A kormányfő által bejelentett családvédelmi akcióterv lehetővé teszi, hogy 10 millió forintos szabad felhasználású hitelt vegyenek fel a gyermeket vállaló 18 és 40 év közötti nők - mondta az InfoRádiónak a Portfolio vezető elemzője.
Az Európa Tanács illetékes biztosa szerint "rendkívül szűk korlátok közé szorult" a kormánykritikus civil szervezetek, jogvédők és újságírók tevékenysége.
Nem könnyű ajándékot vásárolni a nőknek. Valljuk be, hogy a legtöbb megvesz magának mindent, amire szüksége van. Ilyenkor jön jól, ha olyasmiben gondolkodsz, ami nem konvencionális, amire biztos, hogy nem számít.
Nem veszteséges a zuglói fizetős parkolás - cáfolta a megjelent sajtóhíreket az InfoRádiónak a XIV. kerületi önkormányzat. A kerület vezetése szerint az elmaradt bevétel becsült mértéke 2018-ban 402 millió forint, ami tulajdonképpen csak az egyéves teljes bevétel harmada.
Történelmi mélypontra esett tavaly Romániában a születések száma, első ízben maradt 200 ezer alatt. A román statisztikai intézet (INS) hétfőn közzétett adatsorából kiderült: tavaly 188 755 gyermek született Romániában, ahol 1960...
A Daimler hétfői tájékoztatása szerint 2019. januárjában 6,7 százalékkal kevesebb, 180 ezer darab Mercedest értékesített a társaság világszerte, az eladások Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában is visszaestek. A Daimler értékesítési...
Az új, 7 pontos családpolitikai akcióterv 3. pontja, hogy már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállal át az érintettek jelzáloghiteléből...
A legjobb PSA alapokra épített, de sok tekintetben Opelnek hagyott Grandland X immár harmadik évét tapossa a piacon, de a jól sikerült és optimális méretű, illetve tudású crossoveren nem látszik meg a kor. Sőt, a lemezek alatt a konszern legújabb hajtásláncai dolgoznak. A kézi váltós verzió után most nyolcfokozatú automata váltóval tettük próbára a
A katalán extrémsportoló ezúttal sítalpakon döntött rekordot a norvégiai Tusten síterepén. A hétvégén 23 486 méter szintkülönbség emelkedést sítúrázott össze 24 óra alatt. Átlagban, óránként 979 méter szintet mászott meg sítalpakon.
A tegnap bejelentett családügyi akcióterv lesz 2022-ig a miniszterelnök új "rezsifegyvere": a 7-es lista az EP választás vagy éppen az önkormányzati választás előtt is újabb népszerű kormányzati intézkedésekkel bővíthető, új elemeket lehet majd bejelenteni - mondták munkatársunknak kormányzati tanácsadók, akik úgy tudják, gazdaságélénkítő bejelenté
Új alapokat és egy új kategóriát is hoz a Scala a Skoda életébe, az Octaviánál kisebb, de helykínálatával közel megegyező kompakt gyártását most indították el.
Legkésőbb péntek éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre az E-felvételin keresztül - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Mol bruttó 2-2 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin 347 forintra, a gázolaj 385 forintra drágul literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott,...
Rendkívül szűkre szabottnak érzi az Európa Tanács részéről Dunja Mijatovic azokat a lehetőségeket, ahogy a kormány ellenzékének nyilvánossága működhet.
Amennyiben megállapodás nélkül lép ki Nagy-Britannia és Észak-Írország az Európai Unióból, úgy a szigetországban élők újra roamingdíjakat fizethetnek, ha a kontinensen fogják használni a telefonjaikat – adta hírül egy brit kormányzati tanulmány.
Szinte minden nő tapasztalta már, hogy a menstruációt megelőző 5-10 napban az átlagosnál feszültebb, türelmetlenebb, ingerlékenyebb, érzékenyebb, kevésbé tud koncentrálni. Ez a premenstruációs tünetegyüttes.
Ez a lakhely egy minimalista mestermű. A nyers beton, fém, márvány és fa uralta fészek ennél monokrómabb már szinte nem is lehetne: a falak fehér, a bútorzat pedig többnyire fekete árnyalatban vibrál, míg az elnyűtt bézs mennyezet – amely néha a falakba is átfolyik – remekül töri meg ezt a dichotóm állapotot.
Előzetes megállapodásra jutottak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról pénteki tárgyalásukon az Európai Unió tagállamainak képviselői; a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.
Legutóbb november tájékán emelték áraikat a malmok, akkor 7-8 százalékos áremelést sikerült keresztülvinniük – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Nem csökken a nyugdíjak értéke, az idősek továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re, amely szavakban és tettekben is megbecsüli őket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az egyetem versenyképességének növelése a célja annak a vagyonkezelői alapítványnak, amely Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány néven, az új működési modell alapján jön létre a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójaként.
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédéről és a Freedom House jogvédő civilszervezet legfrissebb jelentéséről közölt cikket hétfőn a legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji List.