A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben.
Már nem Imreh Domonkos vezeti a sebészeti osztályt, miután az intézmény nemrég visszavonta december 31-ig szóló vezetői megbízását. A döntést azzal indokolták, hogy Imreh október 23-án elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt.
Felháborítónak nevezte Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter, hogy Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő folyamatosan kommentálta a közösségi médiában a magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárásban tartott zárt tárgyalást.
Hét év után választott új ügynökséget az Egis, a meghívásos tenderen a Publicis Groupe Hungary nyert, így 2020. január 1-től az ügynökség látja el a vállalat médiatervezési és -vásárlási feladatait. A meghívásos pályázaton összesen hatan indultak, közülük választották ki a Publicis Groupe Hungary-t, amely 2020. január 1-től látja el az Egis médiate
Az ünnepek alkalmából ismét meglepi ügyfeleit a Vodafone. Az okostelefonnal rendelkező lakossági előfizetők három nap díjmentes, korlátlan adathasználatot kapnak, az okostelefonnal nem rendelkezők pedig három nap díjmentes hanghívást. A leendő ügyfeleknek is kedvezni szeretne a szolgáltató: RED előfizetéssel harmincezer forint kedvezményt ad minden
Nagy kihívások állnak az édességgyártás előtt, a fogyasztók ugyanis egyre inkább az újdonságokat keresik, miközben a klímaváltozás hatására az alapanyag, vagyis a kakaóbab termesztése is veszélybe kerülhet.
Felháborítónak nevezte Tytti Tuppurainen, finn európai ügyekért felelős miniszter, hogy Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő folyamatosan kommentálta a közösségi médiában a magyar jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárásban tartott zárt tárgyalást.
Nagy sikerrel, telt házzal zajlott a harmadik Bormedence rendezvény új helyszínén, az Andrássy Palotában. A fesztivál díszvendége idén a határon inneni borvidékek közül a Nagy-Somló...
Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét továbbra is meghaladja az iparcikkek forgalmának bővülése - derül ki az MTI által készített körképből.
A magyar gazdaság teljesítményében kiemelkedően fontos a mezőgazdaság. A magyar gazdaság és a magyar mezőgazdaság védelmében döntött a kormány az első gazdaságvédelmi akcióterv keretében az öntözési rendszer fejlesztéséről - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Mti-nek kedden.
A Városliget átfogó megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében a fővárosiak több mint kétharmada támogatja a Liget Budapest Projektet, 75 százalékuk szerint a fejlesztések erősítik Budapest családbarát kínálatát – derült Inspira Research Group által készített reprezentatív felmérésből, amelynek eredményeiről tájékoztatták az MTI-t.
Általánosságban minden az online felületek és a teljes digitalizáció felé tart – ez viszont sokszor problémát jelenthet a munkaerőpiacon, főleg a tehetségek felkutatásában. A HR-esek által megírt, releváns információkat nem mindig tartalmazó álláshirdetések között könnyű összezavarodni az online platformokon, a rátermett fiatalok pedig hamar elvesz
Az éremszerzés a célja a nyílt vízi úszó Rasovszky Kristófnak jövő nyáron a tokiói olimpián. Az aranyéremmel és egy negyedik hellyel zárt világbajnokság mellett több versenyen is indult, jövőre viszont néhány viadal kimarad majd a sikeres olimpiai szereplés érdekében. A részletekről az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában beszélt.
Ismét megújult az OMV töltőállomásokon Palágyi Eszter prémium szendvicskollekciója, amelyhez az adventi időszak és a karácsonyi gasztronómia adott inspirációt. Az elismert séf az olyan hagyományos ünnepi fogásokat, mint a hal vagy a szilvás pulyka ötvözte a street food stílusjegyeivel. A Gourmet Halburgerben a ropogós panírban rántott tőkehalfilét
Az előfizető szervezeteket célzó phishing kampányok lefülelésében segít az Office 365 komplex veszélyforrások elleni védelmének legfrissebb megoldása, amely már elérhető publikus előnézetben.
A legfrissebb felmérés továbbra is azt mutatja, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt többségi kormányt alakíthat a csütörtöki előrehozott parlamenti választás után, de a konzervatívok támogatottsági előnye érezhetően csökkent az eggyel korábbi hasonló felmérés óta.
Magas légszennyezettségi mutatókra figyelmeztettek környezetvédők kedden –írja az MTI. A CEE Bankwatch Network nevű civil szervezet kutatása szerint a nyugat-balkáni országok többsége nem teljesítette az ipari szennyezés csökkentésére vonatkozó európai uniós elvárásokat.
A magyar állam csak akkor lehet sikeres, ha a kereszténységre és a nemzetre épül - mondta Orbán Balázs A magyar állam karaktere című könyv bemutatóján, melyhez az ajánlást Orbán Viktor írta: “megoldást azonban nem az jelenti, hogy az európai népek sokszínűségét feloldjuk egy semleges, lélektelen, szürke masszában...”
Nem könnyű egy anya élete: gyermeket nevel, főz, mos, takarít, mellette akár még dolgozik is, így sokszor már-már mesébe illő történet, ha jut ideje mindemellett az önmegvalósításra. Ezt az álmot váltotta valóra két egymástól távol...
A Blikk szerint a rendőrség rendelkezésére áll egy kamerafelvétel, amit az iskola folyosóján elhelyezett kamera rögzíthetett, de a nyitott ajtón keresztül akár maga a késelés is látható lehet a felvételen.
Részben a klímaváltozás nyomására, részben az innovatív új technológiák hatására soha nem látott mértékű átalakulásban van manapság az autóipar. Sorra születnek az eddig elképzelhetetlennek tartott megoldások, vadonatúj trendek vannak kialakulóban, miközben az évtizedek során megszokott, sőt a végtelenségig tökéletesített lehetőségek apránként lecs
Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (Bkv) által eredményhirdetés után érvénytelenített eljárás ügyében.
Átszabta stratégiai tervének egyes bevételi, megtérülési és költségekre vonatkozó célszámait a legnagyobb német bank. A befektetési banki üzletág jobban, a retail és a vagyonkezelési divízió gyengébben teljesít a vártnál. A részleteket egy tegnapi befektetői napon ismertették.