2019. december 14. szombat

dec. 14
17:24
Várható időjárás az ország területén vasárnap estig (Biztosító Magazin)
Éjszaka északkeleten is megszűnik a csapadék, általában kevés lesz a felhő, főként délnyugaton, délen foltokban köd képződik. Vasárnap a ködfoltok feloszlása után mindenütt változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati, vasárnap a déli szél megélénkül; vasárnap elsősorban az Észak-Dunántúlon meg
dec. 14
17:24
Megkapta utolsó előzetesét a Vaják (Promotions)
A Netflix rakott alá nektek magyar feliratot is. Közeleg a premier!
dec. 14
17:27
Ingatlanárak: még mindig van tovább és tovább (Infostart)
Budapesten és a nagyvárosokban is csökkent a forgalom a lakáspiacon, a községekben ugyanakkor nőtt - derült ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.
dec. 14
17:33
Eljárás indult a kgfb-díjak képzése miatt (ProfitLine)
Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított a Magyar Autóklub panasza nyomán, miután a szervezet problémákat jelzett a biztosítók által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjának meghatározásához használt bonus-malus rendszer szabályozásával, továbbá az úgynevezett károkozói pótdíj felszámításával kapcsolatban.
dec. 14
17:36
Megszólalt a miniszter: brutális adócsökkentés lehet jövőre is (Pénzcentrum)
A kormány jövő év február-márciusban újabb gazdaságvédelmi akciótervvel segíti a magyar gazdaság szereplőit, ami egyebek között további adócsökkentést és adóadminisztráció-mérséklést jelent - közölte a pénzügyminiszter Debrecenben...
dec. 14
17:36
Címvédőként még sosem érkeztem világbajnokságra - Berecz Zsombor (Sport365)
A világbajnok már felkészült a hétfői rajtra.
dec. 14
17:36
Persányi Miklós márciusban még a pálmák áremelkedésével magyarázta a biodóm áremelkedését (444.hu)
Most azt sem árulja el, hogy az Állatkert szerint mennyi pénz kéne a beruházás befejezésére.
dec. 14
17:36
Szép eredmény! Búcsúzott a Miss World világversenytől Nagypál Krisztina (Femcafe)
Nagyon büszkénk lehetünk rá!
dec. 14
17:36
Timothée Chalamet is beszállt az apró kiegészítős trendbe (Glamour)
Nézd csak mit vitt magával a vörös szőnyegre Párizsba
dec. 14
17:36
Apáti Bence: Nagyot fordult a színházi világ (Tiszta Jövő)
Diktatúrától pénzt kuncsorogni a diktatúra megdöntésére: ez valami liberális hungarikum.
dec. 14
17:36
Trükkök, hogy lehengerlő és ne lehangoló legyél a fekete szettedben (Spabook)
Mindig is imádtam a fekete szetteket, megunhatatlanul imádom ezt a nem túl feltűnő, ám annál elegánsabb színt. Egy időben tudatosan próbáltam...
dec. 14
17:39
Egyre kevesebb ingatlan épül: sokaknak a lakásfelújítás jelenthet megoldást (Privátbankár)
Arányaiban kevés új otthon épül. Ráadásul azok megvételét sokan meg sem engedhetik maguknak, így kénytelenek folyamatosan költeni meglévő ingatlanjuk állagának és értékének a megőrzésére. Mivel pedig a felújítás, korszerűsítés nem egyszer vaskos költségekkel jár, e kiadásokra nem árt időben felkészülni.
dec. 14
17:39
A zöld hályog (glaucoma) és tünetei (WebBeteg)
A zöld hályog (glaucoma, glaukóma) nem gyógyítható, de kezelhető betegség, így ma már az általa okozott látásromlás, vakság is megelőzhető. A legfontosabb a probléma korai felismerése, amelyre a számítógépes látásvizsgálatnak köszönhetően igen kis elváltozások esetén is fény derülhet.
dec. 14
17:42
Bolondulnak érte a pasik! Ez a sztár lett a legjobb testű híresség 2019-ben (Femcafe)
Nem akármilyen elismerést kapott.
dec. 14
17:42
Judo diákolimpia sérült gyerekeknek (HírTV)
Második alkalommal rendezte meg Székesfehérváron a Fodisz a judo diákolimpiát.
dec. 14
17:48
Egyre több a digitális tanár Magyarországon (Glamour)
Hatékonyabban taníthatnak a HiperSuli képzésen részt vett pedagógusok
dec. 14
17:48
Paranoid Android: Polgármestert fogadtak Baranyi Krisztina mellé (Tiszta Jövő)
Egy igazi, régivágású ős-Szdsz-es kinevezése egy momentumos számára, gondolom, különlegesen kéjes, meleg, biztonságos érzés lehetett.
dec. 14
17:54
Még karácsony előtt szavaz a brexit-megállapodásról a brit parlament (Infostart)
Boris Johnson egy elhódított munkáspárti kerületben járt.
dec. 14
18:00
A vesztesek választása (Kripto Akadémia)
Hatalmas többséget szerzett az új parlamentben Boris Johnson pártja. A sokszor bohóc benyomását keltő brit miniszterelnök győztes hadvezérré vált, aki akár napokon belül – de a meghosszabbított időpontig, január 31-ig biztosan – levezényli a Brexitet. Míg a bő két évvel ezelőtti választáson a Munkáspárt okozott meglepetést azzal, hogy alig maradt l
dec. 14
18:00
A kormány a budai Ybl-villát adja ingyen a Türk Tanács irodájának (444.hu)
Három éve vette az állam 1,4 milliárdért. Megérte.
dec. 14
18:00
Húszcentis hó van a Kékesen (Háziállat)
Kirándulók a Kékes csúcsán, december 2-án.Fotó: Komka Péter/MTI/MTVAKékestetőn 19 centiméteres hóvastagságot mértek szombaton. Az országban máshol is van hó, de csak foltokban – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Északon, északkeleten helyenként 0 fok körüli volt a hőmérséklet késő délután. Mindeközben a fővárosban és a Dunántúlo
dec. 14
18:00
Nagy botrányt kavart: Védett elefántot ejtett el egy vadász (ATV)
A természetvédők dühét váltotta ki Botswanában, hogy kutatási célokból nyomkövetővel ellátott, védett elefántot ejtett el egy vadász az északi országrészben, egy Namíbiával határos ellenőrzött vadászterületen.
dec. 14
18:06
Salah hihetetlen góljaival hozta a papírformát a Liverpool (Sport365)
A mérkőzés mindkét gólját Salah lőtte.
dec. 14
18:06
Felszállt a világ első, elektromos utasszállító repülőgépe (NRGreport)
A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben.
dec. 14
18:08
Csillagászati összegbe kerül a cseheknek a karbonsemlegesség elérése (NRGreport)
Csehországnak 675 milliárd koronájába (8775 milliárd forint) fog kerülni a karbonsemlegesség elérése. Ezzel a pénzzel az Európai Uniónak számolnia kellene a következő költségvetési időszakban - közölte Andrej Babis cseh kormányfő szerdán a Twitteren megjelent bejegyzésében.
dec. 14
18:12
Fogalmunk sincs, mit eszünk – Ennek vetne véget a világhírű magyar tudós (Portfolio)
Az vagy, amit megeszel - tartja a híres mondás. De tudjuk-e valójában, hogy mit eszünk és hogy ezeknek az élelmiszereknek a kémiai összetevői milyen hatással vannak egészségünkre és betegségeinkre. Ennek megválaszolására vállalkozott kutatótársaival Barabási Albert-László hálózatkutató, és a témáról szóló első anyaguk a napokban jelent meg a Nature
dec. 14
18:12
Négy csillagjegy, ami pillanatok alatt csavarja el a pasik fejét (Spabook)
Amikor szerelmi kérdésekről van szó gyakran hívjuk segítségül az asztrológiát, hiszen csillagjegyünk sok mindent elárulhat jellemünkről,...
dec. 14
18:18
Színészek osztják meg jól bevált hasizomerősítő gyakorlataikat (Joy)
Ki ne akarna úgy kinézni, mint Jlo vagy épp Halle Berry? Az Instagramnak hála elleshetjük a sztárok jól bevált alakformáló gyakorlatait és mi is kipróbálhatjuk őket.
dec. 14
18:24
Temesvárról posztolt videót Orbán Viktor (Infostart)
Hétfőn lesz 30 éve, hogy Temesváron elkezdődött az, ami azután a Ceausescu-rendszer. Erre emlékezett a videóval a miniszterelnök.
dec. 14
18:24
Leteszed a hajad ettől a Suzukitól! (Autónavigátor)
A Thaiföldi Autószalonon villantott a Suzuki egy vérpezsdítő Swiftet.
dec. 14
18:24
Rossz főpróba: a Barcelona nem tudott nyerni az El Clásico előtt (Promotions)
Baszkföldre utazott és a Real Sociedad ellen lépett pályára a Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
dec. 14
18:30
Salah hihetetlen góljaival hozta a papírformát a Liverpool (Sport365)
A mérkőzés mindkét gólját Salah lőtte.
dec. 14
18:30
Karácsony a Főkert élére is új vezetőt keres (444.hu)
Az FKF és a Főtáv után újabb fővárosi cég fejét cserélik le.
dec. 14
18:30
Greta Thunberg: „Szünetet tartok, pihennem kell” (SzMo)
A Fridays For Future környezetvédő mozgalmat elindító svéd diáklány azt mondja, egyelőre nem tudja, milyen hosszú időre vonul el, de azt ígéri, hogy 2020 a cselekvés éve lesz.
dec. 14
18:33
Elhagyott kisgyereket találtak a rendőrök Pesterzsébeten (Grill Receptek)
A két év körüli lánnyal nem volt kísérő, csupán egy vékony overallt viselt. A rendőrség körözi a felügyeletével megbízott apát.
dec. 14
18:36
Elhúzta a Bayern a brémai muzsikusok nótáját (Sport365)
A Bundesliga szombati játéknapján Sallai Roland és Szalai Ádám is vesztes csapatban lépett pályára.
dec. 14
18:36
A helyes válasz az 5 legnépszerűbb (és legtrükkösebb) állásinterjús kérdésre (Spabook)
A hol jártál iskolába és a mennyire vagy képben a szövegszerkesztővel nem a legizzasztóbb állásinterjús kérdések, vannak azonban, amiknek...
dec. 14
18:39
A brexit miatt aggódik a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (Infostart)
Kiugró volt az októberi forgalom, de kérdés, mi lesz a január végi brit kilépés után.
dec. 14
18:42
Az orvosok megpróbálták rávenni az abortuszra, mert Down-szindrómás volt a babája – nem hagyta magát (SzMo)
A nő azóta is a legcsodálatosabb gyereknek tartja a Down-szindrómás kisfiát.
dec. 14
18:48
Íme a világ legszebb nője! Ő vehette át idén a koronát (Femcafe)
Mit gondoltok, megérdemelte?
dec. 14
18:51
Le Mans-ban is rajthoz állhat Kovács Bálint a hosszú távú gyorsaságimotoros-vb-n (Infostart)
Műszaki hiba miatt nem ért célba a hosszú távú gyorsaságimotoros-világbajnokság szombaton rendezett sepangi futamán Kovács Bálint, a H-Moto Team 18 éves versenyzője, aki ennek ellenére malajziai teljesítménye nyomán jövő áprilisban is lehetőséget kap a szereplésre.
dec. 14
18:54
Orbán Viktor: Készen állunk, hogy szomszédainkkal együtt felépítsünk egy új Közép-Európát (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulóján rendezett gálaesten A kormányfő teljes beszéde elérhető oldalunkon.
dec. 14
18:54
65,7 milliárd forint: Elkészült a 67-es főút új szakasza (ATV)
Elkészült a 67-es főút Kaposfüred és Látrány közötti szakaszának fejlesztése, a forgalom kétszer két sávon óránként 110 kilométeres sebességgel haladhat - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) szombaton az MTI-vel.
dec. 14
18:54
A kormány megindokolja a Puskás Aréna éjszakai kivilágítását: „Budapest méltán híres éjszakai látképének elmaradhatatlan része” (444.hu)
„A városkép egyik meghatározó elemeként turisztikai attrakció is: nem csak nappal, hanem éjjel is.”
dec. 14
18:54
Felfüggesztéssel jár Kim Rasmussen fegyelmi ügye (Azenpenzem)
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (Ihf) felfüggesztette Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát, amiért a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzést követően káromkodott a sajtótájékoztatón. A szakember a határozat értelmében nem végezhet edzői tevékenységet.
dec. 14
19:00
Tőkés László: A forradalmat nem tekintjük befejezettnek (USAracing)
Az egykori temesvári lelkész köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak, akik sikerrel vették fel a harcot 1989 decemberében „a gonosz erőivel”.
dec. 14
19:06
E-recepthez jön az e-meghatalmazás jövőre (Infostart)
Nem kell majd papír ahhoz, hogy hozzátartozó receptjét kiváltsa az ember. Kell viszont kormányablak vagy elektronikus regisztráció.
dec. 14
19:06
Vennél a tortából? - Szenteczki Zita és Bíró Bence az elnyomás mértékéről (Alternatív Energia)
Az elhallgatás regénye, írja Balassa Péter Kosztolányi Dezső Édes Annájáról – most mégis újra színpadra vitték. Szövegben minimálisan, hangsúlyokban annál inkább eltértek a regénytől, ám az elő­adásvégi tortafelvágásba bele van sűrítve az egész történet: nincs idill, nem létezik a békés egymás mellett élés egy egzisztenciálisan brutálisan szétszaka
dec. 14
19:06
Ismét diadalmaskodott a Brescia (Sport365)
Egymás után második győzelmét aratta a csapat.
dec. 14
19:06
Az Ötöslottó nyerőszámai az 50. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2019/50. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így az 51. héten kereken 3 milliárd forint lesz az Ötöslottó várható főnyereménye. Az...

Keresés