Tárgyalt a Bankszövetség és a Nemzeti Versenyképességi Tanács a szövetség 22 pontos digitalizációs javaslatcsomagjáról, illetve a külföldi működőtőke hazánkba vonzásának hatékonyabbá tételéről - írja a Pénzügyminisztérium sajtóközleményben.
Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett első klímakonferenciája óta a Föld több mint fél fokkal lett melegebb, óriási mennyiségű jég olvadt el és világszerte pusztító időjárási katasztrófák sora következett be - írja az MTI. Az ENSZ kéthetes klímakonferenciája hétfőn kezdődik Madridban.
Már több mint ötven gyerek kapta meg az SMA (gerincvelői eredetű izomsorvadás) kezelésére szolgáló készítményt - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az M1-en. A miniszter elmondta, megszületett a megállapodás...
Tizenöt témában, négy korábbi sorozatot folytatva 29 emlékérme kibocsátását tervezi jövőre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte az MNB kommunikációs osztálya hétfőn az MTI-vel.
Feltörték a Fidesz szerverét, az arról mentett adatokat pedig nyilvánosságra fogják hozni – olvasható abban az emailban, amit több szerkesztőséghez is eljuttatott egy “Az igazság ligája” elnevezésű hekkercsoport – írja a PestiSrácok.hu.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közleménye szerint hétfőn késésekre kell számítani az időjárás miatt. Közben a vonatok is jelentős késésekkel közlekednek, van, ahol három órával nőtt a menetidő – számol be a Ripost.
Ahogy korábban megírtuk, Szijjártó Péter az Európai Űrügynökség sevillai konferenciáján bejelentette, hogy Magyarország 2024-ig űrhajóst küldene a Nemzetközi Űrállomásra. Időközben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) is reagált a kérdéseinkre, válaszukból pedig több érdekes információt is megtudtunk a készülő projektről.
A visegrádi négyek (V4) az uniós bővítési folyamat felgyorsítását várják az új Európai Bizottságtól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn.
Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, 43 704,85 ponton zárt pénteken, 349,10 ponttal, 0,79 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél - összesített az MTI.
Üzembe helyezték hétfőn a Kínába orosz gázt szállító, a jakutföldi csajandai gázmezőről Blagovescsenszken át Kínába vezető, Szibéria Ereje elnevezésű gázvezeték 2200 kilométeres szakaszát.
Igencsak izgalmas az OTP grafikonja, az elmúlt napokban ugyanis beszűkült a mozgás, szűk sávban mozog az árfolyam, ráadásul a forgalom is leült, arra számítunk, hogy innen nagy elmozdulás jön majd, véleményünk szerint nagyobb valószínűséggel felfelé, mint lefelé.
A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon - jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke.
Nehezen tudnak megfelelni a jogszabályoknak, gyakran milliós büntetéseket kockáztatnak hazai online üzletek százai – hangzott el az EY konferenciáján. Egy hamarosan életbe lépő uniós direktíva további kihívás elé állíthatja az e-kereskedelmi szektor szereplőit.
Hogyan szolgálhatják a bűvészmutatványok a sérült gyermekek fejlesztését? Milyen különleges módszerekkel dolgozik a Tunyogi Gyógyító Játékterápia? Végső Sára logopédus, gyermekbűvész sajátos eszközökkel segíti a kisgyermekek mentális fejlődését, személyiségük kibontakozását. Egy bűvészfoglalkozásra mi is ellátogattunk a Tunyogi Pedagógiai Szakszolg
A HungaroControltól beérkező időjárás előrejelzésnek megfelelően a repülőtéren teljes hóeltakarítási készültséget rendeltek el december 1. éjszakára, valamint december 2. nappalra. A hajnali óráktól a havazás ónos esőre váltott és a délelőtti órákig kitartott, bár a csapadék intenzitása a vártnál kisebb volt. A Budapest Airport havas szolgálata mi
EU-csúcs, green deal, kereskedelmi háború, Brexit – néhány azon kihívások közül, amelyekkel még idén szembesülnie kell az Európai Bizottság új vezérének. Ursula von der Leyen, aki vasárnap óta az EU kormányfője, erősebb Európai Uniót szeretne hátrahagyni, mint amilyet elődeitől örökölt.
Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett első klímakonferenciája óta a Föld több mint fél fokkal lett melegebb, óriási mennyiségű jég olvadt el és világszerte pusztító időjárási katasztrófák sora következett be.
Itt a tél, repkednek a mínuszok, szerte az országban havazik. Az előrejelzések szerint ráadásul még nem érnek véget a megpróbáltatásaink, így lakás-, és családi ház tulajdonosoknak tehát érdemes felkészülniük: a havassá és jegessé...
Rihanna az elmúlt hetekben új erőre kapott a közösségi oldalain, ahol végre nemcsak a smink- és fehérnemű márkáiról tesz ki posztokat, hanem a mindennapjairól is.