2019. március 5. kedd

márc. 5
7:33
Kiss Ramóna bomba formában van hat héttel a szülés után (SzMo)
Bár új fotóján fáradtnak tűnik, az alakja most is elképesztő.
márc. 5
7:36
Indulótőkét kapnának a hazatérők (AQUA)
A jegybank versenyképességi programjában a gyed, az anyasági támogatás és a családi adókedvezmény összegének emelésére is javaslatot tesz.
márc. 5
7:39
10 százalék feletti béremelés jöhet idén a versenyszférában (Privátbankár)
Legalábbis ezt nyilakozta a Magyar Nemzetnek néhány munkáltatói és munkavállalói érdekképviselet vezetője.
márc. 5
7:39
A fürdőszobában bújt el a betörő (BorsOnline)
A rendőrségre jelentette be egy ercsi családi ház tulajdonosa 2019. március 1-jén 20 óra körül, hogy a házukba ismeretlen személy betört és az elkövető jelenleg is az épületben van. A helyszínre érkező járőrök az épületet körbejárva egy betört ablakot és alatta széket találtak. A ház helyiségeit ellenőrizve a rendőrök a fürdőszobában találtak rá a
márc. 5
7:39
Ezentúl meg kell mondani a gyógyszertárakban, hogy a homeopátia nem hatásos (Portfolio)
Március közepétől megváltozik a homeopátiás szerek kiváltása - közölte a Világgazdasággal Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) elnöke. A termék mellé ezentúl a gyógyszerészeknek tájékoztatót is kell adniuk, amelynek...
márc. 5
7:39
Keddi sport: folytatódik a küzdelem a BL-ben (Sport365)
Nagyon fontos meccs vár a soproni kosarasokra az Euroligában.
márc. 5
7:39
Durva csapadékhiány uralkodik az országban: jó pár napig még biztosan nem fog esni (Háziállat)
Bár még csak március eleje van, és könnyen kaphatunk a nyakunkba sarkvidéki fagyos léghullámokat, az elmúlt és a következő napok enyhe időjárásában egyre több növény vegetációs időszaka indul el. Közben az országban a mélyebb talajrétegek nedvessége nem éri el az ideális szintet, hiszen nem pótlódott maradéktalanul a téli csapadékkal a hiány. Emell
márc. 5
7:39
Fricz Tamás: Az MSZP máma már nem hasad tovább – vagy mégis? (Tiszta Jövő)
Mesterházy Attila sorsáról dönt a fegyelmi bizottság.
márc. 5
7:39
3-kor még énekelgettem, 6 órára anya lettem: ez az én szüléstörténetem (Spabook)
„Oké, akkor most kellene nyugodtnak maradni” – mondtam magamnak, ahogy az egyre növekvő tócsa közepén álltam a fürdőszobában, és világossá...
márc. 5
7:41
Inárcsi vérfürdő: Véletlenül szúrt Attila? (BorsOnline)
A háromgyermekes családanya megölésével vádolt exrendőr korábban beismerő vallomást tett, de most meglepő magyarázattal állt elő.
márc. 5
7:42
10 százalék feletti béremelés jöhet idén a versenyszférában (Menedzsment Fórum)
Legalábbis ezt nyilakozta a Magyar Nemzetnek néhány munkáltatói és munkavállalói érdekképviselet vezetője.
márc. 5
7:45
Létrehozták a Közmédia Választási Irodát (ATV)
A közmédia hétfőn létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI), amely azt ellenőrzi, hogy a közmédia médiatartalom-szolgáltatásai az európai parlamenti választás és a kampány ideje alatt is megfeleljenek a Közszolgálati Kódex előírásainak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek - közölte az iroda kedden az MTI-vel.
márc. 5
7:45
20 évvel fiatalabb nő rabolta el a magyar humorista szívét (Ripost)
Ihos József tíz magányosan töltött év után talált rá a szerelemre.
márc. 5
7:45
Váratlan fordulat, erre készül Hosszú Katinka (Ripost)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónőről már készült könyv, ezúttal filmmel próbálkozna.
márc. 5
7:45
Botrányba fulladt az esküvő, úgy kiakadt a menyasszony a történteken (Ripost)
Egészen váratlan fordulatot vett a gyönyörű, ünnepélyes nap.
márc. 5
7:45
Brüsszel közpénzből fizetné civil zsoldosait (HírTV)
Civil szervezeteket toborozna és küldene hadba a brüsszeli útról letérő kormányok ellen az EP bevándorláspárti többsége.
márc. 5
7:45
A nő, aki nem éri be a valósággal: Csodájára járnak a magyar fotós képeinek (Femcafe)
A Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelöltjével, Borsi Flórával beszélgettünk, aki A Leginspirálóbb fiatal tehetség kategória díjának egyik várományosa 2019-ben.
márc. 5
7:45
Lexus: harminc év – 10 millió eladott autó (Márkamonitor)
A mára környezetbarát luxusautó-márkából igazi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus a 10 milliomodik eladott autóját ünnepli. A mára a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtás, a legendás megbízhatóság, a futurisztikus és letisztult dizájn, a high tech műszaki megoldások, a prémium kidolgozás és a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálás szino
márc. 5
7:45
Úgy tudni, kisebb műtétet követően hunyt el Koós János (Life)
Az operáció annyira megterhelte a szívét, hogy már nem épült fel.
márc. 5
7:51
Küszöbön állhat Koszovó szerb elismerése (Infostart)
"Először kompromisszumra kell jutnunk. Nem ismerhetjük el Koszovó függetlenségét anélkül, hogy bármit kapnánk a másik féltől" - fogalmazott egy interjúban Aleksandar Vucic szerb államfő.
márc. 5
7:51
Hillary Clinton nem indul a 2020-as elnökválasztáson (HírTV)
Az aktív politikai pályát azonban nem kívánja elhagyni.
márc. 5
7:51
Március 20-án tárgyal a Néppárt a Fidesz kizárásáról (SzMo)
Hivatalosan is kezdeményezték a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. A döntést az Európai Néppárt összes tagja hozza majd meg.
márc. 5
7:57
Papírt kell adnia a gyógyszerésznek, hogy a homeopátiás szerek nem hatnak (Menedzsment Fórum)
A hónap közepétől megváltozik az ilyen készítmények kiváltásának gyakorlata.
márc. 5
7:57
Homeopátia: most már kötelező lesz jeleznie a gyógyszerésznek, hogy a szer, amit megvettünk, nem is hat (Privátbankár)
A hónap közepétől megváltozik az ilyen készítmények kiváltásának gyakorlata.
márc. 5
7:57
Fordulópontjához közelít a Brexit (Portfolio)
Folytatódnak kedden az egyeztetések London és Brüsszel között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás módosításáról. Stephen Barclay brit Brexit-ügyi miniszter és Geoffrey Cox, a konzervatív...
márc. 5
7:57
Sajtos sült krumplit rendelt a férfi, sokkolta, amit kapott (Femcafe)
Nem hitt a szemének, amikor meglátta az ételt.
márc. 5
7:57
Vörös jelzés Ázsiában (vg.hu)
Ázsia és Amerika mínuszban zárt, az OTP viszont csúcsot döntött. Csökkent az olaj ára. Enyhe, de szeles idő lesz. VG-reggel.
márc. 5
7:57
MIN(k)ET (Igényesférfi.hu)
Újabb szó, ezúttal a „minket” fogott ki Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőn.
márc. 5
7:59
Csökkentheti a sertésfertőzések terjedését egy magyar fejlesztésű eljárás (vg.hu)
Az új módszer jobb diagnosztikai eredményeket biztosít a jelenleg elérhető kimutatási lehetőségeknél.
márc. 5
8:03
Az elektromos autókkal vége lehet a gyorshajtásnak (Infostart)
A Volvo 2020-tól 180 km/órában maximalizálja autói sebességét. A lépés egyrészt a biztonságot erősíti, másrészt az elektromos autózásban is fontos szerepe lehet - mondta el az InfoRádiónak az Autós Élet főszerkesztője, Karner Miklós.
márc. 5
8:03
Ennyiért épülnek oktatási épületek Magyarországon (Portfolio)
Már 2017-ben is kiugró növekedés volt tapasztalható az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építőipari beruházások esetében, de a növekedés 2018-ban is folytatódott. A tavalyi évben összesen 118 milliárd forint értékben indultak...
márc. 5
8:03
Emléktáblát avatott Kövér László a Nílus partján (ATV)
A legismertebb magyar női Afrika-felfedező Sass Flóra (Lady Florance Baker) emléktábláját avatta fel hétfőn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Ugandában a Murchison Nemzeti Parkban, a Nílus partján.
márc. 5
8:03
Palik László családi drámája - (Femcafe)
A műsorvezető számára nehéz időszak jön.
márc. 5
8:03
Komoly döntést hozott Rékasi Károly és Pikali Gerda (Life)
Sok nehézségen mentek keresztül együtt.
márc. 5
8:09
Folytatódnak az egyeztetések brexit-megállapodás módosításáról (HírTV)
Londonnak és Brüsszelnek a héten eredményt kell elérniük ahhoz, hogy a londoni alsó ház március 12-ig szavazhasson a megállapodásról.
márc. 5
8:09
Árammal ütötték ki Faragó Topi szívét (BorsOnline)
Balett-táncos kedvese segített 30 kilótól megszabadulnia Faragó Andrásnak. A színész mindent megtesz, hogy minél tovább egészséges maradjon, hiszen tavaly életveszélyes állapotba került.
márc. 5
8:09
Elképesztő! 233 kilóról fogyott le ez a fiatal lány (Life)
Így csinálta!
márc. 5
8:09
Igazi férfira vágyunk, de közben elfelejtünk igazi nőként viselkedni - avagy az úriemberek mégsem haltak ki? (Spabook)
A fórumokon, hozzászólások között nem kell sokáig böngészni, hogy beleakadjunk panaszkodó nők seregeibe: a mai férfiak komolytalanok, nem lehet...
márc. 5
8:15
MNB: jelentős változás jöhet a hitelkínálatban (Infostart)
Felmerülhet, hogy egy idő után a bankok nem kínálnak majd változó kamatozású lakáshiteleket – jegyezte meg a jegybank igazgatója, Banai Ádám, a lakossági hitelezés 2018-as folyamatait ismertetve. Beszélt arról is, hogy több mint 400 milliárd forinttal nőtt a háztartások hitelállománya.
márc. 5
8:15
Pikali Gerda kész tények elé állította Rékasit: itt lesz az esküvő! (Blikk)
Pikali Gerda és Rékasi Károly már megtalálták a tökéletes helyszínt az esküvőjükhöz. Nem is akárhol tartják majd, hanem a világ egyik szívcsakrája fölött!
márc. 5
8:15
Változik a homeopátiás szerek kiváltása (HírTV)
A termék mellé ezentúl a gyógyszerészeknek külön tájékoztatót is kell adniuk.
márc. 5
8:15
Munka helyett graffitizett az ellenzék (BorsOnline)
Ismét kivonultak az Országgyűlés plenáris üléséről a parlamenti ellenzéki pártok képviselői, és törvényalkotási munka helyett újfent demonstrációval kezdtek bohóckodni.
márc. 5
8:15
Egyetlen kispárna takarja csak a meztelen Szorcsik Viktóriát (SzMo)
A modell teljesen meztelenül terpeszt az ágyban legújabb fotóján.
márc. 5
8:15
Nehéz időszak vár most Palik Lászlóra (Life)
"Nem akarok azzal foglalkozni, hogy már most hiányoznak."
márc. 5
8:21
Fény derült a rejtélyre: emiatt vethetett véget az életének a The Prodigy frontembere? (Blikk)
Kiderült, mi történt, mielőtt Keith Flint, a The Prodigy frontembere véget vetett az életének.
márc. 5
8:21
Az ügynök haláli? (444.hu)
A Közös Albion legújabb részében Esterházy Mátyás játékosügynökkel, az EM Sports Consulting tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk a szakmáról, jövedelmekről, karriertervezésről, valamint Szoboszlai Dominikről. PODCAST
márc. 5
8:21
Kategóriánként mutatja a legjobb autókat a Consumer Reports (Autónavigátor)
Az 1936-ban alapított neves Consumer Reports 2019-es Top 10-es listájára négy Toyota modell is felkerült.
márc. 5
8:21
Felélesztik az egyszer már lefújt atomerőmű-projektet Bulgáriában (NRGreport)
A második bolgár atomerőmű építése 2020-2021-ben kezdődhet - áll abban a jelentésben, amelyet a bolgár kormány állított össze Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn kezdődött kétnapos szófiai tárgyalásaihoz időzítve.
márc. 5
8:21
Filmválogatással emlékeznek Cseh Tamásra (Könyves Magazin)
Minden olyan alkotást levetítenek, amelyben közreműködött.
márc. 5
8:21
Március 15-én a Nemzeti Múzeumnál mond beszédet Orbán Viktor (BorsOnline)
A Nemzeti Múzeum kertjében mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepen, jövő pénteken – olvasható a kormány oldalán.

Keresés