A MOL-Pick Szeged hazai pályán hét góllal legyőzte a szlovén RK Celje PL csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, vasárnap.
A legmagasabb fokozatú készültséget rendelte el az olasz polgári védelem az olaszországi Liguria tartományban a vasárnap érkezett heves viharok és az esőzés miatt, további hat tartományban közepes riasztás lépett életbe.
Újbudán megduplázták a bizottságok számát is, mely szintén plusz pénzt jelent az önkormányzati képviselőknek. Több lesz a tanácsnok, valamint felduzzasztották az alpolgármesteri stábokat is.
Venezuela vasárnap bejelentette, hogy a kölcsönösség jegyében kiutasítja a salvadori diplomatákat, miután Salvador felszólította a venezuelai diplomatákat, hogy 48 órán belül hagyják el a latin-amerikai országot.
Itt az ideje, hogy kiutat találjunk az euró-csapdából – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vasárnap a Financial Timesban. Az MNB elnöke úgy látja, hogy az európai integrációban hamis dogmát jelentett az eurózóna létrehozása, annak érdekében, hogy versenytársa legyünk a dollárnak. Az euró azért jött létre szerinte, hogy a franciák el
A Samsung Galaxy S10 Lite-ról már korábban is hallhattunk, a készülék már megjárta a Geekbench tesztjét és most az is kiderült mekkora akkumulátor lesz a mobilban. A múlt hónap végén bukkant fel az SM-G770F modellszámú Samsung mobil a Geekbench oldalán, ami a pletykák szerint a Galaxy S10 Lite lehet. Októberben a Geekbench-nek köszönhetően megtudtu
Nagy taktikai csatát hozott az Amerikai Nagydíj, Vettel hamar kiesett, Verstappen bármivel próbálkozott, nem tudta megtörni a Mercedest. Hamiltont már csak a hétszeres bajnok Schumacher előzi.
Az Everton hazai pályán a 97. percben egyenlítve tartott otthon egy pontot a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Vidéki múzeumok helyzete és lehetőségei címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Fogas Ottó részvételével, ő beszélt az InfoRádióban arról, hogyan és miből gazdálkodik egy megyei múzeum, és milyen feladatai vannak.
A Liga mellett a Giorgia Meloni által vezetett Olasz Testvérek is erősödtek. Ha januárban újra veszít az olasz baloldal, az akár a kormánykoalíciójuk végét és Matteo Salvini miniszterelnökségét is jelentheti.
Vasárnap Luxemburgban megtartották a 2021-es kolozsvári asztalitenisz csapat Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását, a magyar férficsapat Finnországgal és Skóciával, a női együttes pedig Svédországgal és Szlovákiával kerül azonos csoportba.
Győzelemmel mutatkozott be az Udinese kispadján az Igor Tudor helyére ideiglenesen kinevezett Luca Gotti, akinek tanítványai 3-1-re nyertek az Genoa otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.