók tartottak.
jan. 2
6:09
Egy híres német színésznő is zaklatás áldozata lett Kölnben (hirado.hu)
A 2016-os szilveszteri tömeges erőszak után a városban zaklatás áldozata lett Silvana Heißenberg is.
jan. 2
6:09
Napirendre kerülhet a gazdaságok működési formáinak átalakítása (hirado.hu)
A NAK elnöke közölte, igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás.
jan. 2
6:15
Rendkívüli parlamenti üléssel és tüntetésekkel indul a január (Infostart)
Biztosra vehető, hogy határozatképtelen lesz az Országgyűlés idei első, rendkívüli ülése. Tüntetéssorozat szerveződik több vidéki nagyvárosban, valamint Budapesten, és kiderült, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség már nem csak a túlóraszabályok módosítása miatt készül tiltakozó akciókra.
jan. 2
6:21
Ismerje meg a magyar hokist, aki 40 éve igazolt játékos (ATV)
Bató András még akkor lett igazolt sportoló, amikor még Kádár János vezette ezt az országot. 40 éve verekszik a jégpályán az ellenfelekkel, és bár már 54 éves, esze ágában sincs abbahagyni az aktív sportolást. A Heti Napló riportja.
jan. 2
6:27
Szél, zápor, bármi (Háziállat)
Szerdán felhőátvonulásokra számíthatunk, a gyorsan vonuló gomolyfelhőkből elszórtan zápor, hózápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél a Sopron-Szeged széles sávban viharossá fokozódik, de zápor, hózápor közelében bárhol előfordulhatnak átmeneti viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valós
jan. 2
6:33
Szilveszterkor a szokásosnál kevesebben szenvedtek alkoholmérgezést (ProfitLine)
Az előző évekhez viszonyítva a mostani szilveszteren valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba - számolt be az M1 aktuális csatorna kedd reggel.
jan. 2
6:33
Orbán Viktor Netanjahuval tárgyalt a brazil elnök beiktatásán (ATV)
A 2019 elején Jeruzsálemben tartandó V4-Izrael csúcstalálkozóról is tárgyalt Orbán Viktor magyar és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Brazíliavárosban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedd este.
jan. 2
6:39
Nehéz beszélgetés vár Ördög Nóráékra (Habostorta)
Nánási Pál és felesége ugyan túl vannak már egy-egy váláson, ám erről két kisgyermekük nem tud még. Nehéz feladat elé néz az egyik legnépszerűbb hazai ...
jan. 2
6:39
Orbán Viktor is részt vett a brazil elnök beiktatásán (HírTV)
Az ünnepélyes aktuson jelen volt a világ számos vezető politikusa, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.
jan. 2
6:39
Pár ezres tüntetés, vagy új lendület az ellenzéknek? Így vélekednek a szakértők (ATV)
Egyetlen esélyük van az ellenzéki pártoknak a sikerre, az pedig az a politika, amelyet az elmúlt hetekben folytattak - vélik szakértők. Idén két fontos választás is lesz. Az egyik a májusi európai parlamenti, a másik pedig az önkormányzati ősszel. Van azonban olyan szakértő is, aki szerint semmi nem változik, mert az ellenzéki pártok csak botránypo
jan. 2
6:39
Erős széllökésekre adtak ki riasztást (hirado.hu)
Elszórtan zápor, hózápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.
jan. 2
6:42
Már 20 ember életét mentette meg a Szív City alkalmazás (Blikk)
Több mint 600 éles riasztásuk volt a mentőknek a Szív city alkalmazás révén – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
jan. 2
6:45
Erős széllökésekre adtak ki riasztást (Háziállat)
Elszórtan zápor, hózápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.
jan. 2
6:45
Új csúcsokra törhet az idén a BUX index (vg.hu)
A 2017-es tőzsdei száguldást tavaly stagnálás követte, de az idén újabb irányváltás következhet: tízszázalékos indexemelkedésre is képes lehet a BUX.
jan. 2
6:47
Több forrás juthat állatjóléti támogatásra (vg.hu)
Új állatjóléti támogatási programról tárgyal az EU-val az agrártárca, amely ennek keretében 2019-re több forrást különített el a baromfiágazatnak.
jan. 2
6:51
Orbán Bolsonaro beiktatásán képekben (ATV)
Letette a hivatali esküt kedden a parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke, aki októberben nyerte el tisztségét a baloldal egymás után négyszeri győzelmét követően. Az ünnepségen jelen volt a világ számos vezető politikusa, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.

Keresés