2019. február 11. hétfő

febr. 11
19:18
Williams: Senki sem akarja újraélni 2018-at (m4sport.hu)
Büszke a főnök: a télen a csapat megmutatta, mennyire összetartó!
febr. 11
19:20
A CDU tanult 2015-ös menekülthullámból (hirado.hu)
A migráció kérdéseiről tartott kétnapos tanácskozást a német kereszténydemokraták.
febr. 11
19:20
Szavazás: Melyik legyen a 2018-as év legjobb magyar csapata? (m4sport.hu)
Két kategória, hat csapat, két győztes, de a verseny rendkívül szoros. Ön tud dönteni?
febr. 11
19:24
Erős szél és hideg vár ránk kedden (Háziállat)
Már az idő sem tudja eldönteni, melyik arcát  mutassa nekünk. Az esős hétfő után, egy hidegebb kedd köszönt ránk Szegeden. Napközben csak 5 fokot mérhetünk, este pedig fagypont köré süllyed a hőmérséklet.  Felhőátvonulásokra számíthatunk, elszórtan hózáporral, záporral. Az ÉNy-i szél mindkét nap erős lesz. Reggelente -2, délutánonként +5 fok körüli
febr. 11
19:30
Teljes bölcsődei ellátás: mutatjuk, mi kell hozzá (Infostart)
25 százalékkal meg kell emelni a kisgyermekgondozók bérét, ha a kormány megfelelő számú bölcsődei férőhelyet akar - vélekedett az InfoRádiónak a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Viktória.
febr. 11
19:30
Megérkezett a vizsgálati eredmény: Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat (ATV)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal megküldte az Országgyűlés elnökének a Demeter Márta képviselőre vonatkozó - korábban a házelnök által kezdeményezett - nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárás eredményeként készített biztonsági szakvéleményét, amely a képviselő személyében nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg – áll az Országgyűlés Sajtóirodájának
febr. 11
19:30
Tovább erősíti Ázsia jelenlétét a Bayern (Sport365)
Újabb együttműködési megállapodást kötöttek.
febr. 11
19:30
Amikor egy teve menti ki a Lada Nivát a bajból (Autónavigátor)
Egy volga partján fekvő várost megtréfált a tél, de semmi baj, hiszen egy teve vígan elvontatja a hóban ragadt járműveket. Bizony, egy teve, a hóban, a Volga partján.
febr. 11
19:30
Vadóc energiákkal csábít Nicola (Player)
Fiatalság, vadság, formák.
febr. 11
19:30
A Zsidó Világkongresszust aggasztja a Jobbik és a többi ellenzéki párt szövetkezése (HírTV)
„Magyarországi látogatásomon döbbenten tapasztaltam, hogy a hírek igazak” – közölte a szervezet elnöke.
febr. 11
19:30
Dobó Katáról vallott a magyar színész: "Voltak fenntartásaim vele" (Life)
Ezt nyilatkozta.
febr. 11
19:36
Enyhe pluszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,87 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 39 769,48 ponton zárt hétfőn.
febr. 11
19:36
Így látja az EP-választás esélyeit a páneurópai elemzőközpont (hirado.hu)
A képviselői helyek több mint egyharmadát megszerezhetik az EU-ellenes erők.
febr. 11
19:36
Hatalmas elismerést kapott Hegyi Barbara (Femcafe)
Óriási elismerés.
febr. 11
19:36
Leleményes szurkoló kapott zsebpénzt Boatengtől (vg.hu)
A Renato nevű férfi bevásárolta a fantázia csapatába Boatenget, aki viszont Barcelonába igazolt. A játékos viccből kártérítést kért, a játékos pedig ki is fizette.
febr. 11
19:36
Szexjátékfüggősége miatt nem talál magának párt a fiatal anyuka (BorsOnline)
Már három éve szingliéletet él a 28 éves Elysia Downings, aki szerint azért nem talál magának férfit, mert egy különleges függőségben szenved. Downings már közel kétmillió forintnak megfelelő összeget költött szexuális játékszerekre, amelyeket állítása szerint már 13 éves kora óta használ. A nő elmondása szerint furcsa függősége segített túlesni ne
febr. 11
19:39
Nagy hatalma lesz Palkovics miniszternek a következő években (Menedzsment Fórum)
Március végére készül el a versenyképességi csomag.
febr. 11
19:42
Szijjártó: Javulnak a magyar-amerikai politikai kapcsolatok (Igényesférfi.hu)
A republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 11
19:42
Horváth Gábor: Bárcsak (Tiszta Jövő)
Jó lenne, ha az amerikai külügyminiszter elérné a célját, és a magyar kormány végre komolyan venné nyugati orientációját.
febr. 11
19:42
Fegyveres őrök vigyáznak Palik László biztonságára az Exatlonban: ezért (Life)
Fotót is mutatott egyik őréről.
febr. 11
19:44
Afro fürtökkel hódít a magyar műsorvezető – dögös fotó (Life)
Remekül néz ki.
febr. 11
19:48
Brazília felől próbálnak segélyszállítmányt küldeni Venezuelába (hirado.hu)
A hadsereg 100 tonnányi segély beléptetését tagadta meg a hétvégén.
febr. 11
19:48
Pompeo: az Egyesült Államok a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal (SzMo)
Az USA külügyminisztere Szijjártó Péterrel tartott közös sajtótájékoztatót.
febr. 11
19:54
Kereskedelmi egyezményt kötött Nagy-Britannia és Svájc (Portfolio)
Svájccal írt alá folytatólagossági kereskedelmi szerződést hétfőn Liam Fox brit külkereskedelmi miniszter. A szerződés célja, hogy a két ország a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is ugyanolyan feltételekkel kereskedhessen egymással...
febr. 11
19:54
Viharos széllel érkezik a hidegfront (Háziállat)
Kedden a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet zápor, hózápor.
febr. 11
19:54
Bondár Anna minden percét élvezte a Konta elleni Fed Kupa-meccsnek (m4sport.hu)
A világranglista 224. helyén álló magyar teniszező számára nagy élmény volt, hogy egymás után három top 100-as játékossal is játszhatott.
febr. 11
19:54
Cardi B szüléséről készült felvétellel promózza új albumát az exe (SzMo)
A promóvideóban feltűnik az énekesnő, miközben épp a szülőszobában szenved.
febr. 11
19:54
Túl jól sikerült a buli: lépcsőn botladozva kapták le a sztármamit (Life)
Csúnyán berúgott.
febr. 11
19:56
Durva vádak: Meghan Markle a kisbabája egészségét veszélyezteti? (Life)
Ezért estek neki.
febr. 11
20:00
Nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették Demeter Mártát (Infostart)
Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát.
febr. 11
20:00
Hivatalában fogadta az amerikai külügyminisztert Orbán Viktor (hirado.hu)
Hivatalában, a Karmelita kolostorban fogadta Orbán Viktor kormányfő az amerikai külügyminsztert.
febr. 11
20:00
Így mutat Orbán Viktor az amerikai külügyminiszterrel (ATV)
Orbán Viktor ma fogadta a hazánkba látogató Mike Pompeo amerikai külügyminisztert. Készült is róla pár kép, többek között a budai vár teraszáról.
febr. 11
20:00
Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat (444.hu)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint.
febr. 11
20:00
Vörös lidércek tűntek fel a viharfelhők felett Ausztráliában (hirado.hu)
Ritka elektromos jelenségről van szó.
febr. 11
20:00
Novák Katalin: Ilyen lehetősége soha nem volt még a magyar fiataloknak (HírTV)
Vissza nem térítendő milliókkal, további adókedvezményekkel és nagyszülői gyeddel ösztönzi a kormány a gyermekvállalást.
febr. 11
20:00
Titkos hódolója van Várkonyi Andreának (Life)
„Kár, hogy névjegykártyát nem hagyott."
febr. 11
20:02
Nótár Maryt Amerikában is imádják: három koncertet is adott a tengerentúlon (Life)
Nagy sikere volt.
febr. 11
20:06
A fogyasztói bizalom megőrzése áll a GVH új stratégiájának középpontjában (ProfitLine)
A kommunikációs csatornák ugrásszerű növekedése és az új technológiák elterjedése miatt korábban soha nem látott mértékben képesek befolyásolni vásárlóikat a cégek. Az agresszív marketing tevékenység azonban könnyen vezethet a fogyasztók bizalmának elvesztéséhez. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új stratégiájával egyszerre segítheti a vállalatokat
febr. 11
20:06
Globális recessziótól retteg a Nobel-díjas közgazdász (Portfolio)
Jelentős esélye van annak, hogy a világgazdaság recesszióba fordul 2019-ben - mondta Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász egy dubai konferencián. "Nagyon jó esély van arra, hogy recesszió lesz idén vagy jövőre" - mondta a szakember egy...
febr. 11
20:06
Micsoda orvosi bravúr: kivették, megműtötték, majd visszatették a magzatot az anya hasába (BorsOnline)
Elképesztő!
febr. 11
20:06
A nászútjukon jött rá a feleség, hogy a férje eltitkolt egy elég komoly dolgot (SzMo)
Csak a nászúton jött rá, hogy lehet, nem is azért várt a férj az első szeretkezéssel, mert régimódi.
febr. 11
20:12
Ezzel hangolódj a Valentin-napon érkező Kölcsönlakásra + videó (Ripost)
Parádés párosításban Balla Eszter és Varga Viktor szolgáltatja az idei Valentin-napi film főcímdalát, a videóklipben pedig további részletek derülnek ki a február 14-én bemutatásra kerülő Kölcsönlakásról.
febr. 11
20:12
Szijjártó: javulnak a magyar-amerikai politikai kapcsolatok (Ripost)
Elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután amerikai kollégájával egyeztetett.
febr. 11
20:12
Ramsey előszerződést kötött a Juvéval, nyártól Torinóban folytatja (m4sport.hu)
A walesi 11 év után int búcsút az Arsenalnak.
febr. 11
20:12
Gyönyörű nő lett Courteney Cox ritkán látott lányából - Fotók (Femcafe)
Hatalmasat nőtt.
febr. 11
20:14
Bevallotta, ettől retteg párkapcsolatában Janza Kata (Ripost)
A színésznő őszintén vallott félelméről és Pesák Ádámmal való kapcsolatáról.
febr. 11
20:18
Negyedosztályban dolgozik a manchesteri legenda (Infostart)
Paul Scholes, a Manchester United legendás futballistája lett az angol negyedosztályban szereplő Oldham Athletic vezetőedzője.
febr. 11
20:18
Megfoszthatják bizottsági helyétől Demeter Mártát (hirado.hu)
Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát.
febr. 11
20:24
Minden egy helyen, amit az új családtámogatásokról tudni lehet (Infostart)
A 18 és 40 év közötti házas nők 10 millió forintos szabadon felhasználható, kamatmentes hitelt vehetnek fel, amelyet 3 gyermek születése után nem kell tovább törleszteni – jelentette be vasárnap a miniszterelnök. Erről, és a további otthonteremtési kedvezmények részleteiről Novák Katalin beszélt az InfoRádiónak. Várhatóan jövő évtől nem kell személ
febr. 11
20:24
A káliummegtartó vízhajtók előnyei és hátrányai (WebBeteg)
A káliummegtartó vízhajtók vérnyomáscsökkentő hatása gyengébb, mint más vízhajtóké, viszont nem okoznak kálium- és magnéziumvesztést, mint a tiazid vagy a csúcshatású vízhajtók. Mi a hasznuk, és milyen mellékhatásokra számíthatunk?

Keresés