2019. március 26. kedd

márc. 26
11:06
Luxusfeleség Dalma látta, ahogy az Allee-ban egy férfi leugrik az emeletről, és nagyon kiakadt az emberekre (SzMo)
Azt mondja: ő segítségért rohant, többiek fotóztak.
márc. 26
11:06
Varázsolj a régiből újat! 5 DIY kerti bútor, amit könnyedén elkészíthetsz (Spabook)
Ismét mutatunk egy (pontosabban öt) jó indokot arra, hogy sose dobd ki a felesleges, régi  bútorokat, helyette inkább gondold újra, hogy egy...
márc. 26
11:08
Cipőfűzővel fojtotta meg élettársát a szökésben lévő fogoly (Grill Receptek)
A férfi a bűncselekmény elkövetése után elrejtőzött a szomszéd faluban. A rendőrség másnap délelőtt, egy lakatlan házban találta meg. (Bűnügy-baleset)
márc. 26
11:09
Új főszerkesztő a Figyelőnél (Infostart)
Deák Bálint, a Világgazdaság című napilap főszerkesztője váltja Lánczi Tamást a Figyelő főszerkesztői posztján - derül ki a hetilap honlapján megjelent közleményből.
márc. 26
11:10
Nem tudott aludni, sámlival törte be zárkatársa koponyáját (Grill Receptek)
Az agresszív rabot zavarta lakótársa folyamatos járkálása, dühében majdnem halálra vette az áldozatot. (Bűnügy-baleset)
márc. 26
11:12
Veszélyesek lehetnek a forró italok (WebBeteg)
A túl forró tea ivása megnöveli a nyelőcsőrák kockázatát: aki rendszeresen több mint 0,7 liter, minimum 60 Celsius-fokos teát iszik, annál megnövekszik a laphámsejtes karcinóma (squamous cell carcinomas - SCCs) kialakulásának kockázata a nyelőcsőben.
márc. 26
11:12
Tüntettek a Penny Market központjánál (Portfolio)
Az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által...
márc. 26
11:15
Komoly bejelentésre várnak a piacon (Privátbankár)
Kedden a piacok leginkább az MNB Monetáris Tanácsának ülésére fognak figyelni, amelyen várhatóan akár komolyabb bejelentés is jöhet, lévén a jegybank elnöke, Matolcsy György tart utána tájékoztatót.
márc. 26
11:18
Egymilliárd dollárból épül kerítés a mexikói határon (ATV)
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) egymilliárd dollárt hagyott jóvá kerítésépítésre és a biztonság megerősítésére a mexikói határon - közölte Patrick Shanahan ügyvezető védelmi miniszter hétfőn.
márc. 26
11:18
44 évesen újra várandós az énekesnő: ilyen cuki fotóval jelentette be (Glamour)
Nagyon édes!
márc. 26
11:18
Jóval többen haltak meg, és kevesebben születtek, mint tavaly ilyenkor (SzMo)
Idén januárban 5,5 százalékkal kevesebb gyerek született, mint az előző év azonos hónapjában.
márc. 26
11:18
Itt van Tibi atya dobozos fröccse – versenytársat kapott a dobozos sör (SzMo)
A körülményes italkészítést egyszerűsíti Tibi atya új terméke, amely szinte egészen biztosan a nyári szezon nagy kedvence lesz.
márc. 26
11:24
Új korszak? – elektromos lehet a Porsche következő szuperautója (Auto Pult)
A Porsche viszonylag ritkán mutat be valódi szuperautót: a Carrera GT 2003-as bemutatkozása után – igaz, 2007-ig készült az autó – 10 évet kellett várnunk a 918 Spyderre. Nem kizárt, hogy a következő hasonló kaliberű típus érkezéséig is szükségünk lesz türelemre, és könnyen lehet, hogy az újdonság már tisztán elektromos hajtásláncot kap majd. Erről
márc. 26
11:24
Kövér Lászlótól kéri az ÁSZ, hogy büntesse meg a képviselőket, akik a székházuknál tüntettek (444.hu)
Úristen, melyik évtizedbe csöppentünk?
márc. 26
11:24
A tökéletes Ferrari? (Autónavigátor)
Soha nem fejlesztettek még olyan sokáig egy Ferrari prototípust, mint a P80/C-t. Az eredmény pedig magáért beszél.
márc. 26
11:24
Bárónőként és páriaként Erdélyben (autopro)
.
márc. 26
11:24
Úriemberekként távoztak a vendégek (Azenpenzem)
A legnagyobb horvát sztár, a csapatkapitány, a Real Madrid négyszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályása, Luka Modric is kiemelte a magyar válogatott erényeit.
márc. 26
11:24
40 felett ismét várandós? Gyanús fotók kerültek elő a szupermodellről (Femcafe)
Régóta pletykálnak már róla, de úgy tűnik igaz a hír.
márc. 26
11:30
Betelt a pohár: a rengeteg haláleset miatt drasztikusan átalakítanák az új autókat (Portfolio)
Megállapodtak az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatáról kedden az Európai Unió társjogalkotó szervei, és így több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től a kontinensen piacra bocsátott járművekben....
márc. 26
11:30
Megtaláltak egy húsz éve ellopott Picasso-festményt (Tiszta Jövő)
Egy szaúdi sejk jachtjáról lopták, most Hollandiában megtalálták.
márc. 26
11:30
Csak 16 százaléka tud angolul a vendéglátásban dolgozóknak, németül még ennél is kevesebben (SzMo)
Ehhez képest a fele a megkérdezetteknek 300 ezernél is többet visz haza, a férfiak 30 százalékkal többet keresnek, mint a nők.
márc. 26
11:32
Václav Klaus: Brüsszel propagandája agresszívabb a szovjetnél is (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament nem egy igazi parlament, csak úgy tesz, mintha az volna. Interjú.
márc. 26
11:33
Keretet hirdetett Märcz Tamás (Infostart)
Húszfős magyar férfi vízilabda-válogatott kezdi meg a felkészülést az Európa Kupa jövő heti nyolcas döntőjére, melyet Zágrábban rendeznek.
márc. 26
11:36
Állami támogatást kérnek a szlovén síközpontok (ProfitLine)
A legtöbb szlovén síközpont már bezárt Szlovéniában, két héttel korábban, mint tavaly; a meleg tél és a kevés hó miatt pedig állami támogatást kérnek, hogy fedezni tudják veszteségeiket - írta a Vecer című maribori napilap kedden.
márc. 26
11:36
A Penny-központnál tüntetnek a magyar tejtermelők (ATV)
Az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által támogatott demonstráción.
márc. 26
11:36
Egy négyéves azzal vádolta meg Harry herceget, hogy egy imposztor (Joy)
A St. Vincent Katolikus Általános Iskola tanulóit látogatta meg Harry herceg, ahol egy négyéves kisfiú érdekes kijelentéssel fogadta.
márc. 26
11:36
Ha 10-ből 7 kutyafajtát felismersz a kölyökkori képeken, igazi kutyákkal suttogó vagy! (Spabook)
Kicsik, nagyok, hegyes és lógó fülűek – mi mindegyiket imádjuk, sőt a keverék kutyákért is odavagyunk. De ha te tényleg értesz az ebekhez,...
márc. 26
11:39
Gyermekáldás bájosan, fájdalmasan - elkezdődött a Friss Hús (Grill Receptek)
A magyar rövidfilmes verseny izgalmasnak ígérkezik a hétfőn kezdődött Friss Húson. (Kultúra)
márc. 26
11:41
Tovább fogy a magyar: jóval kevesebb gyerek született (Grill Receptek)
A halálozások száma eközben jelentős mértékben, 19 százalékkal nőtt januárban. (Belföld)
márc. 26
11:42
Jön a várva várt döntés - Mit lép a forint? (Portfolio)
Hónapok óta várjuk az MNB ma délutáni kamatdöntő ülését, mely a forint árfolyamára is jelentős hatással lehet. A jegybank ugyanis várhatóan elindul majd a szigorítás felé, ami új korszakot jelentene a magyar monetáris politikában.Visszakapaszkodott...
márc. 26
11:42
A Fidesz gyorsan átadta Márki-Zay előtt a hódmezővásárhelyi bicikliutat (444.hu)
Így amikor a polgármester vasárnap megérkezett az átadóra, olyan táblák fogadták, amelyen Lázár Jánosnak mondtak köszönetet az új bicikliútért.
márc. 26
11:42
Lendületét veszti az autók fogyasztáscsökkentése (AQUA)
Az elektromos és a hibrid meghajtású járművek beszerzését ösztönző jogszabályok jelentősen segíthetik az egyes államokat abban, hogy elérjék az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére vonatkozó célértékeket.
márc. 26
11:42
Tolószékben vitték be Marsi Anikót a munkahelyére (SzMo)
Súlyos sérülése és műtétje után máris munkába állt a műsorvezető.
márc. 26
11:43
Megvan a Figyelő új főszerkesztője (Grill Receptek)
Deák Bálint váltja Lánczi Tamást a poszton. (Belföld)
márc. 26
11:45
Hogy adhatja a Penny 135 forintért a tejet? Tüntettek a termelők (Privátbankár)
A tejtermelők által kezdeményezett demonstrációt amiatt tartották, mert a Penny Market Kft. a múlt héten 14 forintos, azonnali árcsökkentéssel 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet. A Penny szerint kevés a magyar tej.
márc. 26
11:45
Kamatdöntés: ennyivel emelkedhetnek a törlesztőrészletek (Infostart)
A várakozások szerint több mint hét év után az óvatos szigorítás útjára léphet a jegybank. Még a kamatemelés nélküli szigorításnak is hatása lesz egyes hitelek törlesztőrészleteire és a bérekre is.
márc. 26
11:45
Gyorsan adtak még 57 milliót a kormányzati taxizásra (Grill Receptek)
A City Taxi úgy kötött új szerződést a minisztériumi dolgozók szállítására, hogy még élt a korábbi megállapodásuk is. Most a régi szerződés értékét módosították. (Belföld)
márc. 26
11:48
Április 5-én mutatja be Orbán a Fidesz EP-programját (ATV)
Orbán Viktor mutatja be a Fidesz európai parlamenti programját – tudta meg a Magyar Nemzet.
márc. 26
11:48
Ungár Péter: Én senkitől, soha nem fogok elhatárolódni (Igényesférfi.hu)
A kormány mostohagyerekként kezeli a szociális szektort, holott béremelésre és a munkakörülmények javítására lenne szükség az ágazatban az LMP szerint. Ungár Péter sajtótájékoztatóján aztán a Jobbikkal való együttműködésükre is kitért.
márc. 26
11:48
Konok Péter: Évszázados lábas (Tiszta Jövő)
Tartós, de kicsit sem úrias, nehéz öntöttvas.
márc. 26
11:50
Civilek tüntetnek a libanoni gólyamészárlás ellen (Igényesférfi.hu)
Évente kétmilliónál több gólya élete ér véget a Közel-Keleten.
márc. 26
11:51
Putyin trójai falova Budapesten? Mindent tagad az orosz kémvádak főszereplője (Menedzsment Fórum)
Interjút adott a Financial Timesnak az a Nyikolaj Koszov, aki KGB-s apa, és kémnő anya gyermekeként vezeti a Budapestre költöző Nemzetközi Beruházási Bankot. Tagadja, hogy az IIB bármilyen politikai befolyás alatt állna, és egyúttal kiemelte az interjúban azt is, hogy a „fiú nem felelős a szüleiért."
márc. 26
11:54
Négy migráns fulladt tengerbe a török partoknál (HírTV)
Három nő és egy gyermek.
márc. 26
11:54
Hiába próbálta betiltani a rendőrség, lehet focimeccsel tiltakozni a Kossuth téren (444.hu)
A Fővárosi Törvényszék akadályozta meg, hogy a rendőrség betiltsa a diákok szimbolikus tiltakozását.
márc. 26
11:54
A hétvégére meleg léghullámok foglalják el Európát (Háziállat)
A hét első felében még kettős lesz kontinensünk időjárása, ugyanis a keleti területeket még hideg levegő foglalja el, majd a hét végén már szinte egész Európában a szokásosnál melegebb idő lesz a jellemző.
márc. 26
11:54
EPP-frakcióalelnök: Nincs végső döntés a Fideszről (Igényesférfi.hu)
Az Európai Néppárt frakcióalelnökét, Esteban González Ponst faggatták újságírók a Fidesz-tagságról az Európai Parlamentben. Helyszíni tudósításunk.
márc. 26
11:57
Az angoloknál kiverték a biztosítékot a montenegrói szurkolók (Sport365)
Fájt az 5:1.
márc. 26
11:59
Itt a húszfősre hízott vízilabda keret (Sport365)
A szabálymódosítások kapcsán nőtt a létszám.
márc. 26
12:00
Nagy razzia jön a húsvét miatt (ATV)
Az idén az országos tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzési sorozat március 25-től a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart, az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
márc. 26
12:00
Több német városban is rendkívüli intézkedések léptek életbe bombafenyegetés miatt (USAracing)
A Bild információi szerint hét német városban evakuálnak utcákat és épületeket, miután az éjjel bombafenyegetések érkeztek az interneten.

Keresés