Erdélyi Róbert, az ELTE és a Sheffieldi Egyetem csillagászprofesszora vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport a napfizikában áttörő eredményre jutott.
Világhírű rapper és producer, divattervező, botrányhős, hangos Trump-támogató, holott ő maga soha nem szavazott senkire, és bevallása szerint újjászületett keresztény. A Hetek cikke.
Folyamatosan emelkedik a császármetszések száma Magyarországon: a szülések több mint 40 százalékánál alkalmazzák ezt a módszert, míg mintegy fél évszázada mindössze az öt százalékában éltek vele. A legfrissebb adatokból kiderül...
Ferencváros új polgármestere szerint az előző fideszes vezetés a hibás azért, hogy nyomtatás előtt el kellett küldeni neki a ferencvárosi lap aktuális számát. A lapunknak most nyilatkozó volt főszerkesztő szerint viszont Baranyiék „egy évtizedek óta ott dolgozó hivatalnokkal akarják elvitetni a balhét”, aki már az SZDSZ-es Gegesy idején ott dolgozo
A berlini fal ledöntése után 30 évvel is töretlen az érdeklődés Németországban az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériumának (Stasi) iratai iránt, az aktákat kezelő hivatalhoz az idén is több tízezer megkeresés érkezett - írta vasárnap a Berliner Morgenpost című lap.
Ha sokszor elgondolkozik azon, vajon miért olyan fáradt mindig, nincs egyedül. Felmérések szerint minden öt megkérdezettből kettő érzi magát a hét nagy részében fáradtnak, és minden harmadik ember alváshiánnyal küzd.
Ismét összeül hétfőn az Országgyűlés és miután Orbán Viktor felszólalása ezúttal nem várható, az előzetes napirend szerint két személyi kérdés lesz a fókuszban.
Óránként több mint 160 kilométeres sebességgel érkezett vasárnapra virradóra Franciaországba az első nagy őszi vihar, amely az Atlanti-óceán partvidékén fákat csavart ki és utakat tett járhatatlanná, napközben 140 ezer háztartás maradt áram nélkül.
Aggódik Washington amiatt, hogy Szerbia fegyvereket és haditechnikát vásárol Oroszországtól, és annak sem örül, hogy a legmodernebb orosz haditechnikát vonultatják fel a balkáni ország területén.
Ismerős lehet múzeumi közegből, a Vízivárosból, de akár a tévéből is: gyakran hívják, hogy meséljen régi számítógépekről vagy saját verseiről. Képes Gábor magyartanár végzettségű muzeológus, költő. Azt állítja magáról: az X és az Y generáció határán mozog, lételeme a könyvtárazás, a nyomtatott lapok és folyóiratok olvasása, miközben a legújabb szám
Van, aki nem csak tindézserként harcol a pattanások ellen, hanem felnőttkorát is megkeserítik a makacs piros pöttyök. Úgy tűnik, hogy végre megérkezett a megoldás: itt a védőoltás!
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, a legfontosabbak közé tartozik az októberi inflációs adat és a szeptemberi ipari termelés, valamint az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Borús, csapadékos idő lesz a jövő héten, fokozatos lehűlésre is készülni kell, jövő vasárnap többfelé már a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Fotó: Unsplash Hétfőn a nap első felében sokfelé várható eső, zápor, a déli megyé
Borús, csapadékos idő lesz a jövő héten, fokozatos lehűlésre is készülni kell, jövő vasárnap többfelé már a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Kitüntették Kerényi Lajos piarista szerzetest, Hollai Ferencet, a Katolikus Iparos és Munkásifjak Országos Egyesülete volt titkárát, a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát és a Palaui Köztársaságban működő Mindszenty High Schoolt vasárnap Budapesten.
Gól nélküli döntetlennel zárult a Villarreal és az Athletic Bilbao összecsapása a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnap játéknapján. Ezzel előbbi gárda őrzi hazai veretlenségét a La Ligában, utóbbi pedig idegenben továbbra is nyeretlen.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/44. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 45. heti sorsoláson 1 585 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3;...
Visszafogadta a nyugat-európai orosz diaszpóra érsekségét az orosz ortodox egyház, egyben megszakította a kommunikációt a görög társegyháznak az ukrán autokefáliát elismerő athéni érsekével.