Az MNB friss statisztikái szerint május óta októberben volt először pozitív a befektetési alapok tranzakciós adata, tehát úgy tűnik, végre talán sikerül lerázniuk magukról a szuperállampapír nyomását. Ezzel együtt a kezelt vagyon is újra elérte a 7200 milliárd forintot, a kezelt vagyon mintegy ötöde viszont semmit sem hoz a befektetőknek, az ugyani
Bősz Anettet választotta a Liberálisok új elnökévé a párt küldöttgyűlése a múlt héten. A politikus első sajtótájékoztatóján azt mondta: „új időszámítás kezdődik a Magyar Liberális Párt életében.
Már nemcsak a személyit kérik el, ha telefonszámot csinál az ember, de még le is fotózzák. A cél: minden adatot összegyűjteni, és mindent kontrollálni.
Milliárdos károkat okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése a növények beporzásának elmaradása miatt - mondta Haász Ferenc, a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke.
Úgy tűnik, a főváros vezetése még nem készült fel arra, hogy télen esik a hó. A BKK közleményt adott ki, hogy mire kell számítani, ebből jól látszik, hogy mekkora a káosz – írja a Ripost.
Katonai erők átcsoportosítását végzi a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állománya 2019. december 2-án, valamint 2019. december 5-én Fejér és Veszprém megye területén.
Milyen világban élünk, merre tartunk? Dombóvári Istvánnal, a Netperces novellák írójával a jövőről és a jelenről beszélgettünk, Hevesi Krisztina szexuálpszichológus mesélt élete meghatározó könyvéről, a műsor végén pedig Szabados Ági javasolt egy letehetetlen olvasmányt.
A MÁV-nál nem készültek el időre egy váltó megszerelésével, majd leesett a hó. A főváros pedig csak feleannyi embert talált a hómunkákra, mint amennyi kellene. A munkaerőhiány és az utak, vasutak rossz helyzete egyszerre okoz káoszt, így aztán 2019 tele is úgy indult: esik a hó, emiatt szinte lehetetlen közlekedni sok helyen.
Az új kihelyezésekben és az állományban is történelmi rekordot hozhat 2019 a személyi kölcsönöknél, annak ellenére, hogy az év végi időszak már nem számít kiemelkedő jelentőségűnek.
A Használtautó.hu autós magazinja immár nyolcadszor bonyolította le a Nonstopgumi csapatával közös nagyszabású téligumi-tesztjét, hogy felhívja a figyelmet a téli közlekedésbiztonság és az autóvezetői tudatosság jelentőségére....
A folyamatos tüntetések miatt elmaradnak a turisták, miközben a belföldi kereslet is zuhan, ami miatt drámai mértékben esik vissza a hongkongi kiskereskedelmi forgalom.
Hétről hétre nő a migránsok száma a határon, több mint százezren vannak úton a nyugat-balkáni régióban. A megnövekedett illegális határátlépési kísérletek miatt ülésezett a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje.
November 29-én, Black Friday péntekén rendszerhiba következtében, az UFO okos-maszk készülékeket 9,99 dolláros áron lehetett megvásárolni a FOREO.com oldalán. A két órás időtartamban, amíg a hiba fennállt, a készülékekből 38 575 darabot adtak el, 50 országban, amely a vállaltnak 10,7 millió dolláros veszteséget okozott. A svéd FOREO megerősítette,
A főpolgármester elég sajátosan kezeli a hóhelyzetet. Szerinte a latyak eltakarítása csak zavart okozna. Így inkább nem csinál semmit – számol be a Ripost.
A régi budai városháza gyönyörűen felújított épülete a Pro Architectura díj után megkapta a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara pályázatának fődíját is.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a polgármestereknek a következő esztendő március 31-ig ki kelljen venni az éves szabadságukat. Amennyiben ezt nem teszik meg, az korábbról megmaradt szabadnapjaik elvesznének.
Úgy tűnik, a főváros vezetése még nem készült fel arra, hogy télen esik a hó. A BKK közleményt adott ki, hogy mire kell számítani, ebből jól látszik, hogy mekkora a káosz.
Egy friss elemzés szerint az utóbbi időben nagyon megugrott azon rosszindulatú hirdetések aránay, amelyekkel a Google operációs rendszerét futtató gépeket célozták. Ettől függetlenül darabra természetesen még mindig a Windows vezet.
A V4-ek (visegrádi négyek) az uniós bővítési folyamat felgyorsítását várják az új Európai Bizottságtól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn.
Az új Európai Bizottság hivatalba lépésével megindult a szeptember végi máltai megállapodás végrehajtása menedékkérők és illegális bevándorlók közötti különbségtétel nélkül.