A jövőben csak azok lehetnek diplomaták, akik elvégzik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2020 szeptemberétől induló képzését. Az intézmény rektora az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ilyen képzés eddig nem volt Magyarországon. Koltay András arról is beszámolt, a magánszektor számára is kívánnak szakembereket képezni.
Az államtitkár háromnapos látogatásának első napján a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott fejlesztéseket adta át az Innsbrucki Magyar Diákotthon- és Kultúrcentrumban.
A héten ütemesen növekedett az olaj ára, amely akár tovább folytatódhat, amennyiben a várakozásoknak megfelelően tovább csökkentik a kitermelést az OPEC tagországok. Ha nem jön éles fordulat, akkor rövid időn belül az áremelkedés a hazai kutaknál is visszaköszön.
A gyógyszeripar egyik sikerágazata a magyar gazdaságnak, szerepe kiemelkedő a visegrádi régióban is - mondta felvezető prezentációjában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az intézet által végzett iparági elemzést ismertetve csütörtökön.
8 és fél millió darab csokimikulást vettek a magyar fogyasztók több mint kétmilliárd forint értékben 2018. november-decemberben: ez 5 százalékos mennyiségi növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest. Tarolnak a tejcsokoládé-figurák...
Hét megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre a sűrű köd miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A riasztás Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben riasztás.
Késely pályafutása negyedik érmét szerezte felnőtt világversenyen, egy éve ugyancsak Glasgow-ban a nagymedencés kontinensviadalon két második és egy harmadik hellyel zárt.
Az elbocsátott FKF- vezető pontosan érti, miért lett elbocsátva, valamint a színházi autonómiába tervezett beavatkozás jelentősen rontana a kormány és a főváros viszonyán - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
A magyar kormány közel 15 millió forintos támogatásával felújított orvosi rendelőt adott át Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke és Grezsa István miniszteri biztos.
Eddig csak fedőnevével, Godsend-ként emlegették, a vádak szerint szigorúan titkos információt adott át az atombombáról a Szovjetuniónak a hidegháború kezdetén.
Országos tüntetéssorozat bénítja meg Franciaországot, a vasúttársaság, a tömegközlekedési vállalatok és az oktatási intézmények gyakorlatilag nem működnek, sztrájkok százai zajlanak, évtizedek óta nem volt ekkora sztrájkhullám az országban – írja a CNBC.
Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.
Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsa (Ecofin) a GDP 0,75 százalékát kitevő éves strukturális kiigazítást javasol jövőre Magyarországnak, ugyanakkor megjegyzik, hogy a jövő évi büdzsé várhatóan biztosítja ennek megvalósítását.
Nagyon kemény adatokat közöltek: például az elmúlt 20 évben csaknem félmillió ember halt meg és 3,5 ezer milliárd dolláros gazdasági kár keletkezett világszerte a klímaváltozás miatt.
Több mint 50 kóborló jegesmedvét számoltak meg a csukcs-földi Rürkajpij város térségében, ahol szokatlanul meleg idén a tél, és a közeli tengeri területeken nincs elegendő jégtakaró, ahol a ragadozók zsákmány után kutathatnának.
Kínos vagy éppen bonyolult munkakörük miatt is állítottak már valótlant a magyar munkavállalók arról, valójában miért kapják a fizetésüket - derül ki egy friss felmérésből. De nem csak másoknak füllentünk a munkánkról: minden...
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő liverpooli klub csütörtök este a honlapján jelentette be, hogy a vezetőség 18 hónap után megköszönte a 42 éves portugál Marco Silva munkáját
Megjelent az EEA (az Európai Környezetvédelmi Ügynökség) 2020-as környezeti állapotjelentése, egyetlen nagyon szemléletes ábrát ajánlunk most ebből az anyagból.
A glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján a férfi 100 méteres hátúszás elődöntőjében Bohus Richárd a nyolcadik legjobb időt úszta, 50,65 másodperccel új országos csúcsot ért el, amivel ott kellene lennie a döntőben, de egy ritkán alkalmazott szabály miatt erre nem lesz lehetősége.
Új üzletágat indít az energetikai megoldásokat szolgáltató VPP Magyarország: úgy látják, megérett a magyar piac arra, hogy kifejezetten kulcsrakész napelemes rendszereket kínáljanak lakossági és intézményi vásárlóknak.
Már a kisebb családi vállalatoknál is jelentős a társadalmi felelősségvállalás, miközben a generációváltásban is sokat fejlődtek az elmúlt években. A hosszú távú stratégiai gondolkodásban és az innovatív megoldások alkalmazásában azonban még szükség lehet némi útmutatásra, ezért idén negyedik alkalommal nyolc cég üzleti gyakorlata kapott K&H család