2019. február 21. csütörtök

febr. 21
14:30
Teljes útlezárás Székesfehérváron (ATV)
A Vásárhelyi utcában két gépjármű ütközött össze.
febr. 21
14:30
Jobbik: Jakab Péter hetet tart a Fidesz (Tiszta Jövő)
Kezdjék el bemutatni a valóban a pályája végéhez közeledő Orbán Viktor első beszédeit is, hogy láthassuk, hogyan lett fiatal demokratából kiöregedett bolsevik.
febr. 21
14:30
Curtis pótolta a tegnap kihagyott interjút és Majkával is a békülés útjára lépett (SzMo)
A rapper tudja, hogy eljött az utolsó esélye arra, hogy bizonyítson és ráncba szedje életét.
febr. 21
14:30
Megmérgezhettek egy bolgár üzletembert is, ugyanúgy, mint a kettős ügynök Szkripalt (SzMo)
Az ügy hátterében a vállalkozó szerint az orosz titkosszolgálat és a bolgár állam állhat.
febr. 21
14:36
Trump a klímaváltozás nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáltatja (Kripto Akadémia)
A Fehér Ház a klímaváltozás nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló bizottságot hoz létre - értesült a The New York Times című lap csütörtökön. (Zöldzóna; Külföld)
febr. 21
14:36
Stollár Fanny párosban elődöntős (Grill Receptek)
A címvédő Stollár Fanny oldalán a brit Heather Watsonnal bejutott az elődöntőbe a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyében. (Sport)
febr. 21
14:36
Aggasztó jelentés: 10-ből 4 magyarnak orvosi kezelésre sem nagyon futja (Pénzcentrum)
Rengetegen nem engedhetik meg maguknak a fizetős egészségügyet, és azok is sokan vannak hazánkban, akiknek megérzi a családi kassza, ha fizetni kell egy-egy vizsgálatért, kezelésért. Ugyanakkor aki nem akar hosszú heteket, hónapokat várni...
febr. 21
14:36
Árrobbanás és élelemhiány jöhet a Brexit-káosz miatt (Portfolio)
Élelmiszerhiány és a hirtelen megjelenő magas vámok miatt meredek áremelkedések kockázatával járna, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül...
febr. 21
14:36
Hogy legyen környezettudatos a táskád is? Ezeket vidd magaddal, amikor elindulsz otthonról (Glamour)
Gondolj ezekre a dolgokra is:
febr. 21
14:36
Csillagjegyedből kiderül, milyen kutyafajta illik tökéletesen a személyiségedhez (Spabook)
Éppen négylábú kedvenc örökbefogadásán gondolkodsz? Esetleg van már egy hű társad? Cikkünkből kiderül, mennyire illetek össze a csillagjegyed...
febr. 21
14:38
A Médiatanács nem indít eljárást a meleggyógyítós műsor miatt (Grill Receptek)
Közölték, hogy „maga a témaválasztás – a feltétel nélküli elfogadás helyett az önkéntes változni akarás segítése –, nem vet fel jogsértést”. (Belföld)
febr. 21
14:42
Ha unja már a szemüveget és kontaktlencsét (WebBeteg)
A látáshiba mértékét dioptriában mérik. Milyen dioptria esetén melyik lézeres szemműtét kezeléstípus alkalmazható?
febr. 21
14:42
Durván nő a horror sztorik aránya az építőiparban, pedig van eszköze a vevőknek (Portfolio)
Ferde fal, beázó szoba, silány csempe, gagyi csaptelep. Csak néhány műszaki probléma, ami sokszor párosul azzal, hogy hónapokat csúszik az átadás, gyakran cserélődik a kivitelező, netán drágul a végső ár, mert "pluszköltség" jött...
febr. 21
14:42
Te is ismered gyerekkorodból az érzést, ami a Szépművészeti Múzeumba elvitt MTK-s focisták arcára van írva? (444.hu)
Az NB I-es labdarúgókat múzeumlátogatásra vitték, a képek alapján az agyuk úgy szívta magába a kultúrát, mint a szivacs.
febr. 21
14:42
Rúzsa Magdi az anyaságról: "Nem akarok görcsösen gyereket" (Femcafe)
Az énekesnő babvárási terveiról beszélt.
febr. 21
14:42
DK: A Fidesz fizessen bevándorlási különadót! (Igényesférfi.hu)
Nem azzal van problémájuk, hogy a kabinet menekülteken segít, hanem azzal, hogy hosszú idő óta ennek ellenkezőjével kampányol – hangsúlyozta Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.
febr. 21
14:48
Nagyon súlyos, ami történt: Tihanyi Tóth Csaba egy lakás árát játszotta el (Blikk)
Szerencsejáték-függőségéről beszélt Tihanyi Tóth Csaba.
febr. 21
14:48
Aggasztó hír a háziorvosokról (Infostart)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a legtöbb betöltetlen praxis.
febr. 21
14:48
Három milliárd forintot szán a kormány házépítő versenyre (ATV)
A megépülő házakból a kiállítóközpontot szeretnének majd kialakítani.
febr. 21
14:48
Szombaton éri el a lehűlés a mélypontját (Háziállat)
Az átvonuló hidegfront mögött sarkvidéki eredetű, hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A hideg levegő utánpótlása várhatóan szombat estére szűnik meg.
febr. 21
14:48
Botrány: Kylie Jenner barátnőjével csalták meg a Kardashian-lányt! Fotók (Femcafe)
Már a terhessége alatt is félrelépett.
febr. 21
14:48
Szabó Norina ma is bizonyítja, hogy a fekete minden nap tökéletes választás (Glamour)
Rohangálós, csajos naphoz is
febr. 21
14:48
Jean-Claude Junckernek elege van a gyűlöletből, jóbarátnak nevezte Orbán Viktort (Igényesférfi.hu)
„Teljességgel képtelen vagyok arra, hogy utáljak valakit” – mondta Juncker az Európai Bizottság elnöke egy brüsszeli rendezvényen.
febr. 21
14:50
Dua Lipa Brit Awards afterpartis ruhája is kész csődtömeg volt (Glamour)
Mi lett az ízlésével?
febr. 21
14:54
A mobilkommunizmus app a legnépszerűbb telefonos alkalmazás Kínában (444.hu)
Dinamikus kommunizmus.
febr. 21
15:00
Felkavaró előzetes érkezett a Michael Jackson pedofilbotrányairól szóló filmhez: a rajongók teljesen kiakadtak (Blikk)
Megérkezett az első előzetes az HBO által készített "Leaving Neverland" című felkavaró dokumentumfilmről, ami Michael Jackson állítólagos pedofil ügyeivel foglalkozik.
febr. 21
15:00
Falvak pályázhatnak olyan célokra, amelyekre sehonnan sincs pénz (Infostart)
Várhatóan két héten belül megjelennek a Modern Falu Program első pályázatai, és májusig az összeset kiírják. A 150 milliárd forintos keretösszegből több mint 2800 település igényelhet támogatást idén.
febr. 21
15:00
Az egyik Fed-döntéshozó már kamatot vágna - Szerinte "túl messzire mentek" (Portfolio)
A Federal Reserve (Fed) monetáris politikai szigorítása hamarosan véget érhet, amelynek keretében a kamatemelési ciklus és a jegybanki mérlegfőösszeg leépítése is befejeződhet - fogalmazott James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke mai interjújában....
febr. 21
15:00
Fintech céggé válik a londoni Citymapper (FinTechRadar)
Nem tömegközlekedés, nem is Uber-versenytárs és pláne nem fintech. A Citymapper eddig egy furcsa, a városi közlekedést kutató startup volt. A pénzt viszont mostantól el fogja fogadni.
febr. 21
15:00
Nehezebb lesz Budapesten közlekedni: megint felújítanak egy villamosszakaszt június közepétől (SzMo)
A 4-es és 6-os vonalán lesz fennakadás.
febr. 21
15:02
Hullanak az ingyenmilliók a használt lakásokra: itt a teljes lista (Portfolio)
Döntött a kormány a Magyar falu program keretében a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről. A bejelentés kapcsán megnéztük, hogy mindez milyen hatással lesz a vidék ingatlanpiacára, illetve, melyek lehetnek azok...
febr. 21
15:06
Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás (ProfitLine)
Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.
febr. 21
15:06
Sok vagy kevés? Ennyit keresett egy átlagas magyar 2018-ban (Pénzcentrum)
2018. decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, mindkettő egyaránt 11,3...
febr. 21
15:06
Friss hír Neymar sérüléséről (Sport365)
Január végén dőlt ki a sorból a brazil klasszis.
febr. 21
15:06
Jelentősen javult a levegő minősége Szegeden (Háziállat)
A meteorológiai előrejelzésnek megfelelően megérkezett a légmozgás, amely a mérőműszerek által visszaigazolt javulást eredményezett Szeged levegőjének minőségében.
febr. 21
15:06
Túlnépesedés az Alpok alján: mi folyik Sopronban? (Igényesférfi.hu)
Szinte élhetetlen a város, nem lehet közlekedni, minden betelt és mindent beépítenek – hallhatjuk mostanában a régi soproniaktól. A város az országon belüli migráció célpontjává vált, sokan már százezresnek vélik a lakosságszámot. Utánajártunk, mi lehet igaz a vélelmekből, és megpróbáltuk szóra bírni az illetékeseket is. Riportunk.
febr. 21
15:06
Családbarát kutyára vágysz? 7 fajta, akik imádják a gyerekeket (Spabook)
Mindenki más szempontokat vesz igénybe, amikor úgy dönt, hogy kutyát szeretne örökbefogadni. Lehet, hogy neked leginkább a méret az elsődleges,...
febr. 21
15:09
Lehűl az idő: erős szél és hajnali fagyok jönnek (Grill Receptek)
Tizennégy megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre. (Belföld)
febr. 21
15:11
Ungár azt javasolja, hogy a nagyszülő is felvehesse az ápolási díjat (Grill Receptek)
Így beléphetne a gyermek nevelője a munkaerőpiacra – mondta az LMP országgyűlési képviselője. (Belföld)
febr. 21
15:12
Babát vár Dúró Dóra és Novák Előd (Blikk)
Negyedik gyermekét várja Dúró Dóra, szeptemberben jön a baba.
febr. 21
15:12
Merész gesztus: elképesztően alpári módon ünnepelte csapata gólját az Atlético Madrid edzője (Blikk)
Obszcén módon örült csapata góljának Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője.
febr. 21
15:12
Ez az év legmeghatóbb videója - Ha szereted az állatokat, belesajdul a szíved (Femcafe)
Ez a kisfilm biztosan könnyeket csal a szemedbe. Pár nap alatt, közel 4 millióan látták.
febr. 21
15:12
Mi történne, ha az Oscar-díjkiosztó előtt egy napig csak Oscar-díjas filmeket néznél? (SzMo)
Február 24-én hét ikonikus filmklasszikussal alapozza meg az ünnepi hangulatot a Paramount Channel.
febr. 21
15:18
Tóth Vera megmutatta, hogyan tartja formában magát (Blikk)
Tóth Vera az elmúlt időszakban nagyon lefogyott, közösségi oldalán megmutatta, hogy mivel érte el remek formáját. Keményen edz, egy komoly programot követve.
febr. 21
15:18
Félt a bosszúpornótól: betört exe lakásába, hogy visszaszerezze a melleiről készült képeket (Blikk)
Hatalmas árat fizetett pár meztelen fotó megsemmisítéséért egy ausztrál tv-producer.
febr. 21
15:18
Drasztikus átalakítás az Audinál: a motorok harmadát kiveszik a kínálatból, megrostálják a felsővezetést (Portfolio)
Az eladások évek óta csökkennek, a profitabilitás jóval elmarad a versenytársakétól, emiatt drasztikus átalakítás előtt áll az Audi. Az új vezér, a holland Bram Schot vezetésével 2022-ig 15 milliárd eurót akarnak megspórolni a cégnél...
febr. 21
15:18
Ez az év legmeghatóbb videója - Ha szereted az állatokat, belesajdul a szíved (Femcafe)
Ez a kisfilm biztosan könnyeket csal a szemedbe. Pár nap alatt, közel 4 millióan látták.
febr. 21
15:18
Nőkön segíthetsz, ha a L`Occitane termékeit választod (Glamour)
Tavaszváró jótékonyság a L´OCCITANE-nál
febr. 21
15:20
Mesterséges intelligencia központot nyitott Budapesten a Continental (Portfolio)
Első Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központját nyitotta a Continental Budapesten. A cég vezetői szerint elsősorban azért választották Magyarországot, mert itt már adott egy működő autóipari környezet. Jens Brüning, a központ...
febr. 21
15:20
Zöld könyv - Az Oscar-esélyes film, ami annyira vicces, hogy nem tudjuk túltenni magunkat a poénokon (Glamour)
Egy kötelező film:

Keresés