Faraj Alnasser néhány év alatt megélte mindazt, amit egy menekült megélhet: halálfélelemből volt kénytelen elhagyni hazáját, majdnem meghalt egy csempészkamionban, Angliában pedig egyáltalán nem akarták befogadni. Ma már ösztöndíjasként tanul, és séfként dolgozik.
A parlamenti választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) elveti a nagykoalíció létrehozását, és nem akar a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni a kormányalakításnál - derült ki José Luis Ábalos, a párt szervezeti titkárának helyzetértékeléséből hétfőn Madridban.
Bolívia fővárosában tömegek ünnepelték Evo Morales elnök váratlan lemondását. Dél-Amerika egyik leghosszabb ideig hatalmon lévő baloldali elnöke távozásával politikai vákum alakult ki. Azért távozott, mert csalás miatt érvénytelenítették októberi újraválasztását.
A parlamenti választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt elveti a nagykoalíció létrehozását, és nem akar a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni a kormányalakításnál
A Magyar Bor Akadémia szakmai utat szervezett Ausztriába, néhány Fertő-tó környéki pincészet megtekintésére. Briliáns szervezés, tökéletes lebonyolítás jellemezte az utat, és rengeteg érdekes tapasztalat az...
Silvio Berlusconi volt miniszterelnök fenntartotta magának a hallgatás jogát a szicíliai Palermóban tartott tárgyaláson hétfőn, amelyen az olasz állam és a maffia bűnszervezete kapcsolatairól kérdezték.
Elbuktatták a sztrájkot, de holnap reggel 8-kor a szociális államtitkárság vezetői ismét hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni az ágazatban munkabeszüntetést hirdető szakszervezetekkel.
Radikális változás előtt áll Bolívia, miután vasárnap este a fegyveres erők lemondásra kényszerítették a latin-amerikai államot autoriter módon irányító Evo Moralest, aki 13 éve áll az ország élén és októberben felettébb gyanús körülmények között nyerte meg az október 20-án megrendezett elnökválasztást.
A petrezselyem és a burgonya drágul a legnagyobb mértékben idén a Nagybani piacon, a hazai kínálat nyáron továbbra is túlsúlyban van az importtal szemben. A beszámolóból az is kiderül, hogy a legtöbb termelő idén is Pest és Csongrád...
Hamarosan eladhatja a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Holding a Mátrai Erőművet – értesült az Index. A vevő az állami tulajdonban lévő MVM lehet, a tárgyalások napokon, legfeljebb heteken belül zárulhatnak a lap szerint.
November 7-én rendezte meg a Portfolio az Energy Investment Forum rendezvényt, ahol neves előadóktól hallhattunk a klímaváltozás fontosságáról, annak az energetikai következményeiről, a magyar gázhelyzet lehetőségeiről és a különböző típusú erőművek jövőjéről előadásokat. A nap fénypontja a magyar energiavállalatok top menedzsereit felvonultató vez
Továbbra sincs megállapodás a kormánnyal a még elégséges szolgáltatásokról, ezért nem adottak a szociális ágazatban dolgozók november 13-i törvényes sztrájkjának feltételei - közölte az InfoRádióval a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatai Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné azt mondta: november 13-a a szociális sza
Titkosszolgálati információk szerint a szíriai kurd erők által ellenőrzött térségben ötvenöt holland származású vagy kötődésű dzsihadistáról, valamint legalább kilencven gyerekről tudni.
Dr. Horn Gyula azt írta, édesapját a mai napig sokan szeretik és tisztelik az országban, a házelnöknek pedig 'a tükörbe nézve önmagával kell elszámolnia'.
Az európai műsorszórás egyik hazai szaktekintélyét, Kissné Akli Máriát, valamint a legendás műsorvezetőt, Kudlik Júliát tüntette ki a színes televízió feltalálójáról, Goldmark Péter Károlyról elnevezett életműdíjjal Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.
Egyelőre nem nevezte meg biztosjelöltjét az Egyesült Királyság kormánya, de az Európai Bizottság arra számít, hogy ez még hétfőn megtörténik - közölte a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
Visszautasította a jogi kiskapuról szóló vádat a német szövetségi gazdasági minisztérium az Északi Áramlat 2 gázvezeték építése kapcsán. „Teljes badarságnak” nevezte a tárca egyik tisztviselője azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a vonatkozó új német jogszabály az uniós jog szempontjából kivételként kezelné az Oroszországot Németországgal
A Crohn-betegség a bélrendszer nyálkahártyájának - gyakran mélyen az érintett bélszakasz szöveteibe hatoló - gyulladásos, hasmenéssel és fájdalommal járó, és akár az életet is veszélyeztető betegsége.
Dr. Horn Gyula, a néhai miniszterelnök fia kemény hangon bírálta Kövér László házelnököt, aki szerinte különösen ízléstelen módon, a berlini fal leomlásának 30. évfordulójának környékére időzítette édesapja „hazaárulónak” bélyegzését.
A Sport365.hu támogatja a fiatal újságírókat és blogszerzőket. Ebben a cikkben a vándormadár.hu szerkesztője, Markója Áron publicisztikáját mutatjuk be.
A visegrádi országok gazdasági partnerként még Franciaországnál, az Egyesült Államoknál vagy Kínánál is sokkal fontosabbak számunkra – húzta alá a bajor CSU tiszteletbeli elnöke.