A rendőrség szerint valószínűleg vietnami volt az a 39 ember, akit a múlt héten találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén.
A kínai dohányfelügyelet felkérte az országban működő webáruházakat, hogy távolítsák el kínálatukból az elektromos cigarettákat, hogy ezzel óvja a fiatalokat az egészségkárosító terméktől.
Interjút adott a Népszavának Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. A politikus arról beszélt, szerintük a NAV nyomozásának célja a párt pénzköltései ügyében pusztán besározás, tesztelés és nyomasztás lehet, ők ugyanis minden számlát eljuttattak az Állami Számvevőszéknek a 2018-as választások után. Szerinte az október 13-i választás után azért szál
New York – A graffiti valójában tényleg lehet művészet, ennek a legjobb példája a TakerOne néven alkotó 33 éves fiatalember. Legutóbb fotórealisztikus elefántokat fújt egy hatalmas ház oldalára Brooklynban. Nem magától találta ki, a szálloda tulajdonosai keresték meg, hogy tegye egyedivé az épületet.
Igencsak elharapódzott a kóbor kutyák száma Magyarországon: a becslések szerint 300 ezer kutyus tekereg gazdátlanul hazánkban, ám az ebtartás szabályozásával ezen lehetne változtatni.
Csodatévő táplálékok nincsenek, az immunrendszert az egészséges életmód védi a leghatékonyabban - mondta a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
30 évvel ezelőtt, 1989. november 9-én egyesült újra Európa, miután leomlott a hidegháború egyik legbrutálisabb jelképe: a berlini fal. A 156 kilométeres építmény 38 éven keresztül vágta ketté a német fővárost, családokat elszakítva egymástól, több száz emberéletet követelve. A Vasárnapi Blikk új sorozatában a rettegett fal történetét mutatjuk be.
Váratlan műszaki hiba miatt zárt kapuk mögött játszik vasárnap a Vasas elleni bajnokin Ferencváros jégkorongcsapata - számolt be róla a Fradi hivatalos honlapja.
„Még mindig nem fogtam fel, hogy a két gyönyörű kislányom nincs többé” – mondta a Vasárnapi Blikknek Ibolya (37), a segesdi szekérbalesetben elhunyt D. (†13) és a várandós I. (†15) édesanyja.
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől - mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.
Mennyi a bírói és ügyészi illetményalap 2020-as évi összege a Költségvetési Törvény szerint? Hány forint az óradíja a kirendelt ügyvédnek vagy jogi segítőnek 2020-ban? Mutatjuk!
Nagy versenyt támaszt a megtakarítási piaci szereplők számára a júniusban indult MÁP Plusz, a megtakarítási piac vezetők szerint csak úgy lehet felvenni a kesztyűt a papírral szemben, ha ennél vonzóbb terméket fejlesztenek, magyarán: jobb teljesítményt érnek el.
Az erős munkahelyi nyomásból eredő stressz 46 százalékkal növelheti az érelmeszesedés folyamatának előrehaladását azokban az emberekben, akik különösen érzékenyen reagálnak a stresszre - derült ki az amerikai School of Public Health in Berkeley kutatói által elvégzett tanulmányból.
Hány forint a fizetése Magyarországon egy polgármesternek 2020-ban? Mennyi a bruttó jövedelme egy falusi, kisvárosi vagy nagyvárosi polgármesternek hazánkban? Mitől függ és hogyan számítható ki a polgármesterek bére 2020-ban? Nem könnyű válaszolni a fenti kérdésekre, de megpróbáljuk levezetni a hatályos jogszabályok szerint.
Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a palántanevelés kapcsán a földkeverékek minősége és használhatósága körül zajlik. Még mindig vannak, akik az úgynevezett „melegágyi földben” nevelik a palántát, ami nem más, mint magas szerves anyag tartalmú, többször használt kertföld. Ezek a közegek nem az összetételük, szerkezetük vagy tápanyagtartalmuk miatt al
A Visegrádi négyek fővárosaival közösen lobbizna közvetlen uniós támogatásért Brüsszelben Karácsony Gergely. A főpolgármester híradónknak azt mondta: varsói kollégájával már megállapodott, a prágai főpolgármesterrel pedig jövő héten találkozik, hogy kialakítsák az együttműködés kereteit. Azt szeretnék elérni, hogy az uniós fejlesztési pénzeket közv
Ismét rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (Dihk), szerdán bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága csupán 0,4 százalékkal bővülhet 2019-ben, és jövőre csökkenhet az export, ami a 2008-2009-ben elmélyült gazdasági világválság óta nem fordult el
Nőként gyakran egészen más illemszabályok vonatkoznak ránk, mint a férfiakra. Nem árt, ha maximálisan tisztában vagy ezekkel, hiszen a modortalanság...
Románia a jövő évre halasztja az 5G telekommunikációs hálózat kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírását, miután nem teljesült valamennyi feltétel az eljárás idei lebonyolítására – jelentette be a román távközlési szakhatóság. Sorin Grindeanu, az ANCOM, a szakhatóság elnöke (aki korábban Románia miniszterelnöke is volt) elmondta, hogy az
Még ki sem hevertük az iskolakezdési tülekedést, máris a karácsonyi ajándékvadászat miatt fájhat a fejünk – legalábbis ezt az érzetet kelti a bevásárlóközpontok kínálata.
Egy húsevő baktérium által okozott seb műtétje közben készült az a felvétel, amelyből a Heti Napló nézői láthattak egy keveset. Embertelen látvány, a páciens számára pedig óriási fájdalommal jár. A fertőzött terület elhal, elfeketedik, szétreped, megnyílik, genny folyik belőle. A folyamat borzasztó gyorsan halad előre, mindez egy-két óra alatt leza
Mindössze tízéves volt az osztrák kislány, amikor 1998 márciusában elrabolta egy Wolfgang Přiklopil nevű férfi. Szabadulása óta teljesen megváltozott az élete a ma már 31 éves nőnek.