Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János énekes, parodista-színész. Barátai szerint a művész egész életét végig kísérte a humor, imádta a focit, a Fradit, és persze a közönség tapsát. Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, 2014-ben pedig Szenes Iván Életműdíjjal is kit
Tovább gyűrűzik a Leaving Neverland című dokumentumfilm kiváltotta botrány. A januárban bemutatott négyórás dokuban Jacko két korábbi táncosa vall arról, gyermekkorukban miként molesztálta őket a pop királya. Noha James Safechuck és Wade Robson már korábban is előálltak vádjaikkal, ennyire részletesen még soha nem hallhatta őket a nagyközönség. A
A léggömbök vagy léggömbdarabok jelentik a legveszélyesebb műanyaghulladékot a tengeri madarakra nézve, mivel a lenyelésük 32-szer nagyobb eséllyel okozza az állatok halálát, mint a kemény műanyaghulladékok elfogyasztása - állapították meg ausztrál kutatók.
A betegség (vagy inkább állapot) a végtagok - elsősorban a lábak - intenzív fájdalommal kísért, gyakran visszatérő vagy csaknem folyamatosan fennálló kivörösödésével jellemezhető. Az elváltozás általában szimmetrikusan, mindkét alsó végtagot - vagy ritkábban felső végtagot - érinti. Jelentkezhet enyhe formában, mely az évek alatt egyre erősödik, má
Immár másodszor nyerte el Tüű Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében; a második helyen Angermann László (Onyx), harmadikként pedig Evans Viktória (Caviar&Bull) végzett.
Hagyatéki ügyekben az adatok összegyűjtése nem a hatóságok feladata, a hozzátartozók a hagyatékkal és az örökösökkel kapcsolatos információk átadásával jelentősen gyorsíthatják az eljárásokat - erről beszélt Böröcz Helga közjegyző az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Időseken, kisgyerekes családokon, nélkülözőkön segített a Hit Gyülekezete szeretetszolgálatának kunhegyesi akciója. A kisvárosban egy 24 tonnás kamionnyi adományt osztottak szét 1500 rászorulónak. További részletek a videóban.
Aggályosnak tartja a Volán-társaságcsoport újabb átszervezését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), úgy vélve, hogy az események hátterében a Volánok szerepe csökkentésének szándéka húzódik meg. A szakszervezet vasárnapi...
Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője a szerzője, a Cser Kiadó gondozásában jelent meg, kézikönyvként is forgatható a Madárbarátok nagykönyve.
A Novatek, Oroszország legnagyobb magántulajdonban lévő földgáz-termelő vállalata, valamint a Shell bejelentették, hogy az amerikai gázzal szemben az orosz gáz megtartja versenyelőnyét az európai piacokon– írja a Reuters.
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire felhős lesz az égbolt, elszórtan ködre és gyenge esőre lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 1 Celsius-fok között alakul. Gyenge, 5-20 km/órás déli szél várható. HÉTFŐ: Napközben helyenként átmenetileg megnövekedhet a felhőzet, a reggeli órákban elszórtan ködre lehet számítani. A legmagas
Ruth Beckermann-nal, a Jó estét, Mr. Waldheim! rendezőjével beszélgettünk. Azért nem hangzanak el a filmben interjúk, mert az unalmas és hamis lett volna, de ez nem jelenti, hogy a film objektív akarna lenni.