2019. január 2. szerda

jan. 2
19:59
Viharos széllel, hózáporokkal és mínuszokkal folytatódik az újév első hete (Grill Receptek)
Tizenegy megyére esőfokú figyelmeztetést adtak ki. Akár -10 foknál is hidegebb lehet a hétvégén.
jan. 2
20:03
Erős cikkcakkban - Eötvös Péter 75 éves (Infostart)
Szerdán ünnepli 75. születésnapját Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester. Hétvégén a BMC-ben egy beszélgetéssel kísért koncerten játszanak műveiből.
jan. 2
20:03
Erősödéssel indította az évet a hazai tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán.
jan. 2
20:03
Azok a párok, akik együtt piálnak, együtt maradnak (Player)
Egy amerikai kutatás, melynek részletes publikációját úgysem fogod elolvasni, de azért belinkeljük, végre megmondta, mi a hosszú házasság titka. Mi mondjuk úgy sejtjük, hogy a humor, az őszinteség és a bizalom kicsit fontosabbak, de a jelek szerint a közös alkoholizálást is fel kell venni a listára.
jan. 2
20:03
Puzsér Róbert: Az MSZP és a DK hozott össze a Fidesznek zsinórban három kétharmadot (Tiszta Jövő)
Nem veszek részt abban az elb@szottságban, melynek során az ellenzéki értelmiség zöme módszeresen hozzásilányítja magát ezekhez az alkalmatlan, bukott pártokhoz, és ehhez a primitív, egybites, polgárháborús közbeszédhez.
jan. 2
20:09
Trump: csak apró "hiba" volt a decemberi összeomlás, mindjárt folytatódik a rali (Portfolio)
A múlt hónapban csak egy "hiba" (glitch) csúszott be a tőzsdék működésébe, miután sikerül megkötni a megfelelő kereskedelmi megállapodásokat Kínával, hamarosan újra szárnyalni fognak a piacok - mondta Donald Trump elnök riportereknek...
jan. 2
20:09
Kiderült: Ezt gondolják a férfiak a szőke hajú nőkről (Femcafe)
Megkérdeztük őket.
jan. 2
20:15
Meghan főszerepet kapott – itt a brit királyi család "Best of 2018" videója (SzMo)
A Facebookon közzétett legjobb pillanatok nagyon emberközelinek mutatják a Windsorokat. Nekünk György herceg a kedvencünk, nektek?
jan. 2
20:18
Lengyel átlövőt igazolt a Veszprém (Infostart)
Pawel Paczkowski egy plusz egyéves szerződést írt alá, és júliusban kölcsönben érkezik az együtteshez
jan. 2
20:21
Öt új tagja van az ENSZ BT-nek (Portfolio)
Öt új tagja van szerdától az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT). Az öt új, nem állandó tag kétéves időszakra Németország, Belgium, Indonézia és Dél-Afrika és a Dominikai Köztársaság, ez utóbbi egy hónapig a BT elnöki tisztét is...
jan. 2
20:21
Autóból és motorból is többet helyeztek forgalomba tavaly (ATV)
Decemberben viszont csökkent a számuk.
jan. 2
20:21
Bakondi a „botrányos dokumentum” következményeiről beszélt (HírTV)
A migrációs folyamatokról mondhatnak véleményt az emberek a májusi EP választáson a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint.
jan. 2
20:21
Meghan Markle zseniális újévi fogadalmat tett, mielőtt összejött Harry herceggel (Glamour)
Ez a boldogság kulcsa
jan. 2
20:23
5 tipp a tökéletes pucér szelfihez (Glamour)
Ezeket kövesd, ha egy igazán szexi szelfit akarsz
jan. 2
20:24
322,25 forinton az euró (Grill Receptek)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
jan. 2
20:26
Saját hazájában veszélyben él a Nobel-békedíjas orvos (Grill Receptek)
Denis Mukwege biztonságára ENSZ-katonák vigyáznak a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az orvos nyíltan kimondja, hogy az ország elnöke felelős sokak szenvedéséért.
jan. 2
20:27
Élőláncból zavargások: nők léptek a Szentélybe (HírTV)
Több évszázados tiltást megszegve belépett két nő egy hindu szentélybe Indiában, tüntetések robbantak ki.
jan. 2
20:27
"Csodálatos" levelet kapott Trump Kim Dzsong Untól (Portfolio)
Az amerikai elnök újabb levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől. Ezt maga Donald Trump jelentette be szerdán, "csodálatosnak" nevezve a levelet. Az elnök nem közölt részleteket, csupán annyit mondott újságíróknak: "valóban...
jan. 2
20:27
Gólt szerzett a BL-döntőben, most a Milanhoz igazolhat (Sport365)
Ha már Ibra nem jön össze nekik...
jan. 2
20:33
Aggódik a brit nagyvállalati szektor (Infostart)
A legfrissebb felmérés szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (brexit) utáni időszakra.
jan. 2
20:33
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
jan. 2
20:33
Tavasszal kezdődik és több mint egy évig tart a Flórián téri felújítás (ATV)
Sikeres közbeszerzési eljárás esetén 2019 tavaszán kezdődhet meg a főváros III. kerületében a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 14 hónapig tarthat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
jan. 2
20:39
Mit sportolhatnak a sztómával élők? (WebBeteg)
Mindenkinek súlyos testi és lelki megterhelést jelent szembesülni a betegséggel, majd a sztómaviselés tényével. Ám az új életszakasz megkezdése a sztómával egyben azt is jelenti, hogy a páciens már megnyert egy nagy csatát. A változás az élet számos területét érinti, mégis van lehetőség az életminőség megőrzésére. Ennek fontos eleme lehet a sport,
jan. 2
20:39
Havasi Bertalan megfejthetetlen logikával törte át a fizika határait, amikor Orbán elmaradt sajtótájékoztatóját kellett kimagyaráznia (444.hu)
Semmi sem lett az Orbán által ígért év végi sajtótájékoztatóból, de a miniszterelnök jobbkeze tudta, mi a megoldás.
jan. 2
20:39
Ezért ne dobd be a cipőid a mosógépbe soha! (Femcafe)
Nagy hibát követsz el vele!
jan. 2
20:39
Húsevő baktérium támadott meg egy nőt: ártatlan pókcsípésnek indult, kis híján belehalt (SzMo)
A korábban elszánt vegán életmódot folytató edzőnő szervezetét végül a húsfogyasztása mentette meg.
jan. 2
20:45
Hogyan szabadítsd ki magad a mérgező kapcsolatból akkor is, ha pokolian fáj? (SzMo)
Miként menekülhetsz a toxikus emberek és párkapcsolatok elől? Segítünk.
jan. 2
20:48
A Győr nyerte a rangadót (Infostart)
A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 39-33-ra legyőzte a Ferencváros csapatát a női kézilabda NB I szerda esti rangadóján.
jan. 2
20:51
Már le is tartóztatták az első sztárt ebben az évben (Glamour)
Cindy Crawford fia a rács mögött töltötte 2019 első óráit
jan. 2
20:57
Elhunyt Peter Ogi (Grill Receptek)
A zenész hatvanhárom éves volt.
jan. 2
20:57
A 3 legegészségesebb hazugság, amivel a szakemberek szerint áltatjuk magunkat (SzMo)
Ki gondolta volna, hogy az önámítás néha ilyen hasznos?
jan. 2
20:59
Németország fogadná be a mentőhajón veszteglő 31 embert (Grill Receptek)
Napról napra kritikusabb a helyzet – hangsúlyozta a civil szervezet szóvivője.
jan. 2
21:00
72 gólos meccsen verte simán a Győr a Fradit (Sport365)
Nem volt kérdés, ki fog nyerni.
jan. 2
21:01
Rabszolgatörvény – Országszerte folytatódnak a tiltakozások (Grill Receptek)
Az érdekvédők mellett az ellenzéki pártok és civil szervezetek is mozgósítanak a szombati demonstrációra. A budapesti rendezvényt több vidéki megmozdulás egészíti ki.
jan. 2
21:03
Megjósolta a 20 ezer pontos Dow Jonest, most részvényralira számít (Portfolio)
A decemberi tőzsdei pánikot idén komoly részvénypiaci rali követheti - mondta Jeremy Siegel, a University of Pennsylvania's Wharton School of Business professzora a Marketwatchnak, aki a 2015-ös, 20 ezer pontos Dow Jonest is megjósolta. Persze...
jan. 2
21:03
Márki-Zay: rákényszerítjük az ellenzéket az együttműködésre (ATV)
A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője az elmúlt egy hónapban három párt vezetőjével tárgyalt az együttműködésről. Minden hiteles ellenzéki párttal szívesen dolgozik együtt. Márki-Zay Péter szerint a Mi Hazánkról nem lehet eldönteni, hogy ellenzéki vagy sem.
jan. 2
21:03
Csütörtökre is kiadták az időjárási figyelmeztetést (Infostart)
Az erős szél miatt a fél országra csütörtökre is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 2
21:03
Tüntetéshullám és tömegmozgalmak, vagy vágyvezérelt gondolkodás? (HírTV)
A Lapzárta vendégei Kósa András a Népszava, és Szajlai Csaba a Figyelő munkatársai.
jan. 2
21:03
Marad Budapesten a színháztörténeti múzeum (Grill Receptek)
Bár kormányhatározat született róla, úgy tűnik, mégsem költözik vidékre a nagy múltú múzeum. Közben az intézmény igazgatója az év végén nyugdíjba ment.
jan. 2
21:03
Hatalmas az öröm: Ötödik gyermekét várja a sztár felesége (Femcafe)
Instagramon jelentették be a hírt.
jan. 2
21:09
Újra találkozhat Trump és Kim Dzsong Un (ATV)
Az amerikai elnök újabb levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől. Ezt maga Donald Trump jelentette be szerdán, "csodálatosnak" nevezve a levelet.
jan. 2
21:09
Bolsonaro megerősítette Pompeónak, hogy Brazília kilép az ENSZ migrációs csomagjából (USAracing)
Az USA kormánya azzal érvelt, hogy a megállapodás olyan szabályokat vezet vagy vezetne be, amelyek befolyásolhatják szuverenitását. A brazil elnök ugyanezekre az okokra hivatkozik.
jan. 2
21:15
Donald Trump üzletet kötne (Infostart)
Az amerikai költségvetést és az államot részben bénító patthelyzetről tárgyalna a pártokkal Donald Trump. Az elnök ugyanakkor még mindig szövetségi pénzeket akar kicsikarni a mexikói határra tervezett kerítéshez. Közben szövetségi közalkalmazottak tömegei veszítik el fizetésük egy részét.
jan. 2
21:21
Donald Trump: nincs menetrend és nincs határidő a szíriai kivonulásra (USAracing)
A visszavonulás közben ügyelnek majd arra, hogy  megvédjék  az USA szövetségeseként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló szíriai kurdokat is – mondta az amerikai elnök.
jan. 2
21:21
Drámaian indult a TV2 új műsora: Palik Lászlónak a hangja is "elakadt" (SzMo)
Ma startol az Exatlon Hungary nevezetű extrém sportreality - a stáb máris bizonyította talpraesettségét.
jan. 2
21:27
A világelső megállította Fucsovics Mártont (ATV)
Novak Djokovic három szettben legyőzte Fucsovics Mártont az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntős összecsapásán.
jan. 2
21:27
Beszivárognak, mint a rákos sejtek a nyirokrendszeren át (HírTV)
Georg Spöttle szerint bezárult a kitoloncolás csapdája.
jan. 2
21:33
Az első képek a hóember alakú égitestről (Infostart)
A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett kedd hajnalban repült át az amerikai űrszonda.
jan. 2
21:33
Érzelmesen búcsúzik Pulisic (Sport365)
Nehéz szívvel távozik Dortmundból.
jan. 2
21:39
Bolsonaro megerősítette, hogy Brazília kilép az ENSZ migrációs csomagjából (ATV)
Brazília kilép az ENSZ globális migrációs csomagjából - erősítette meg szerdán az újonnan beiktatott brazil elnök, Jair Bolsonaro a Brazíliavárosban tartózkodó Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek, akit a nap folyamán fogadott, helyi hivatalos források szerint.

Keresés