Az idén még 4,8 százalékos, azonban jövőre 3-3,5 százalék közelébe csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme, amely azonban a továbbra is az Európai Unió (EU) tagországai között az egyik legmagasabb lesz - derült ki a CIB Bank által az MTI-nek küldött elemzésből.
A magyar cégeknél még nem igazán érzékelhető a német vállalatokra jellemző hosszú távú szellem, ennek felépüléséhez több generáció kell – mondta el Dale A. Martin a Piac & Profitnak adott interjúban. A Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatóját a kkv-k mellett a gazdasági kilátásokról, a szakemberhiányról, a közbeszerzések elosztásáról, a korrupcióról, va
Hatvanhat települést érint a jövőre hazánkban rajtoló Giro d’Italia, ez hatvanhat esély arra, hogy városaink és falvaink megmutassák magukat a világnak az olasz körverseny kapcsán.
A Honor nemzetközi okostelefon márka ma bemutatta legújabb viselhető eszközét, a Honor MagicWatch 2 okosórát Kínában. Az innovatív okos kiegészítő, amely a Kirin A1 lapkakészletnek köszönhetően akár 14 napig működik egy feltöltéssel
Lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről Viorica Dancila volt román miniszterelnök, miután elvesztette az elnökválasztást Klaus Iohannis jobboldali államfővel szemben.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltani szándékozó autósoknak legkésőbb november 29-ig kell eljuttatniuk biztosítójukhoz szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását, mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
Az amerikai kormány a mexikói drogkartellek terrorista csoportokká nyilvánítását tervezi - jelentette ki Donald Trump egy kedden sugárzott rádióinterjúban.
Donald Trump amerikai elnök harmadik negyedévi elnöki fizetését az opiát tartalmú szerek elleni küzdelemre adományozta - közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Donald Trump amerikai elnök harmadik negyedévi elnöki fizetését az opiát tartalmú szerek elleni küzdelemre adományozta - közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az ország szinte összes megyéjéhez hasonlóan, Fejér megyében is elindult a munkaerőpiaci reformprogram, amelyet a munkaadókkal szoros együttműködésben, igényeikhez igazítva valósítanak meg - jelentette be a munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyveze
Az olcsó ukrán csirkemell importja előtt zárja be a kiskaput az a Győri Enikő, fideszes képviselő által készített jelentés, amit kedden szavazott meg az Európai Parlament plenárisa. Egy ukrán vágási trükknek köszönhetően 2018-ban 55 ezer tonna „batman-csirke” jutott be a vámszabályok kijátszásával az Európai Unióba - írja a Bruxinfo.
Több alkalommal egy-egy napig vagy minden novemberi hétvégén újra és újra jelentős kedvezményeket hirdetve zajlik a black friday a magyar e-kereskedelemben.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ismét elkezdte engedélyek kiadását egyes amerikai termékek exportjához a Huawei kínai telekommunikációs vállalat számára. A tárca közleménye szerint korlátozott számú amerikai vállalatnak és “csak az amerikai nemzetbiztonságra és az Egyesült Államok külpolitikai érdekeire nem nagy kockázatot jelentő” termékekre
Megszavazta az Európai Parlament (Ep) szerdán az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős.
A Fővárosi Közgyűlés által az elsők között meghozott határozat miatt érvénytelenítették a budapesti közlekedési vállalat közbeszerzési eljárását. A cég évi több mint egymilliárd forinttól esik el.
Világszinten az emberek 67 százaléka lenne hajlandó átképezni magát, hogy megbirkózzon a globalizáció és a technológiai változások munkavégzésre gyakorolt hatásával, 65 százalékuk pedig jelentős erőfeszítéseket fordít készségei fejlesztésére. Ez derült ki a Boston Consulting Group (BCG), és az állásportálokat tömörítő nemzetközi szervezet, a The Ne
Ötven év felett minden férfinek évente el kell mennie prosztatarákszűrésre - figyelmeztetett Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Ma tartja első rendes ülését a Fővárosi Közgyűlés. A napirendi pontok alapján a mai napon mondhatják ki a végső szót a képviselők az atlétikai vb ügyében.
Kiugró mértékben, 73 százalékkal nőtt a vállalatok közötti hitelezés Kelet-Európában tavalyhoz képest - derül ki az Atradius hitelbiztosító felméréséből, amely 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült.
Egy friss törvénytervezet alapján elveszítenék a térítésmentes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést azok, akik nem fizetik rendesen az egészségügyi szolgáltatási járulékot - írja a Népszava. A külföldön munkát vállalóknak szintén résen kell lenni.
Elfogtak a rendőrök egy nőt és egy férfit, aki több hónapja Angliából, Liverpoolból irányított egy magyarországi, úgynevezett unokázós csalásokra specializálódott bűnbandát - közölte a rendőrség az MTI-vel szerda hajnalban.
A Bayern München Lewandowski négy góljával, valamint Tolisso és Goretzka góljaival magabiztosan nyert. A Real 2-0-ra vezetett, de a Psg egyenlített, míg a Juventus 1-0-ra nyert az Atletico Madrid ellen
Egy kérdőíves felmérés eredménye szerint a munkavállalók az automatizált frisslevegő-befúvást és a természetes fényt tartják a legfontosabbnak az irodában, ami jól mutatja, hogy a dizájnt csak akkor értékelik, ha a komfort is megvan mögötte. A WELL minősítésről, mint az egészséges és átgondolt irodák kialakításához szükséges eszközről a Big Office
Magyarországon évente mintegy 4500 új prosztatarákos megbetegedést diagnosztizálnak és 1300-an belehalnak ebbe a betegségbe - mondta Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
Két, Pest megyében tartott lónál is megerősítette a lovak fertőző kevésvérűsége (Fkv) fertőzöttséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A betegség miatt jelenleg egy dunakeszi és két sóskúti lótartó helyen rendelt el forgalmi korlátozást a helyi hatóság. A fertőzött állatokkal együtt tartott lovak tulajdonosaival az állategé
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) a Budapestre költözés óta eltelt 6 hónap alatt 11 százalékkal növelte a hitelállományát, ami év végére meghaladja az egymilliárd eurót - számolt be a bank vezetősége.
A betegtájékoztató szöveg magyar fordításának késedelme miatt alakult ki K-vitamin-hiány a gyógyszertárakban - mondta a kormány képviselője az Országgyűlésben. Rétvári Bence államtitkár azt ígéri, hogy mostantól mindig kapható lesz a Konakion nevű készítmény, amit elővigyázatosságból minden kisbabának be kell adni. A K-vitamin idén másodjára fogyot
Magasabb szintű együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Sörgyártók Szövetsége és az Önszabályozó Reklám Testület, amely szerint a Sörszövetség és a tagjai integráltabban működnek együtt az ÖRT–tel. A söripar nagy gyártói az etikus reklámozás támogatói. A Sörszövetség tagsága, a négy legnagyobb piaci szereplő – Borsodi, Carlsberg, Dreher és He
Sárgák, kékek, zöldek, lilák és rózsaszínek. Apró manóházak, tekergő indák, élénk fantáziavirágok vagy épp tengeróceánok lakói köszönnek vissza Melegh Andrea selyemre festett képein, selyemsálain és -kendőin. A pécsi selyemfestő...