Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/9. heti nyerőszámait. Ezen a héten volt telitalálat, így a jövő héten 40 millió forintért izgulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1;...
India megtiltotta a polgári repülést a fővárostól, Delhitől északra fekvő légtérben, miután légiereje – állítása szerint – terrortáborokat bombázott a szomszédos Pakisztán területén. A pakisztániak azt mondják: lelőttek két indiai gépet, és elfogtak egy pilótát.
A német Bild magazin szerint több mint kétezren kapnak a világban úgynevezett „Hitler-nyugdíjat” azért, mert a Waffen SS tagjaiként szolgáltak. Köztük 48 magyar is van. A történész szakértő szerint nem mindenki meggyőződésből letta tagja a háború után bűnös szervezetként azonosított katonai egységnek.
Az A-Híd OSC Újbuda 13-12-re kikapott otthon a montenegrói Jadran Carine együttesétől a férfi vízilabda Eurokupa elődöntő visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2019. március 1-jei hatállyal nevezte ki dr. Szoboszlai Izabellát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává. Kinevezése – a Versenytanács többi tagjához hasonlóan – hat évre szól.
Egy férfi megerőszakolt, lefejezett és megnyúzott egy 4 éves kislányt, miután a gyermek anyja visszautasította őt. A szörnyű gyilkosság Indiában történt a napokban, ahol folyamatosan nagyon sok horrorisztikus szexista támadásról kapunk híreket. A 27 éves férfi meglátogatta a négy éves gyermek anyját Khopoli városban, India Maharashtra tartományá
Az erősödő nappali felmelegedés hatására országszerte fokozódik a kora tavasszal virágzó fák pollenszórása - közölte a tisztifőorvos a Facebook-oldalán szerda este.
Régóta pozícióban levő kulcsembereket vált le a Gazprom, de a helyükre lépő új vezetőket még nem nevezte meg a vállalat. Alexei Miller szerződése 2021-ben lejár - fontos két év jön a vállalatcsoport számára.
Parragh László, az MKIK elnöke úgy véli, hogy nem érjük el egy évtized alatt Ausztria életszínvonalát, de azért törekedni kell a felzárkózásra. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök 6 pontos javaslata megvalósítható. Szürreális...
Elutasította szerdán a londoni alsóház a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító indítványát, amely vámuniós viszonyrendszer fenntartását írta volna elő az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is....
A hideg és a hiányos egészségügyi ellátás következtében 12 gyerek halt meg a délkelet-szíriai Rukbán menekülttáborban az év kezdete óta, az áldozatok közül öten újszülöttek voltak - közölte szerdán az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja.
A mai átlagos napelemek 15-19 százalékos hatékonysággal tudják elektromos árammá alakítani a napból jövő energiát. Egy ilyen panel már elég olcsó ahhoz, hogy a lakosság körében is népszerű lehessen, és a teljesítménye is kellően magas ahhoz, hogy érdemes legyen a tetőre szerelni. A legújabb technológia már jóval meghaladja ezt a hatékonysági szinte
A kápolna négy piramisában és a falak mentén mintegy 50-60 ezer emberi koponya és mintegy 420-450 ezer egyéb emberi csont van elhelyezve, becslések szerint.
Egy évtizeddel a pénzügyi válságot követően a bankszektor egyre biztosabb talajt érezhet a lába alatt. A nyugodtabb időszakot az ügyfélélmény fejlesztésére és a működési hatékonyság javítására kellene felhasználniuk a bankoknak – derül ki a Deloitte Center for Financial Services 2019-es kitekintéséből, amely a nemzetközi bankszektor és a tőkepiacok
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázati pénzből felújítja az Abaligeten található Denevérmúzeum épületét és annak közvetlen környezetét. A munkálatok március elején kezdődnek.
Elutasította szerdán a londoni alsóház a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító indítványát, amely vámuniós viszonyrendszer fenntartását írta volna elő az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is. A Labour az indítvány leszavazása esetére kilátásba helyezte, hogy támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amely új EU-né
A közeljövőben elektronikussá válik számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy intézése, a többi közt online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás - közölte a Klebelsberg Központ szerdán az MTI-vel.
A mai fiatalok nem azért tartózkodnak olyan sokáig a mamahotelben, mert lusták, életre képtelen gyerekek lennének. Hanem azért, mert bármilyen keményen is dolgoznak – akár éjjel nappal -, akkor sem fognak tudni megvenni egy saját lakást, még harminc éves korukra sem.