2019. november 24. vasárnap

nov. 24
11:33
Szentgyörgyi László: Nem ránk tartozik (Tiszta Jövő)
Mit mondjon az erdélyi magyar politikus, amikor jószerével maga sem tudja?
nov. 24
11:35
Az összefogás különös nehézségei - avagy a kollektív cselekvés problémája (Alternatív Energia)
Az ellenzéki összefogás tanmeséje a magyar politikai környezetben tökéletes illusztrációja egy, a játékelméletben a kollektív cselekvés problémájának nevezett jelenségnek. Az összefogáshoz valakinek először közelednie kell a másik oldal felé, ez pedig először rendkívül nehezen, majd néha a szakértőket is meglepő könnyedséggel, hirtelen megy végbe.
nov. 24
11:39
A Csík Zenekar idén is óévbúcsúztató koncertet tart (autopro)
A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat – mondta Csík János.
nov. 24
11:39
Nem kezelgetni kell a műanyaghulladékot, hanem leszámolni vele (Player)
Terv van: rávenni a világ legnagyobb cégeit környezeti forradalmat kiváltó alapítvány finanszírozására.
nov. 24
11:42
Távozik a Nemzetközi Síszövetség elnöke (Sport365)
Gian Franco 22 évig töltötte be az elnöki posztot, az utóbbi időben több kritika is érte.
nov. 24
11:45
Elnököt választanak Romániában (Tiszta Jövő)
A romániai elnökválasztás második fordulója Klaus Iohannis jelenlegi elnök és Viorica Dancila egykori miniszterelnök között dől el – a magyarlakta megyékben eddig alacsony részvétellel.
nov. 24
11:48
A magyarlakta térségek sereghajtók - alacsony a részvétel az elnökválasztáson Romániában (Infostart)
A negatív részvételi rekordot hozó első fordulóhoz hasonló arányban járultak az urnákhoz Romániában a szavazópolgárok vasárnap az első órákban az elnökválasztás második fordulójában: délelőtt 10 óráig belföldön a jogosultak 6,87 százaléka adta le voksát.
nov. 24
11:48
Másfél milliárdos EU-pénzből fejlesztik tovább a füzéri várat (Portfolio)
A 2016-ban lezárt 2 milliárdos első ütem után megkezdődött a füzéri vár fejlesztésének második üteme 1,5 milliárd forintos EU-s programból, de a vár teljes felújítása csak 2025-re fejeződik majd be – hangzott el a második ütemének kezdetét jelző időkapszula pénteki elhelyezési ünnepségén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren. Amint befejeződik a te
nov. 24
11:48
Felmérés: a gyerekek nem osztják be jól pénzüket (ATV)
A középiskolai és általános iskolai pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, ugyanakkor 97 százalékuk úgy véli, a pénzkezelés az iskolában is tanítható - közölte a K&H felmérése alapján. A középiskolások főként az internetről, az általános iskolások pedig inkább otthon szereznek ismereteket a pénzkezelésről.
nov. 24
11:57
Ferenc pápa az összes atomfegyver leszerelésére szólított fel Nagaszakiban (444.hu)
A pápa szerint hamis biztonságot jelent a tömegpusztító fegyverek birtoklása.
nov. 24
11:57
Ujhelyi István: A Néppárt megnyomta a pánikgombot a Kdnp elvesztése miatt (Tiszta Jövő)
De valószínűbb, hogy rákerestek a google-ben: egyáltalán mi is az a Kdnp.
nov. 24
12:03
Ötvenezer könyvet gyűjtene össze idén a Mikulásgyár (Igényesférfi.hu)
November 29-től várják az adományokat a Millenáris Parkban.
nov. 24
12:06
Decemberben kétszer jön a családi pótlék: nem mindenki örül neki (Pénzcentrum)
Idén decemberben is kétszer kapnak családi pótlékot a juttatásra jogosultak, a januári utalás időpontját hozzák előre, nincs szó pluszpénzről. Ahogy az a korábbi években történt, most is előrehozzák a januárban esedékes...
nov. 24
12:09
Csak májusban döntik el, ki tekerhet egészen Tokióig (Infostart)
Májusban dönt a Magyar Kerékpáros Szövetség arról, hogy melyik sportoló képviselheti Magyarországot a 2020-as tokiói olimpia férfi országúti kerékpáros mezőnyversenyén – mondta az InfoRádiónak Dér Zsolt, a magyar válogatott szakágvezetője.
nov. 24
12:09
Lassulhat, de fenntartható marad a gazdasági növekedés (ProfitLine)
Jövőre várhatóan lassul a magyar gazdasági növekedés, de fenntartható marad - mondta Halmai Péter egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán vasárnap.
nov. 24
12:09
Százak futottak a crohn beteg édesanya gyógyulásáért (SzMo)
Több mint 400-an álltak rajthoz a Komárom-Esztergom megyei Ácson, hogy Laura kezelésére gyűjtsenek.
nov. 24
12:15
Antiszemita posztereken az Index újságírói (Igényesférfi.hu)
A portál szerzői a Nélküled című dal körüli vita során kerültek a figyelem középpontjába.
nov. 24
12:15
Pogba táncából matekfeladat lett, Ronaldo is szerepel benne (Promotions)
Pogba táncából egy francia iskola matematikai feladatot készített. Még Ronaldo is szerepel benne.
nov. 24
12:18
Ilyen nincs! Az utolsó másodpercben dobta be a mindent eldöntő hárompontost (Sport365)
LaVine hihetetlen karriercsúcsával fordított a Bulls.
nov. 24
12:27
Újra vörös riasztást adtak ki Észak-Olaszországban: Velencét megint elöntheti az ár (Háziállat)
Most a legkritikusabb a helyzet Genova és Savona térségében, estére Velencébe ér az áradás, és Piemonte tartományban is heves esőzések miatt adták ki a legmagasabb figyelmeztetést.
nov. 24
12:27
Súlyos a helyzet Olaszországban, komoly árvízzel küzdenek, egy ember eltűnt (ATV)
Változatlanul súlyos volt a helyzet vasárnap a heves esőzések és áradások által sújtott észak-olaszországi területeken, különösen Liguria és Piemont régiókban, az utóbbiban egy ember eltűnt, feltehetően egy megáradt folyóba fulladt.
nov. 24
12:27
Az időjárás miatt katasztrofális a helyzet, egy ember eltűnt az áradó folyóban Észak-Olaszországban (Infostart)
Változatlanul súlyos volt a helyzet vasárnap a heves esőzések és áradások által sújtott észak-olaszországi területeken, különösen Liguria és Piemont régiókban, az utóbbiban egy ember eltűnt, feltehetően egy megáradt folyóba fulladt.
nov. 24
12:36
Öldöklő harcba kezdtek a fizetések feletti uralomért a közösségi oldalak (Portfolio)
A múlt héten elindult Facebook Pay egyáltalán nem az első olyan fizetési szolgáltatás, melyet egy közösségi médiaoldalon keresztül tudunk igénybe venni: Kínában már százmilliók használnak ilyen rendszereket, a Viber Moneytou pedig hónapokkal megelőzte a kaliforniai céget, ráadásul először Magyarországon indult el. Szinte mindenkinél gyorsabb volt a
nov. 24
12:39
Sebes György: Ajánlják magukat (Alternatív Energia)
Győzött az Euronics – műszaki áruházlánc –
nov. 24
12:39
Szakértő: Lassulhat, de fenntartható marad a gazdasági növekedés (AQUA)
Idén 5 százalékhoz közeli növekedést várnak a szakemberek, jövőre viszont már csak 3 százalék körülit. Ennek döntően külső oka lehet, például az, hogy csökken az export és a beruházás.
nov. 24
12:41
Elviszi a fizetést a lakásbérlés: kiszorulnak a fiatalok a belvárosból (Alternatív Energia)
Az egyik legdrágább európai fővárosnak számít Budapest mind a lakásárak, mind a bérleti díjak tekintetében. A drágulás nem áll meg, de lassul.
nov. 24
12:45
Erdei okos város épülhet Mexikóban (Rakéta)
A modern városokban kevés a zöldfelület, a természeti környezet szinte csak a fogyatkozó területű parkokban mutogatott kuriózumként jelenik meg. Mindez elképesztő mértékben rombolja a bent lakók testi és lelki egészségét. Nyaranta a hőhullámok, telenként a sivár kietlen fagyos betondzsungel pusztít. De lehetne ez másképp is.
nov. 24
12:51
Márton S. József: „Bezöldülés” helyett inkább maradjunk természetesek! (Tiszta Jövő)
A „zöldet” a természetvédelem szinonimájaként a hatvanas évek marxista újbalosainak vadhajtásai foglalták le.
nov. 24
12:57
Éleslőszerrel oszlatták fel a kormányellenes tüntetést Irakban (ATV)
Legalább öt embert megöltek, és több mint százat megsebesítettek az iraki biztonsági erők a hét végén a Bagdadban és több dél-iraki városban lezajlott kormányellenes tüntetéseken.
nov. 24
13:00
Borbély Alexandra és Nagy Ervin életének lezárult egy fontos szakasza (Infostart)
Nagy Ervin megkérte Borbély Alexandra kezét.
nov. 24
13:00
Szakadó esőben is simán győzött az Internazionale (Sport365)
Továbbra is egyetlen pont hátránnyal követi a listavezetőt.
nov. 24
13:03
Matteo Salvini ellen tüntettek Emilia Romagna tartományban (HírTV)
Matteo Salvini kampánygyűlést tartott Reggio Emilia városban, amivel egyidőben bírálói is tüntettek.
nov. 24
13:03
Bogdán Tibor: Dăncilă gazdaggá tesz (Tiszta Jövő)
A fogaóirodáknál, ha lehet még rosszabbul áll Dăncilă szénája.
nov. 24
13:06
Ezek a legmegbízhatatlanabb autók a piacon: 420 ezer tulajdonos vallott (Pénzcentrum)
Idén is elkészült egy gigászi felmérés: 420 ezer tulajdonos vallott autója megbízhatóságáról. Ebből készült el egy 30 márkát felsoroltató toplista. Az élen nincs nagy meglepetés, az viszont már ennél meghökkentőbb, hogy milyen...
nov. 24
13:15
Brutálisan drágult a téliszalámi az afrikai sertéspestis miatt (SzMo)
Nyolc százalékkal emelkedett a téliszalámi kilója.
nov. 24
13:18
"A nyugdíjasok legnagyobb ellensége a fotel" (ATV)
Ötven év felett minden férfinek évente el kell mennie prosztatarákszűrésre - figyelmeztetett Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
nov. 24
13:21
A popsztár árnyékában - Ő Freddie Mercury ritkán látott húga, Kashmira (Femcafe)
A Queen legendás frontemberének húga sokat tudott az énekes viselt dolgairól, de ezekkel együtt fogadta el és szerette fivérét.
nov. 24
13:21
Brutálisan drágult a téliszalámi az afrikai sertéspestis miatt (SzMo)
Nyolc százalékkal emelkedett a téliszalámi kilója.
nov. 24
13:21
Michael Jacksonról is készítenek egy életrajzi filmet (Promotions)
A Bohém rapszódia producere erre is lecsapott.
nov. 24
13:24
Gyökeresen változtathat kisebbségpolitikáján Szlovákia (Infostart)
Szlovákia kisebbségi kormánybiztosa szerint hamarosan egy olyan átfogó kisebbségi törvényt alkothatnak, amely az ország megalakulása óta várat magára. Ennek lényege, hogy egy, az oktatáson, az önkormányzatiságon és a nyelvhasználaton átívelő szabályozás jöhet létre - de már csak a következő kormányzati ciklusban.
nov. 24
13:27
Irán kölcsönt kér Oroszországtól (HírTV)
Az orosz miniszter elmondta: az iráni kérést már vizsgálja a pénzügyminisztérium.
nov. 24
13:33
6 trükk, amire nem is gondolnál – Így tüntesd el a kellemetlen szagokat szekrényedből (Femcafe)
Ezek a dolgok segíteni fognak, hogy szekrényed és ruháid szuper illatosak legyenek.
nov. 24
13:33
Gázriasztó fegyverrel lövöldözött egy 21 éves férfi a pécsi rendezvényközpontban (SzMo)
A fiatal több lövést is leadott az épület egyik folyosóján. Az eset során senki nem sérült meg.
nov. 24
13:36
Szakadó esőben is simán győzött az Internazionale (Sport365)
Továbbra is egyetlen pont hátránnyal követi a listavezetőt.
nov. 24
13:38
Négygólos hátrányból fordított a Rangers (Sport365)
Montrealban diadalmaskodott a csapat.
nov. 24
13:39
Az agrárminiszter jelentős támogatásról tett bejelentést (Infostart)
A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn.
nov. 24
13:42
Majdnem belehalt az akupunktúrás kezelésbe a magyar szinkronszínész (ATV)
Szokol Péter október elején elment egy fővárosi akupunktúrás központba, mert fájt a válla és zsibbadt a jobb karja. A második kezelés után belázasodott és a duplájára dagadt a karja. Sokáig úgy volt, hogy le kell amputálni a karját. A Heti Napló riportja.
nov. 24
13:45
Vác új városvezetése nem akar sportcsarnokot, a polgármester szerint másra kell a pénz (SzMo)
Az új polgármester szerint nem is tudnák fenntartani az 5 milliárd forintból épülő csarnokot.
nov. 24
13:48
Négygólos hátrányból fordított a Rangers (Sport365)
Montrealban diadalmaskodott a csapat.
nov. 24
13:51
Felborult egy hajó több ezer juhval a fedélzetén (ATV)
Felborult vasárnap délelőtt egy hajó a romániai Midia kikötőjében 14 600 élő juhval és 22 tengerésszel a fedélzetén - közölte az Agerpres hírügynökség.

Keresés