2019. november 27. szerda

nov. 27
12:48
Megszavazta az Európai Parlament az új Európai Bizottságot (444.hu)
Csak a zöldek kritizálták a szavazás előtt az Ursula von der Leyen vezette testületet.
nov. 27
12:50
Csak félig tudnak megnyitni a nagy drezdai rablás után (Infostart)
Újranyit a betörés után a múzeumként működő drezdai uralkodói palota, de a kincstár, ahonnan a három nagy értékű ékszergarnitúrát ellopták, zárva marad - közölte szerdán Marion Ackerman múzeumigazgató.
nov. 27
12:51
Beneda: Civilszervezetek ötletei is megjelentek a családvédelmi akciótervben (Igényesférfi.hu)
Hihetetlenül népszarű a babaváró támogatás és a nagycsaládosok támogatott autóvásárlási kedvezménye – emelte ki az államtitkár.
nov. 27
12:51
Zöld Kert-TÉSZ: a prémium minőség garantált (Agrofórum)
„Amikor létrehoztuk ezt a szövetkezetet, akkor valamennyien, az alapító tagok az addig felépített vállalkozásunkat, tudásunkat, kapcsolati rendszerünket, vagyonunkat tettük bele. Ennek köszönhető az is, hogy a pénzintézetek mindezt elegendő fedezetnek tartva, hitelt biztosítottak számunkra, mi pedig folyamatosan tudtunk építkezni. Mára eljutottunk
nov. 27
12:53
Már karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat (Agrofórum)
Már most karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat, év közben pedig a megszokottnál sokkal nagyobb keresletet is ki tudnának elégíteni - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
nov. 27
12:57
Komoly lépést tesz az IKEA a környezetvédelemért (Piac és Profit)
A svéd óriásvállalat bejelentése előrelépést jelent.
nov. 27
12:57
Sokkal egyszerűbb lesz a születéssel, halállal, névváltoztatással kapcsolatos ügyintézés (SzMo)
A megszerzett jogosítványt is automatikusan állítják ki és postázzák 2021 februárjától.
nov. 27
12:57
Ariana Grande megmutatta, hogy néz ki póthaj nélkül (SzMo)
Nem biztos, hogy felismernénk az utcán.
nov. 27
13:00
Merkel: A Nato megtartása nagyon fontos Németország számára (HírTV)
"A Nato hetven éve biztosítja a békét" - jelentette ki Merkel.
nov. 27
13:00
Megszorítások jönnek a BMW-nél is (Portfolio)
A Daimler és az Audi után a BMW-nél is megszorítások jönnek, erről állapodott meg a munkáltató a munkavállalókkal.
nov. 27
13:00
A Fidesz üzent a DK-nak: van helye a szabad véleménynyilvánításnak a szabad Budapesten (ATV)
A Fidesz budapesti szervezete megdöbbenten fogadta a hírt, hogy Budapest főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet politikai kampányolással vádolja azokat a sportolókat, atlétákat, akik kiállnak saját maguk és társai jövőjéért.
nov. 27
13:03
Érik a hatodik Aranylabda? (Azenpenzem)
A barcelonai Mundo Deportivo értesülése szerint Lionel Messi kapja hétfőn Párizsban az Aranylabdát, pályafutása során hatodszor. Ezzel megelőzi az ötszörös győztes Cristiano Ronaldót.
nov. 27
13:03
Konfitált libacomb, káposztás tésztával - nem csak Márton-napra! (Femcafe)
Valaki cukorral, valaki jó borsosan és van olyan is aki mindkettővel jól megszórja a káposztás tésztát Én most egy teljesen új változatot készítettem, amit baconnel tettem még ízgazdagabbá, na meg persze szaftos libasülttel:
nov. 27
13:03
A Vans nagybetűs Művésszel készített csodás kollekciót (Glamour)
A kortárs művészet szupersztárja cipőt tervezett
nov. 27
13:03
Maruzsa: Ingyenes felvételi felkészítő program indul (Igényesférfi.hu)
A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak.
nov. 27
13:05
Elképesztő összeget kap Millie Bobby Brown következő filmjéért (Glamour)
15 évesen, ez valami brutális!
nov. 27
13:06
A transzferár dokumentáció hiányosságai, ellentmondásai az adózó ellen fordulhatnak (ProfitLine)
Egyre több és egyre eredményesebb a transzferárak területének vizsgálata hazánkban és nemzetközi szinten is. A kapcsolt vállalatok ma már nem úszhatják meg az ellenőrzések próbáját kiálló transzferár nyilvántartás elkészítését. „Ha nem készítik el, akkor ügyletenként 2 millió forint bírságot is kiszabhatnak rájuk, ha azonban elkészítik, de nem dolg
nov. 27
13:06
Itt a hivatalos menetrend: így szállít házhoz ünnepekkor a SPAR webshopja (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy mikor, és hogyan lesznek nyitva a SPAR üzletei a közelgő ünnepek alatt. Mutatjuk, mikorra tudsz még kiszállítást kérni! A SPAR az ünnepek idején a nyitvatartását alapvetően a helyi vásárlói kérésekhez igazítja...
nov. 27
13:06
Egy legenda emlékére – bemutatkozik az Aston Martin DBS Superleggera Concorde (Auto Pult)
Természetesen nem csak az autózás világában vannak legendák: az utasszállító repülők esetében a Concorde például kétség kívül ilyennek mondható. Az Aston Martin pedig most összeállt a British Airways-szel, hogy megünnepeljék a mind a mai napig szinte megismételhetetlen teljesítményre képes gépet – és persze mindeközben reklámozzák magukat is egy ki
nov. 27
13:09
A kormány 2024-ben magyar űrhajóst kíván küldeni az űrbe az oroszokkal együttműködve (Alternatív Energia)
Magyarország számára kitörési lehetőség a világűr - közölte Szijjártó Péter.
nov. 27
13:09
Az Átrium nem veszi le Gothár darabját (HírTV)
Így a szexuális zaklatással vádolt baloldali liberális rendező "Vaknyugat" című darabja továbbra is látható a színházban.
nov. 27
13:09
Dömötör Csaba: A jövőbe látást semmiképp se Gyurcsány Ferenc feleségére bízzátok (Tiszta Jövő)
Hiába pakolták az aknákat, hiába furkálódtak, hiába mentek a magyar jelölt ellen, Várhelyi Olivér ma bővítési biztos lett.
nov. 27
13:09
A Facebook orra elől halászták el a Fitbitet (Bitport)
November elején vált hivatalossá, hogy az Alphabet 2,1 milliárd dollárért megveszi az okoskarkötőiről ismert Fitbitet. Egy friss dokumentumból most az is világossá vált, ki volt a másik komoly kérő.
nov. 27
13:09
Tíz évre kibérelt egy mozit magának a Netflix (Promotions)
A streamingszolgáltató ezzel hosszú időre megoldotta magának a filmjei mozis bemutatását.
nov. 27
13:11
Meghalt Del Medico Imre (Alternatív Energia)
Egy évvel és három nappal ezelőtt, amikor a kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntöttük Del Medico Imrét, meghatottan hívott föl. Szombat délután volt, szinte szabadkozott, hogy csak most vette kézbe az újságot. Derűs volt, de érezhetően fáradt. Úgy beszélt már akkor is, mint aki elért egy nagyon hosszú út végére. Del Medico Imre igazi j
nov. 27
13:12
A svédek egyre inkább atomenergiapártiak (Portfolio)
A klímaváltozás problémájának egyre hangsúlyosabbá válása következtében rekord alacsony szintre esett Svédországban az atomenergia felhasználását ellenzők tábora, a legújabb közvéleménykutatás szerint.
nov. 27
13:12
Gothár-ügy: Máté Gábor mindent tudott, az igazgató szerint nincs miért lemondania (ATV)
Eddig hallgatott, de most megszólalt a Katona Színház igazgatója a Gothár-ügyben. A 24.hu-nak adott interjúban elmondta, már az abúzust követően tudott az esetről, az áldozatra való tekintettel mégsem bolygatta az ügyet. Máté Gábor szerint bár jogilag szabályszerűen jártak el, hogy a zaklató nevét nem hozták nyilvánosságra azonnal, emberileg hibázo
nov. 27
13:12
28,5 millióba került a Quimby-s október 23. (444.hu)
A fővárosi megemlékezés költségvetését is a szerdai közgyűlésen hagyták jóvá.
nov. 27
13:14
A gazdasági válság sem javított igazán a magyarok pénzügyi tudatosságán (Portfolio)
Nincsenek jó véleménnyel a szakemberek a magyarok pénzügyi tudatosságáról: úgy gondolják, kevés megtakarítási terméket ismerünk, és lényeges lenne már az oktatásban megalapozni ilyen irányú ismereteinket. A Front Page Communications és a Kapolyi Ügyvédi Iroda által a hosszú távú megtakarításokról pénzügyi szakemberek körében készített felmérés ered
nov. 27
13:15
Új repülőjáratok indulnak Budapestről (Piac és Profit)
A lengyel LOT két városba is új járatot indítana, valamint Budapesten nyitotta meg első üzleti váróját.
nov. 27
13:15
Dobó Kata megmutatta, így néz ki 19 óra munka után smink nélkül (Femcafe)
Nincs oka panaszra, az biztos.
nov. 27
13:15
Demokratikus Koalíció: Az Európai Parlament magabiztos többséggel szavazta meg az új Európai Bizottságot (Tiszta Jövő)
A Dk Ep-képviselői is igennel szavaztak a Bizottság felállítására.
nov. 27
13:18
Teljes a káosz az atlétikai stadion építése körül (Portfolio)
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-on reegált a kormány határozatára.
nov. 27
13:18
Ibra játékosként egyelőre nem, viszont tulajdonosként csatlakozik a svéd csapathoz (Sport365)
Lenyűgözte a svéd klasszist a Hammarby együttese.
nov. 27
13:18
Szijjártó Péter: Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe (444.hu)
"Magyarország új külgazdasági és külpolitikai törekvései között szerepel, hogy újra kivegye részét a világűr békés célú felhasználásából."
nov. 27
13:20
Nagy tervekkel állt elő a magyar egészségipari sikercég (Portfolio)
Komoly terveket szövöget az egészségiparban érdekelt egri központú, magyar családi tulajdonban lévő Sanatmetal, amely a saját szegmenségben a legnagyobb 20 európai vállalat közé tartozik. Farkas Józseftől, a társaság ügyvezető igazgatójától azt is megtudtuk, hogy a legutóbbi oroszországi gyárnyitás után, valamint az implantátum-szegmens mellett a d
nov. 27
13:21
Nagy generációváltás: jönnek a gazdag nyugdíjasok (Infostart)
A rendszerváltást követően induló sikeres vállalkozások tulajdonosai mostanában érnek nyugdíjaskorba, így nem csoda, hogy megszaporodtak a cégörökléssel, cégátvétellel, kivásárlással kapcsolatos ügyek.
nov. 27
13:22
Már megint kiütöttek egy részvényt a magyar tőzsdén (Portfolio)
Az elmúlt napok folyamán több kispapír árfolyama is heves kilengéseket mutatott, szerdán a kispapírok közül a Nutex árfolyama napi limittel emelkedik, míg a NordTelekom és a Kulcs-Soft árfolyama is nagyot erősödött.
nov. 27
13:24
Ingyenes felvételi felkészítő indul (Infostart)
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.
nov. 27
13:27
Vidám dal készült Pécsről - most kiderítheted, mennyire ismered a várost (SzMo)
Havihegy, Jakabhegy, Aranyhegy, Újhegy, Tiloskút, Istenkút, Szamárkút, Szentkút, Belváros, Rácváros, Kertváros, Gyárváros, Uránváros, Budaiváros, Egyetemváros, Szigetiváros... és ez még mindig Pécs...
nov. 27
13:30
Gázszagot éreztek, kiürítettek egy áruházat Budapesten (ATV)
A biztonsági személyzet kiürített egy áruházat szerdán Budapest XV. kerületében, miután az épület több pontján gázszagot észleltek - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
nov. 27
13:30
Stratégiai megállapodást kötött a kormány a legnagyobb kínai bankkal (444.hu)
Az ICBC máris budapesti iroda nyitásán gondolkodik.
nov. 27
13:30
Tovább emelkednek az üzemanyagárak (Autónavigátor)
Annak ellenére, hogy az elmúlt egy hét során nem történt nagy változás az olaj árában, itthon mégis emelkednek az üzemanyagárak.
nov. 27
13:33
Te tudod, mit jelentenek a fűtésvezérlőn a számok? Nem azt, amire gondolnál (Femcafe)
Sokkal több mindent beállíthatsz vele, mint amiről eddig tudtál.
nov. 27
13:33
Itt az Újhold, és vonzza a sikereket (Glamour)
A Nyilas-Újhold kedvező időszakot hoz
nov. 27
13:36
Ezeken a területeken egyszerűsödik az ügyintézés 2021-től (ProfitLine)
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
nov. 27
13:36
Itt vannak a friss számok: ennyi magyarnak nincs jelenleg munkája (Pénzcentrum)
A 2019. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer fő volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,3%-ra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási...
nov. 27
13:36
Ezért imádja Thaiföldöt a világ (Hamu és Gyémánt)
Azt nem lehet elvitatni Thaiföldtől, hogy Ázsia legizgalmasabb országa. Szinte egymaga reprezentálja az egész Távol-Keletet.
nov. 27
13:39
Új időszámítás a tőzsdén (AQUA)
Új kereskedési rendszere lesz a tőzsdének decembertől, amely modernebb, mint az eddigi. A legfontosabb változás, hogy az árelmozdulás mértéke miatt nem fog leállni a kereskedés.
nov. 27
13:39
Botrány: Az orra előtt zsebelték ki Vilmos herceget (Femcafe)
Áll a bál a Kensington-palotában!

Keresés