Petárdastopot kérnek szilveszterre az állatvédők az óévbúcsúztatáskor használt pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai miatt - közölte az Orpheus Állatvédő Egyesület az MTI-vel.
Olvasónk mondhatni, hogy egy kinccsel rendelkezik: 11 éves Honda Civicjében mindössze 100 ezer kilométer van, nagyon fontos, hogy megfelelő kenőanyag kerüljön bele.
Több mint 60 százalékkal, közel 1350-re növelte az ellenőrzött szervezetek számát az Állami Számvevőszék 2019-ben – emelte ki Domokos László évértékelésében.
Hosszú egyeztetési folyamat végén elkészült a fapados légitársaságokra vonatkozó fogyasztóvédelmi akcióterv-javaslat a légi utasok jogainak védelmére - olvasható az Ujhelyi István európai parlamenti képviselő által kiadott sajtóközleményben.
Charlie McMillan lett Amerika legfiatalabb polgármestere. Persze a titulus csupán tiszteletbeli és csak egy évig tart, de a hét hónapos városvezetőt ez egyáltalán nem zavarja. A texasi Whitehall önkéntes tűzoltóságának rendes év végi barbecue buliján a jótékonysági árverés egyik díja az egy éves polgármesteri tisztség. Idén Charlie szülei a kisfiú
A legszebb kilátást nyújtó kilátó, az eredeti állapotában megmaradt múlt, a Zenepavilon, ahol te is táncra perdülhetsz, vagy az ikonikus apátság felfedezésre váró hely akár nyaralás közben is.
Egyre népszerűbb a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a cégeknek gazdasági érdekeik mellett szociális szempontokat is mérlegelniük kell. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért...
Az óévet maga mögött hagyva az ember ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy mindent tiszta lappal kezdjen, jobb emberré váljon és kicsit megváltozzon,...
Törökország több mint 8 ezer vele szövetséges szíriai ellenzéki fegyverest tervez Líbiába küldeni a nemzetközileg elfogadott, tripoli székhelyű líbiai egységkormányhoz hű milíciák megsegítésére - jelentette az al-Hadasz szaúdi televíziós csatorna szombaton szíriai ellenzéki forrásokra hivatkozva.
Petárdastopot kérnek szilveszterre az állatvédők az óévbúcsúztatáskor használt pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai miatt - közölte az Orpheus Állatvédő Egyesület az Mti-vel.
Maróth Miklós - augusztus óta ő vezeti az újonnan létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH), ami alá a kormány beterelte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteit.
Széchenyi István naplójának egyik kötetét az utolsó lapon, a végzetes lövés előtti soroknál nyitották ki a tárlóban. A kiállításon persze helyet kapott a két pisztoly is, amelyeket a vizsgálat során bírói letétbe vettek, valamint a gróf holttestének boncolási jegyzőkönyve. De ugyanilyen delikát érdekességnek számíthatott annak az indítványnak az er
Januártól aláírásgyűjtést indít a legnagyobb nyugdíjas szervezetek tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa – derül ki az RTL Klub Híradó riportjából. A testület azt akarja elérni, hogy az Orbán-kormány már januártól magasabb nyugdíjat adjon egy kedvezőbb nyugdíjszámítási rendszer alapján.
Hosszú egyeztetési folyamat végén elkészült a fapados légitársaságokra vonatkozó fogyasztóvédelmi akcióterv-javaslat a légi utasok jogainak védelmére - olvasható az Ujhelyi István európai parlamenti képviselő által kiadott sajtóközleményben.
Végre az időjárás is észrevette, hogy a naptár szerint tél van. Az utóbbi napokban, de főleg az előző éjszaka elég hideg volt a hóágyúzáshoz, így több hazai neki látott a pályák (ismételt) előkészítésének.
Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A budaiaknak még saját, külön bejáratú barlangjaik is vannak, mondhatnák némi élccel a pestiek, hiszen csak a Rózsadombon 55 kilométernyi járat kanyarog zabolátlanul, és meglehet, hogy még legalább ennyi vár felfedezésre. E páratlan kincsek lenyűgözőek, de a többségüket az átlagember nem láthatja barlangász vizsga nélkül. Nem véletlenül.
Újabb fogolycsere kezdődött vasárnap Kijev és a Donyec-medencei szakadár területek között a kelet-ukrajnai frontvonal mentén lévő Majorszke ellenőrző pontnál - közölték az ukrán elnöki hivatalra hivatkozva ukrán híradások.