Tavaly 136 601 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,5 százalékkal többet, mint 2017-ben - közölte a Carinfo.hu az MTI-vel a DataHouse Kft. adatai alapján. Decemberben ugyanakkor 10,6 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett...
A miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán egy videó is megjelent a brazíliai munkalátogatásról. Rend és haladás – üzeni a kormányfő magyar és portugál nyelven.
A világelső Novak Djokovic három szettben legyőzte Fucsovics Mártont az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntős összecsapásán.
Ahogy korábbi tüntetésen már bejelentették, folytatódnak a megmozdulások a „rabszolgatörvény” és a kormány ellen. Többek között Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben is lesznek demonstrációk, mutatjuk a listát:
Magyarországon a sikeres gazdasági eredmények után itt lenne az ideje az euró bevezetésének, ezt akár már 2020. január elsejétől meg lehetne tenni - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók Szövetségének elnöke.
Hatalmasat menetelt napközben a BUX, az európai mínuszok és eltűntek délutánra. Zuhannak a kötvényhozamok, ezúttal a hazai 10 éves kötvény is beállt a sorba.
A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakásbiztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.
Az ellenzéki pártok felesleges urizálásnak tartják, hogy Orbán Viktor és a Miniszterelnökség január elején a Várba költözik. A Párbeszéd egy flashmobot is szervezett a Karmelita Kolostor elé, hogy így tiltakozzon a pazarlás ellen, de itt több volt a rendőr, mint a demonstráló. Az MSZP szerint a Horthy-rendszer restaurációja zajlik, a DK pedig úgy l
A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács...
A Louisiana Állami Egyetem hallgatója, Anshonariel Greenhouse az átadó ünnepségen kezdte fájlalni hasát, végül pedig már csak segítséggel tudott kimenni a diplomájáért. A 31 éves kismama magzatvize a ceremónia alatt folyt el, de nem akart addig kórházba menni, amíg át nem vette a diplomáját, amiért hosszú éveken át keményen küzdött. Felajánlotta
Felügyeleti biztosokat rendelt ki az Európai Központi Bank (EKB) az olasz Banca Carigéhez, miután a pénzintézet igazgatótanácsának nagy része távozott - írja a CNBC. Ma reggel írtunk arról, hogy az EKB fontolgatja a Carige speciális felügyelet...
A Mol bruttó 10-10 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Mintegy 150 közép-amerikai migráns megpróbált áttörni a határon, az amerikai belbiztonsági minisztérium szóvivője „erőszakos csőcseléknek" nevezte őket.
Korabeli fényképek, dokumentumok alapján rekonstruálják a Nemzeti Vértanúk Emlékművét, amely még idén elkészül - mondta az InfoRádiónak a Steindl Imre Program vezetője. Wachsler Tamás hozzátette: a tervek szerint a Nagy Imre-szobrot a Jászai Mari tér déli részén állítják fel június 16-ig.
Hszi Csinping, Kína elnöke arra figyelmeztette Tavjan népét, hogy elkerülhetetlen az újraegyesülésük Kínával és ha kell, fegyverrel is érvényt szereznek ennek az elképzelésnek - írja a BBC. A kínai elnök beszédében elmondta, hogy...
Sikeres közbeszerzési eljárás esetén 2019 tavaszán kezdődhet meg a főváros III. kerületében a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 14 hónapig tarthat.
Kevin mindent vitt, karácsonykor a TV2 ültette a legtöbb nézőt a képernyők elé. December 24-26 között a 18-59 és a 18-49 korcsoportban, teljes napon és főműsoridőben is piacvezető lett a csatorna. A nézők továbbra is imádják a Reszkessetek, betörők! filmeket, a családi mozikat és Bridget Jones kalandjait. Mindeközben a TV2 Csoport filmcsatornája, a