2019. március 5. kedd

márc. 5
13:48
A Strabag varázsolhatja újjá a 3-as metró déli szakaszát (Igényesférfi.hu)
Eredményt hirdettek több hónapos tendereztetés után, így kiderült, hogy az északi szakasz felújítását végző cég fogja a Kőbánya-Kispest–Népliget közötti részt modernizálni, 24 milliárd forintból.
márc. 5
13:54
Nagy változás volt a céges autóknál - Milliókat spórolhatnak az élelmesek (Portfolio)
A cégautókkal rendelkező társaságok jó részét érinti a januárban életbe lépett új szabály, amely szerint már útnyilvántartás vezetése nélkül levonható a személygépkocsi bérleti díj áfájának 50 százaléka. Ez a lehetőség...
márc. 5
13:54
A DK független szakértői vizsgálatot követel (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy egy független, nemzetközi szakértőkből álló csoport vizsgálja át az EP-választás magyarországi informatikai hátterét.
márc. 5
13:54
Európai jogorvoslatban bíznak a Bánffy-örökösök (Tiszta Jövő)
A Bánffy-örökösök abban bíznak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága rendezi a román állammal fennálló vagyonvitájukat.
márc. 5
13:56
Magyarország legnagyobb naperőművét építette fel a Paksi Atomerőműnél az MVM (Portfolio)
Átadták az MVM csoport paksi naperőművét, az ország jelenleg működő legnagyobb fotovoltaikus létesítményét. A Paksi Atomerőműtől néhány kilométerre épült napelemes erőmű 51 hektáros területen fekszik és több mint 74 ezer darab...
márc. 5
13:57
Bedobhatja a törülközőt Kína és az USA (Infostart)
Salát Gergely Kína-szakértő szerint fordulat jön az amerikai-kínai vámháborúban azzal, hogy egy új törvény kerül a kínai parlament elé.
márc. 5
14:00
Leállása előtt kapott 752 milliós állami támogatást a Szarvasi Zrt. (ATV)
Most kormányzati segítséggel keresnek új befektetőt.
márc. 5
14:00
Megszűnhetnek az SOS gyermekfalvak, a gyerekeket nevelőszülőkhöz küldenék (SzMo)
Az Index szerint Rétvári Bence nem cáfolta, hogy megszűnik az SOS Gyermekfalvak külföldi finanszírozása, így ez a modell nálunk befejezi a működését.
márc. 5
14:00
Így néz ki Kiss Ramóna hat héttel a szülés után (SzMo)
Ha nem tudnánk, nem mondanánk meg, hogy várandós volt.
márc. 5
14:03
Brüsszel pénzt küld: 70 milliárd forintot adnak 2 építkezésre (Privátbankár)
Egy autópálya építést és egy szennyvízgyűjtő korszerűsítését támogatják.
márc. 5
14:03
Bárki elolvashatja Rákosi Mátyás kalandos sorsú levelezését (Infostart)
Digitális formában tették közzé az interneten a Rákosi Mátyás és felesége száműzetésbeli levelezését tartalmazó másolatgyűjteményt. Nagy nevek is szerepelnek a címzettek, feladók között. Az eredeti iratok kalandos úton kerültek Ungváry Krisztián birtokába.
márc. 5
14:06
Női szimbólumra cserélte logóját a Vodafone (Kreatív Online)
Március első hetében végig látható lesz a székház Duna felőli oldalán.
márc. 5
14:06
Ez kemény: ennyivel több férfi dolgozik Magyarországon, mint nő (Pénzcentrum)
EU-s átlag fölötti a különbség a férfiak és a nők foglalkoztatottsági rátája között Magyarországon - nem most kezdett el mélyülni a szakadék. A régióban a bolgárok, horvátok, osztrákok is jobban állnak, mint mi. Emellett a nők...
márc. 5
14:06
A fideszes többség döntött: egy havi fizetésükkel büntették a kiabáló-sípoló ellenzéki képviselőket (444.hu)
A bírság nagyságát maga Kövér László javasolta.
márc. 5
14:06
Csehov csal, pedig igaza van (autopro)
Szép előadást rendezett Silviu Purcarete Csehov Meggyeskert című darabjából a Nemzeti Színházban. De vajon miért ásít vagy fészkelődik a közönség?
márc. 5
14:06
A Mizse harmadszor is kiérdemelte Az Év Terméke Díjat (Agrofórum)
A Mizse 1,5 literes szénsavmentes természetes ásványvíz nyerte el „Az Év Terméke Díj 2019" elismerést azzal, hogy az Inspira Visionary Research által végzett közvélemény-kutatás eredményeként megszerezte a szénsavmentes kategória első helyét. A Mizse idén harmadik alkalommal érdemelte ki a világ legrangosabb innovációs termékdíjazási rendszere, a P
márc. 5
14:06
5 ultradögös ajándékötlet nőnapra, hogy mindenki jól járjon (Spabook)
Uraim! Rózsa? Persze, alap! Csoki? Hát figyelj, megsértődni biztosan azért sem fognak. De ha ránk hallgatsz, súgunk egy titkot: ennél azért kicsit...
márc. 5
14:12
Kézilabda: komoly bejelentést tettek a veszprémiek (Sport365)
A magyar klub elöljárói fontos megállapodást kötöttek.
márc. 5
14:12
Ezért haldokolnak a férfiak, ha influenzások, miközben a nőknek meg sem kottyan (Player)
A férfiakat egy kis influenza is képes totál ledönteni a lábukról, miközben a nőknek ez gyakorlatilag meg sem kottyan. Viszont van rá tudományos magyarázat, hogy ez egy létező dolog, és nem feltétlenül a házimunka megúszásáról szól.
márc. 5
14:12
Ha Kína mutatja a jó irányt, merre tartunk mi? (NRGreport)
A nukleáris energiaipar jövőjének letéteményeseként kezelt Kína évek óta jegeli az atomerőmű építési terveit, így a korábban meghirdetett célok lassan köddé válnak. Pedig a pénz is biztosan megvan rá, és az energiatöbblet-igény is biztosan jelentkezik.
márc. 5
14:15
Történelmi csoda kell a meglepetéshez (Infostart)
Aligha számíthatunk ma a BL-történelem legnagyobb fordításaival vetekedő csodára, de érdekesnek ígérkezik a nyolcaddöntő-visszavágók első napja. A Borussia Dortmund a Tottenhamet, a címvédő Real Madrid az Ajaxot fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
márc. 5
14:18
Meghalt Klaus Kinkel (Kripto Akadémia)
Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter, alkancellár, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egykori elnöke - közölte kedden Christian Lindner, az FDP elnöke. (Külföld)
márc. 5
14:18
Több mint 14 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál a magyar nők (Grill Receptek)
Ez az arány jobb az uniós átlagnál, ám a foglalkoztatást és a női vezetők számát tekintve lemaradásban vagyunk. (Belföld)
márc. 5
14:18
Ilyen egészségügyi központ nem volt még az egész országban (Exkluzív interjú) (Portfolio)
A TritonLife Csoport (a Róbert Magánkórház tulajdonosa) valamint Dr. Szabó Zsolt kézsebész szakorvos, a Világ Kézsebészeti Társaságok Szervezetének jelenlegi elnökének közös tulajdonlásában jött létre nemrégiben a Magyar Kézsebészeti...
márc. 5
14:18
Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter (ATV)
Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter, alkancellár, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egykori elnöke - közölte kedden Christian Lindner, az FDP elnöke.
márc. 5
14:18
Na ne! Ilyen lesz a világ legmagasabb hullámvasútja (Femcafe)
Ha éppen eszel, ne nézd meg!
márc. 5
14:18
Csaló hitelügyintézőre csaptak le a pápai rendőrök (Hírklikk)
Csalás miatt indult nyomozás egy 29 éves nő ellen.
márc. 5
14:18
Halle Berry megmutatta legújabb tetoválását (SzMo)
Elég látványos darab.
márc. 5
14:18
„A szerelem mindent legyőz” – beszélgetés az Apró mesék alkotóival (SzMo)
Közvetlenül a második világháború után játszódik az Apró mesék című film, egy olyan pillanatban, amikor a harcok vége még korántsem jelentette a békét, a félelmek elmúlását.
márc. 5
14:20
Kiszabadult a még januárban zátonyra futott román hajó (Grill Receptek)
Annyira megáradt a Duna, hogy le tudott csúszni a Jess a kavicspadról. (Belföld)
márc. 5
14:22
Kétnyelvű plakátokkal mozgósít az MSZP (Grill Receptek)
Összefog európai testvérpártjaival az MSZP, hogy a május 26-i európai parlamenti választáson való részvételre buzdítsa a külhoni magyar szavazókat — jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő brüsszeli sajtótájékoztatóján. (Belföld)
márc. 5
14:24
Súlyosítást kért a vád a Teréz körúti robbantóra (ATV)
Az ügyész súlyosítást, a védő felmentést, illetve enyhítést kért a Teréz körúti, két rendőrt életveszélyesen megsebesítő robbantás másodfokú eljárásában a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.
márc. 5
14:24
Erőtől duzzad az olasz maffia (USAracing)
Az olaszországi bűnszervezetek ma is több tízezer tagot számlálnak, és bázisuk az egyre fiatalabb korosztály felé tolódik.
márc. 5
14:24
Kiszabadult végre az Esztergomnál zátonyra futott román uszály (SzMo)
A Duna alacsony vízállása miatt hetek óta vesztegelt nálunk.
márc. 5
14:27
Teljesen átalakulnak idén a siófoki szabadstrandok (Infostart)
Összesen 304 millió forintból újíthatja meg Siófok a szabadstrandjait.
márc. 5
14:30
Illegális bevándorlás – Lassan kezelhetetlenné válik a helyzet Németországban (USAracing)
Századvég: A németországi migránsok különböző trükkjei és a megmutatkozó biztonsági kockázatok jól jelzik, hogy mekkora veszélyt is jelent a harmadik világbeli országokból érkező parttalan migráció.
márc. 5
14:30
Nagyon bizarr! - Ezek a világ legfurcsább wellness szolgáltatásai (Femcafe)
Te kipróbálnád valamelyiket?
márc. 5
14:30
Tőkés: Az EU szemet huny a továbbélő kommunizmus diktatúráinak emberi jogi sérelmei felett (Igényesférfi.hu)
Véleménye szerint a posztszovjet világból érkezőknek az EU élő lelkiismeretének kell lenniük.
márc. 5
14:30
Janteloven - 10 szabály, mely nagy hatással volt a skandináv társadalmakra (SzMo)
Lehet vitatkozni azon, hogy a dán életfelfogás helyes vagy helytelen, tudnánk-e eszerint élni vagy nem. Mindenesetre úgy tűnik, nekik bejött.
márc. 5
14:36
Az ír kormánypárt is a Fidesz kizárását kéri (ATV)
Eddig 13 tag fog a kizárás mellett szavazni március 20-án.
márc. 5
14:36
Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter (USAracing)
Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter, alkancellár, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egykori elnöke – közölte kedden Christian Lindner, az FDP elnöke.
márc. 5
14:36
5+1 mondat, ami arról árulkodik, hogy egyáltalán nincs önbizalmad (Spabook)
Az önbizalomhiány semmiképp nem jó, az pedig pláne nem, ha ezt ki is mutatod másoknak. Hidd el, így sokkal többen kihasználnak és a munkahelyeden...
márc. 5
14:38
Százezrek jutnak ennivalóhoz a kidobott élelmiszerekből Magyarországon (ATV)
Tavaly 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg az Élelmiszerbank, ami 20 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
márc. 5
14:42
Alacsony thrombocyta érték - Mi okozza? (WebBeteg)
Az elmúlt napokban vérvételen voltam, ahol valami gondot találtak a thrombocyta szám értékével, értékelhetetlen lett. Szeretném pontosan megtudni, melyik szerv működési zavara okozhatja ezt a lehetséges problémát? Összefügg-e a vér sűrűségével, vagy komolyabb betegség merülhet-e fel? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
márc. 5
14:42
Megérdemlik a kormánybiztosok a fizetésemelést? Szavazzon! (ATV)
A kormánybiztosok fizetése 500-900 ezer forinttal, a közigazgatási államtitkároké 200-600 ezer forinttal növekedik. Mi erről a véleménye?
márc. 5
14:42
Biztonsági öveket bekapcsolni, rázós út következik a járműiparban! (AQUA)
A német autóipari vezetők szerint ebben az évben akár öt százalékkal is csökkenhet a gyárak kibocsátása a bevezetés előtt álló amerikai védővámok vagy a kínaiakkal folytatott kereskedelmi háború miatt.
márc. 5
14:45
Megdőlt a melegrekord: 21,7 fokot mértek hétfőn (Alternatív Energia)
Új országos napi maximum-hőmérsékleti rekord született. (Belföld)
márc. 5
14:45
Buffon ezt a két topcsapatot kosarazta ki (Sport365)
Őszintén beszélt az angliai lehetőségekről a kiváló olasz kapus.
márc. 5
14:48
Quaestor-ügy: 1,3 milliárdos sikkasztásra terjesztették ki a vádat (Portfolio)
A Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés - tájékoztatta...
márc. 5
14:48
Újabb limitált szériával csábít a Dacia! (Autónavigátor)
Ha a kedvező árszabás nem lenne elég, egyedi szériákkal tartja fent az érdeklődést a Dacia a típusai iránt

Keresés