2019. november 11. hétfő

nov. 11
11:39
Az Osztrák Néppárt kormánykoalíciós tárgyalásokat kezd a Zöldekkel (USAracing)
Sebastian Kurz emlékeztetett: egykori koalíciós partnerük, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) már a választásokat követően kijelentette, hogy nem kíván részt venni a kormányzati munkában.
nov. 11
11:39
Több utascsoport igényelne városi vasútvonalat (AQUA)
A közlekedési kormányzat és a MÁV-Start megfontolja, hogy az utasok kívánságát teljesítve, a vonalfelújítások befejezése után is fenntartják az S25-ös dél-pesti elővárosi vonat jelenlegi nyomvonalát.
nov. 11
11:39
Ez a mesterséges intelligencia képes felismerni a méhnyakrákot (Femcafe)
A technológia sosem látott mértékben forradalmasítja az orvostudományt, és az egész folyamat az orrunk előtt zajlik.
nov. 11
11:39
Márki-Zay Péter: Jászberény a minta (Tiszta Jövő)
Ellenzéki összefogással és hiteles jelöltekkel érvényesülni fog a tisztességes többség akarata.
nov. 11
11:39
23 óra alatt 620 férfi! A legpikánsabb Guinness rekordok (Spabook)
A versengés átszövi az életünket. Mért lenne ez alól kivétel a szex, hiszen nagyon is fontos szerepet tölt be a mindennapjainkban.
nov. 11
11:42
Megint Pintér Sándor volt cége őrizheti a Terror Házát (Menedzsment Fórum)
A CIVIL Biztonsági Szolgálat ezúttal is a Pro-Tectum Partnert választotta alvállalkozónak a feladatra.
nov. 11
11:42
Valami nincs rendben Cristiano Ronaldóval (Infostart)
A Juventus-AC Milan mérkőzés 55. percben lecserélték, de nem várta meg a vasárnap esti találkozó végét, már a lefújást megelőzően - borús arccal - elhagyta a stadiont. A vezetőedző válaszolt a kérdésekre.
nov. 11
11:42
2010 óta nem ment ilyen rosszul a briteknek (Portfolio)
Nagy-Britannia 2010 óta nem nőtt ilyen lassan: a harmadik negyedévben a GDP 0,3%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, éves szinten pedig 1%-kal - írja az Office for National Statistics, a brit statisztikai hivatal. Az üzleti befektetések stagnáltak az előző negyedévhez képest és a kereskedelem egyre kisebb mértékben járult hozzá a GDP-hez.
nov. 11
11:45
Kopp, kopp – kopogtat az új euró/forint rekord az ajtónkon (Privátbankár)
A múlt heti rekordeső után ma megtorpantak a tőzsdék, ok lehet a hongkongi tüntetések eldurvulása, a kínai autóeladások csökkenése, a kereskedelmi háború. Az euró/forint közelít eddigi mindenkori csúcsához, két brókercég szerint is könnyen áttörheti azt. Újabb gyorsjelentések érkeznek a héten. Öt fontos tőzsdei hírt találtunk mára.
nov. 11
11:45
Átvonul a Merkúr a Nap előtt hétfőn kora délután – legközelebb 2032-ben láthatod újra (SzMo)
A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.
nov. 11
11:48
A United legendája szerint a Var leszerepelt a Liverpool-City szuperrangadón (Sport365)
Roy Keane szerint a mérkőzésről nem a szórakoztató játék, hanem a Videóbíró következetlensége miatt beszélnek.
nov. 11
11:51
Húszezer ember kapott kellemetlen hírt, csak magukra vethetnek (Infostart)
Új korszak előtt áll a bankszektor, és a digitális világra való felkészülés egyik legfontosabb eleme az ügyfélazonosítás, amit október 31-ig kellett elvégezniük az ügyfeleknek.
nov. 11
11:51
A színpadon sírta el magát L.L. Junior – volt olyan dal, amit abba kellett hagynia (SzMo)
Az énekes elhunyt kisfia emlékére is készül egy dallal.
nov. 11
11:54
Dinamikus növekedés jellemezte az Alteo harmadik negyedévét is (ProfitLine)
Rendkívül eredményes volt 2019 első kilenc hónapja az Alteo számára, ugyanis 5 milliárd forintos árbevétel bővülés mellett az Ebitda két és félszeres növekedését mutatja a vállalat nem auditált pénzügyi eredményeit bemutató befektetői prezentációja.
nov. 11
11:54
Tovább bünteti az EU Venezuelát (Portfolio)
Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította hétfőn a Venezuelával szembeni szankciókat. Az EU külügyi tanácsa szerint a dél-amerikai országot politikai, gazdasági, társadalmi és humanitárius válság jellemzi, amely aláássa a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogok helyzetét. A 2017 őszén bevezetett büntetőintézkedések hatályát a döntés érte
nov. 11
11:54
Kajakkal jött haza Norvégiából a magyar férfi, és még jótékonykodott is közben (ATV)
Varga Richárd május 24-én indult, és 4600 kilométert evezett a norvég, svéd, dán tengerpartot követve Németországig, aztán a Rajnán, majd a Majnán keresztül jutott el a Dunáig.
nov. 11
11:57
Szerdától ismét drágábban tankolhatunk - az egyik üzemanyagból (Autónavigátor)
Múlt héten a benzin árának emelkedésével is csökkent az üzemanyagfajták közötti árkülönbség, e héten pedig a gázolaj árának emelkedésével nő ismét.
nov. 11
11:57
Vandalizmussá vált Hongkong tüntetése (USAracing)
Elhunyt társukat gyászolták a hét végén hongkongi tüntetők, miután egy múlt heti összecsapás során egy 22 éves fiatal kizuhant egy épületből, majd pár nappal később belehalt fejsérüléseibe.
nov. 11
12:00
DK: Inkább támogatnia kellene az ellenzéknek Czeglédy Csaba munkáját (ATV)
Tapasztalattal rendelkező ügyvéd kapott engedélyt arra, hogy átvilágítsa a VII. és XI. kerületi önkormányzatot – ezt mondta az ATV Start című műsorban a DK frakcióvezető-helyettese. Arató Gergely szerint ezt a többi ellenzéki pártnak is támogatnia kellene. A „többieknek” azonban – egyelőre – így sem elfogadható Czeglédy Csaba személye.
nov. 11
12:03
Hamarosan elkészülhet az új drónszabályozás (Alternatív Energia)
A jövőben fix bírságokat szeretnének, és meghatároznák, hogy hol nem lehet drónozni.
nov. 11
12:03
Budapest éjszakája szól (Spa Trend Online)
A Makám új CD-jén tizenhét dallal tiszteleg a száz éve elhunyt Ady Endre előtt. Lemezbemutató november 16-án a Fonóban.
nov. 11
12:03
Polyák Lilla elárulta házassága titkát - Így élnek mozaikcsaládként (Femcafe)
Polyák Lilla úszik a boldogságban.
nov. 11
12:03
Kim Kardashian felszedett 8 kilót, de még mindig egy istennő ebben a feszülős ruhában (Glamour)
Még mindig elképesztő alakja van!
nov. 11
12:05
Több mint hatezren tiltakoznak a normafai fairtás ellen (Alternatív Energia)
Parkoló létesítéséhez vágna ki 220 fát az önkormányzat XII. kerületben, most petícióban és tüntetéssel is küzdenek az esztelennek tartott ötlet ellen.
nov. 11
12:06
Fiatal vállalkozóknak segít a NAV (ProfitLine)
2019-ben először vesz részt a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show-n kiállítóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely tavaly indította el a kezdő vállalkozások támogatására hivatott Mentor Programját. A tapasztalatok szerint az új vállalkozók közül sokan nincsenek tisztában az adózási szabályokkal, ezért a mentorálás hat hónapja alat
nov. 11
12:09
Végre megfejtették: Ezért vált tüdőbeteggé rengeteg e-cigarettázó (Femcafe)
Végre megoldódni látszik a sokakat foglalkoztató talány.
nov. 11
12:09
A nők 5 leggyakoribb fétise: nem minden nő éri be a misszionárius pózzal (Spabook)
„Nincs a szexben semmi mocskos, kivéve, ha nagyon jól csinálják” – mondta Woody Allen, és lássuk be, van, aki nem éri be a jó öreg misszionárius...
nov. 11
12:15
Itt a téli szezon első üzemanyagár-emelése (Menedzsment Fórum)
Szerdán megdrágul a dízel. A benzin ára változatlan marad.
nov. 11
12:15
Vér folyt a hongkongi tüntetésen, egy rendőr közvetlen közelről lőtt meg egy tiltakozót (ATV)
A rendőrség megerősítette, hogy éles lőszert használt Sai Wan Ho kerületben, ahol tiltakozók eltorlaszoltak egy kereszteződést.
nov. 11
12:15
Keserű volt a Fradi öröme (Azenpenzem)
Jó hétvége volt ez a Bajnokok Ligájában, a férfiak­nál a Veszprém és a Szeged is nyert, a nőknél a Győr magabiztosan győzött, és bár a Ferencváros kikapott, ennek ellenére továbbjutott.
nov. 11
12:15
Még Curtis is irigykedik Majka feleségének, Dundikának a fotójára (Promotions)
Nem mindennapi sztárral készített közös fotót Dundika.
nov. 11
12:18
Kína miatt került nagy bajba Németország (Portfolio)
Cserbenhagyja a német gazdaságot eddigi legmegbízhatóbb növekedési motorja, a kínai kereslet egyebek mellett a kínai gazdasági növekedés lassulása miatt.
nov. 11
12:21
Az Magyar Sportújságírók Szövetsége is kiáll az atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett (Azenpenzem)
Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének a jogát, jelenleg viszont még nem tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez.
nov. 11
12:24
Amikor elhalkul a vízcsobogás: Szívós Istvánra emlékezünk (Sport365)
Alighanem ma az ország összes uszodájában megszűnik a víz zubogása, elhalkul minden sípszó, és a levegőre ráül valami furcsa némaság. Ma talán még a medence is Szívós Istvánt siratja.
nov. 11
12:24
Juhász végrehajtást indít a Pesti Srácok ellen, mert a lap nem fizette ki a neki megítélt sérelemdíjat (ATV)
A bíróság korábban jogerősen ötmillió forintra kötelezte a portált, mert valótlanságokat írt Juhász Péter, az Együtt egykori politikusáról, de Juhász azt állítja, a Pesti Srácok azóta sem fizetett neki.
nov. 11
12:27
550 milliárd forintnál jár a hazai lízingpiac (Piac és Profit)
Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség.
nov. 11
12:27
Kinek és mikor és mekkorát és hol szabad hazudnia? (Kreatív Online)
Nádori Péter írása a Facebook politikai tartalmakkal szembeni álláspontjáról, és Karácsony Gergely Lokál elleni fellépéséről.
nov. 11
12:27
Átvonul a Merkúr a Nap előtt hétfőn kora délután – legközelebb 2032-ben láthatod újra (Háziállat)
A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.
nov. 11
12:27
Újból nagy lendületet vett az export (Tiszta Jövő)
Szeptemberben az export euróban számított értéke 10,9 százalékkal, az importé 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 385 millió euróval nőtt, és 566 millió eurót tett ki, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) hétfőn első becslése alapján.
nov. 11
12:27
Tóth Gabi porból készült bolognaival lepte meg mesterszakács párját (SzMo)
A biztos siker érdekében a fiatalabbik Tóth-lányt telefonon keresztül édesanyja segítette a darált hús megpirításában.
nov. 11
12:27
Vízipók-csodapókos falfestmény díszít egy panelházat Józsefvárosban (SzMo)
A gigantikus mű két hónap alatt készült el.
nov. 11
12:27
Átvonult a Merkúr a Nap előtt hétfőn délután – legközelebb 2032-ben láthatod újra (SzMo)
A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.
nov. 11
12:30
Újabb hatalmas tűzfalfestmény tűnt fel Budapesten (Infostart)
Elkészült az óriás tűzfalfestmény a Józsefvárosban található Leonardo utca 12-14. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vízipók-csodapók című rajzfilm karakterei elevenednek meg.
nov. 11
12:30
Lefordult a Mol (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek is lejjebb kerültek hétfőn, a piaci kommentárok szerint a hangulatra a hongkongi tüntetések mellett a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság nyomta rá bélyegét. A magyar tőzsde is esik, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a leggyengébben.
nov. 11
12:32
Változott a világ vagy rosszul mérjük? Matolcsyék elmagyarázzák, mi a helyzet az inflációval (Portfolio)
Korunk inflációs trendjeit új jelenségek mozgatják, ráadásul a digitális átalakulás kezdetén kérdéses, hogy képesek vagyunk-e megfelelően mérni az infláció mozgásait - áll a Magyar Nemzeti Bank friss írásában, amelyet többek között Matolcsy György jegybankelnök jegyez.
nov. 11
12:33
550 milliárd forintnál jár a hazai lízingpiac (Privátbankár)
Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség.
nov. 11
12:33
Rejtélyes haláleset Isztambulban: holtan találták a Fehérsisakosok alapítóját (444.hu)
James Le Mesurier állítólag „leesett az erkélyéről”. Az orosz külügy néhány napja kémkedéssel vádolta.
nov. 11
12:33
Többen fogadják el a hamisítványokat (AQUA)
Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatása szerint ebben az évben a magyarok alig több mint a fele ítéli el a hamis termékek árusítását.
nov. 11
12:36
Kíváncsi vagy, mit hoz a jövő lakáspiacon? - Akkor ezt mindenképpen olvasd el! (Portfolio)
A budapesti fejlesztések terén a magánszféra egyre nagyobb szerepet kap, éppen ezért a piaci mechanizmusokat a városfejlesztésben is egyre inkább figyelembe kell venni, de mindezt tudatos koordináció és tervezés mellett – mondta el Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, a november 6-án megrendezett Országos Urbanisztikai Konferencián
nov. 11
12:36
Nem szűnik a káosz az M0-áson, lépésben halad a forgalom (ATV)
A káosz már reggel óta tart, közben baleset is történt, ami szintén fennakadást okozott.

Keresés