Rajthoz áll az új 3-as BMW is, és nem csak a piaci megjelenésről van szó, pályaversenyeken fog részt venni, amihez már készülnek is az első autók és megvannak a pilóták is.
Évek óta növekszik a kanyarós megbetegedések száma az Egyesült Államokban – hívta fel a figyelmet a helyi fertőző betegségek intézetének igazgatója az amerikai kongresszusban. A járvány terjedésének egyik fő oka az oltásellenesség, amely világszerte problémát okoz.
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – adta hírül az MTI. “A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányá
Nem jó, ha 23-féleképpen működik Budapesten a parkolás ügye, a beszedett parkolási díjaknak a tömegközlekedés büdzséjében lenne a helyük – erről Tarlós István beszélt az atv.hu-nak. Az ellenzék szerint ez így önmagában kevés, hiszen a jelenlegi rendszerben a befizetett díjak nagy része eltűnik, ezért vagy kifejezett célokra kellene költeni a parkol
Mark Wahlberg sosem volt rest megmutatni elképesztő felsőtestét, ami még most, 47 évesen is tökéletes. No persze egy akciósztártól nem is várnánk el kevesebbet. A színész legutóbb egy lányával közös nyaralós fotót osztott meg - a rajongók nagy örömére. Wahlberg korábban többször is nyíltan beszélt az apaság nehézségeiről - főleg tinilánya, a Ell
A szarvasok kérget rágcsálnak, az őzek rügyeket - a károsult nógrádiak szerint túl sok a vad az erdők eltartóképességéhez mérve, a vadásztársaságok kártérítése pedig nem elegendő a kerítések helyreállítására.
Feleslegesen jött a Lendvay utcába Ujhelyi István - mondta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, miután a Fidesz-székházban vasárnap tartott sajtótájékoztatójára nem engedték be a szocialista EP-képviselőt.
Benyújtotta a regisztrációs papírokat, hogy jelöltként indulhasson a közelgő elnökválasztáson Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök, megerősítve korábbi, nagyszabású tüntetéseket kirobbantó bejelentését, amely szerint versenybe száll ötödik elnöki mandátumáért - jelentette vasárnap az algériai Ennahar TV.
A kormány egyik fontos célkitűzése, hogy a nők foglalkoztatottságát a lehető leginkább segítse – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a Mathias Corvinus Collegium első női közéleti vezetőképző című képzésének diplomaosztóján.
Benyújtotta a regisztrációs papírokat, hogy jelöltként indulhasson a közelgő elnökválasztáson Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök, megerősítve korábbi, nagyszabású tüntetéseket kirobbantó bejelentését, amely szerint versenybe száll ötödik elnöki mandátumáért - jelentette vasárnap az algériai Ennahar TV.
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra is készülni kell. A maximumértékek egyre inkább 10 fok felett, helyenként akár 20 fok felett is alakulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
Ők azok, akik nem hódolnak be a trendeknek, akik mellesleg elégedettek azzal, amivel a sors megáldotta őket. És valljuk be: nem mindenki a dús keblekre bukik.
Nem szükséges étrend-kiegészítőket vagy vitaminokat szedni ahhoz, hogy bizonyos tél végén jellemző betegségeket megelőzzünk. A megfelelő táplálkozással már sokat lehet tenni az egészség megtartásáért – hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi tanszékének vezetője.
Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára szombaton Franciaországban a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők, akiknek fő célja, hogy életben tartsák a hétről hétre zsugorodó utcai felvonulásokat az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett nagy nemzeti vita két hét múlva esedékes végéig.
A Szeged házigazdaként 26-26-os döntetlent játszott a horvát PPD Zagreb csapatával a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 14., utolsó fordulójában, vasárnap.
Nagy-Britannia kilépése veszélyezteti Európa jövőjét - mondta Mohi Csaba volt nagykövet, nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában vasárnap este.
Napók óta kering a neten egy fotó egy hatalmas aligátorral pózoló férfiról. A hüllő azonban olyan nagyra nőtt, hogy a legtöbben, akik meglátták a képet, azonnal felkiáltottak: ez bizony átverés! Az amerikai Georgia államban készült kép azonban nagyon is valódi: a helyi természetvédelmisek egyik munkatársa, a vadbiológus Brent Howze maga erősítette