Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idei ellenőrzési terve, ez alapján kiemelten ellenőrzik az internetes kereskedelmet, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmet, az alkalmazottak bejelentését, a vám- és jövedéki szabályok betartását és az online számlaadat-szolgáltatást - közölték.
Óriási reformokat ígért Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György MNB-elnök az MKIK hagyományos gazdasági évnyitóján. A legfőbb célok:tartsuk fenn az osztrák, német növekedéshez képest a 2 százalékpontos többletünket,a...
Március közepén állhat le a munka a Hankook dunaújvárosi gyárában, ha addig a szakszervezetek nem tudnak megegyezni a vezetéssel a béremelésről. A dolgozók már fel is vázolták követeléseiket, és határidőt is szabtak az üzem vezetésének. Továbbra...
"Nem túl burkolt" módon atomtámadással fenyegette meg Pakisztán Indiát, miután az előbbi ország összehívta nukleáris fegyverekért felelős katonai parancsnokságát. Közben állítólag a határ mentén elkezdték a földön is lőni egymást...
Hosszú kézfogással, majd négyszemközti megbeszéléssel kezdődött meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kétnapos csúcstalálkozója a vietnami fővárosban, Hanoiban szerdán.
Lengyelország uniós segítséggel épített termináljára egyre nagyobb mennyiségben érkezik cseppfolyósított gáz, Amerikából is. A lengyelek az energiahordozó áránál fontosabbnak tartják az ellátás biztonságát, a függetlenedést az orosz Gazpromtól - olvasható a Piac és Profit oldalán.
Szerinte nem lesz értelme a cégvezetők sikereinek, ha a gyerekeik egy olyan világban veszik át a céget, amiben nem jó élni. A miniszterelnök a migrációval riogatta a munkaerő-hiánnyal küzdő piaci szereplőket.
Tovább csökkent az influenza miatt orvoshoz fordulók száma február 18. és 24. között; a Nemzeti Népegészségügyi Központ összesítése szerint 35 százalékkal kevesebben, 33 900 ember fordult orvoshoz tüneteivel.
Theresa May brit kormányfő a megállapodás nélküli Brexittől való félelmet akarja felhasználni, hogy elfogadtassa az általa kiharcolt, rossz megállapodást, amely az Egyesült Királyság sorsát az Európai Unió kegyeire bízná - írja Marton...
A teljes magyarországi reklámköltés tavaly 7,7 százalékos éves növekedéssel elérte a 259,69 milliárd forintot - közölte a Magyar Reklámszövetség elnöke egy budapesti szakmai konferencián csütörtökön.
A Siemens szállítja majd a Mol új tiszaújvárosi petrolkémiai komplexumának üzemeléséhez szükséges áramellátást biztosító hét moduláris áramelosztó alállomást.
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődött meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kétnapos csúcstalálkozója a vietnami fővárosban, Hanoiban.
Theresa May brit kormányfő a megállapodás nélküli Brexittől való félelmet akarja felhasználni, hogy elfogadtassa az általa kiharcolt, rossz megállapodást, amely az Egyesült Királyság sorsát az Európai Unió kegyeire bízná - írja Martin...
Az Euro NCAP-nál jól indult a 2019-es év, ugyanis három új modellt teszteltek le eddig a szervezet szakemberei, és mind a három kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A szóban forgó típusok közül pedig mind a három emelt hasmagasságú: a Honda CR-V-t, a Mercedes-Benz G-osztályt és a Seat Tarracót törték össze a mérnökök, hogy a vásárlókat ezzel is segít
Észak-Korea hatalmas, hihetetlen és határtalan gazdasági lehetőségeket rejt - mondta szerdán Donald Trump amerikai elnök Hanoiban az előtt a szálloda előtt, ahol találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Alig várom, hogy lássam...
Az elmúlt években közösen elért siker jutalma, hogy még többet kell dolgoznunk, mert ha nem tekerjük, eldől a bicikli- figyelmeztetett Orbán Viktor a New York Palace-ban a Gazdasági Évnyitó konferencián, ahol hat pontos programot hirdetett és a migrációról is hosszan beszélt.
Jóléti alap felállításáról ír Versenyképességi Programjában a Magyar Nemzeti Bank, amely ebben tömörítené egybe a jelenlegi önkéntes nyugdíj-, egészség-és önsegélyező pénztári szereplőket.
A francia Jean-Francois Bohner és a német Andrés Ritter mellett a román Laura Codruta Kövesi pályázik az uniós vádhatóság élére: a szervezet évente több tízmilliárd euró elköltésének tisztaságát segíti elő. Magyarország kimarad. (Belföld)
A német kormány szerdai ülésén úgy döntött, javasolja a köztársasági elnöknek, hogy további nyolc évre Jens Weidmannt nevezze ki a német központi bank, a Bundesbank elnökévé. Az 50 éves Weidmann mandátuma április 30-án jár le....
Baráti, szövetségesi hangulat lepte körbe Donald Trump és Kim Dzsung Un második csúcstalálkozóját a vietnámi Hanoiban. Trump korábban barátjának nevezte az észak-koreai vezetőt, találkozásukkor pedig azt is elmondta: az USA segíteni fogja az ázsiai ország gazdasági potenciáljának előrelépését.
Lengyelország uniós segítséggel épített termináljára egyre nagyobb mennyiségben érkezik cseppfolyósított gáz, Amerikából is. A lengyelek az energiahordozó áránál fontosabbnak tartják az ellátás biztonságát, a függetlenedést az orosz Gazpromtól - olvasható a Piac és Profit oldalán.
A Facebookon is közzétett nyílt levelében Gyurcsány Ferenc azzal vádolja Angela Merkel német kancellárt, hogy szemet huny Orbán Viktor "önkényuralmat teremtő, Európa-ellenes politikája felett". A DK elnöke arra kérte a német politikust, hogy miként korábban is sokszor és bátran megtette, most is álljon ki az elvei és a meggyőződése mellett.