Valódi fordulatot akar elérni a Vatikán azon a csütörtökön kezdődő és vasárnap záruló konferencián, amelyen a főpapok arról tanácskoznak, milyen stratégiát folytassanak a szexuális bűncselekményt elkövetett papok ellen. (Külföld; Reflektor)
Üzemi esemény miatt a Leningrád II atomerőműben az 1. reaktort egy időre le kellett állítani az előző héten, ennek konkrét okát azonban nem közölték. Az új atomerőművi egység a Paks 2 projekt referenciablokkja, az alkalmazott, illetve...
A szexuális ragadozók kisgyerekes videók kommentszekcióiban kommunikálnak egymással, és osztanak meg gyerekpornót. A fiaskó miatt most több nagy cég is leállította a hirdetéseit a videómegosztón.
2031 települést érint a falusi csok, a támogatás keretein belül lehetőség van vásárlásra, korszerűsítésre és bővítésre. Legkésőbb szeptember 1-jével hatályba is léphetnek a rendelkezések. A legújabb kormányplakátról a miniszter elmondta: minden elemében tartható, pontos, igaz állításokat tartalmaz.
Tegnap is számtalan ügyet tárgyalt meg a kormány és számos döntést is hozott. Amiben mégis eltértek az eddigiektől, hogy hosszan foglalkoztak a Magyar Falu Programmal, leszakadó falvak helyzetével és a cigányság helyzetével- kezdte a mai Kormányinfót Gulyás Gergely.
A Paksi Atomerőmű szinte nulla százalékos károsanyag-kibocsátás mellett termeli a legtöbb villamosenergiát Magyarországon – emelte ki Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója.
Megkezdődött a kiskorúak védelméről szóló tanácskozás a Vatikánban. 190 résztvevő sereglett a katolikus egyház központjába, hogy megoldást találjanak a szexuális visszaélések rendszerszintűnek tűnő, globális problémájára.
A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapat idei első győzelmét ünnepelte múlt hétvégén a 2019-es FIA Rally Világbajnokságon, Svédországban, hiszen Ott Tänak magabiztosan győzött a világbajnoki idény második fordulójában. A Toyota Yaris WRC számára ezen a versenyen ez már a második győzelem volt három év alatt; az elsőt 2017-ben aratta a csapat. Emell
Februárban több mint hatéves mélypontra esett a német feldolgozóipari aktivitást nyomon követő Markit beszerzésimenedzser-index értéke, ami arra utal, hogy a tavalyi nagyon gyenge év után idén sem tud magára találni az euróövezet legnagyobb...
Sokan gondolkodnak rövid vagy hosszabb távú külföldi munkavállalásban, azonban egy ilyen kaland előtt érdemes alaposan felkészülni. Az alábbiakban a Perfekt oktatási szakértője ad néhány tippet azok számára, akik másik országban dolgoznának.
A Kia európai ága új tanulmányautóval készül a Genfi Autószalonra. Az ízelítő képen szemből szereplő modell különleges megoldásokkal és érzelmeket keltő kialakítással érkezik majd, sorozatgyártás helyett inkább a márka jövőképére koncentrálva.
Rekordszámú nevezés érkezett az 5. Magyar Filmhétre. Hét kategóriában összesen kétszáz filmet regisztráltak az előállítók és az alkotók az eseményre, amelyet április 22-től 27-ig tartanak a fővárosi Corvin moziban.
"Most megint borongós időszak jön a világgazdaságban, ahogy a tőzsdén is", ami alól idén még valamennyire ki tudja vonni magát a magyar gazdaság, részben a gyors béremelések élénkítő hatása miatt, de a túl gyors béremelés egyúttal...
A független főpolgármester-jelölt hazugsággal vádolja a Závecz Research-t, és trágár szavakkal szállt bele a cég ügyvezetőjébe, aki szerint Karácsony Gergely a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Puzsér azt is belengette, hogy nem vesz részt az előválasztáson.
Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban törik meg az Instagramra feltöltött szelfik és ételfotók monoton sorát a téli Balatonról és a Balaton-felvidékről készült képek.
Bár a sportolás bizonyítottan jó stresszoldó, a magyar munkavállalók többsége továbbra is inkább kávézva, dohányozva és beszélgetve vezeti le a vezetőség és az ügyfelek okozta munkahelyi feszültséget pihenőidejében, ha egyáltalán rendelkezésre áll ilyen. Többek között ez derült ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából.
A tavaly július elsején életbe lépett online számlázási kötelezettség változása miatt az érintett cégeknek érdemes minél előbb felvenniük a kapcsolatot számlázó programjuk fejlesztőjével, hogy a szükséges verzióváltásról egyeztessenek, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
A Kia sem akar lemaradni a villanyautók fejlesztésében, ráadásul az első ízelítő kép alapján az új, tisztán elektromos hajtású autójának formájával a szíveket is megcélozza.
Sok dolgot nem tudunk még a kamatmentes, szabad felhasználású hitelről. Azt viszont Novák Katalin tegnap elmondta, hogy meddőség esetén nem szükséges visszafizetni a kamattámogatást. Ennek kapcsán most megnéztük, hogy a CSOK esetén milyen...