Mind a négy magyar sikerrel vette a férfiak csütörtöki selejtezőjét, így Kasza Róbert, Demeter Bence, Regős Gergely és Marosi Ádám is indulhat a szombati döntőben az angliai Bath-ban zajló öttusa Európa-bajnokságon.
Csak a gigantikus tömeg meglepően nyugodt viselkedésének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj a Sziget Fesztivál első napján, csütörtökre virradóra.
Egyre népszerűbb a családvédelmi akcióterv, már 15 ezernél is többen igényelték valamelyik támogatási formát - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Mintha csak egy La Fontaine-mese kelt volna életre: egy kútba esett őzgidához és egy apró macskához riasztották a tűzoltókat. A város határában történt, hogy a két állat ugyanabba a kútba esett.
A Portland Állami Egyetem friss kutatása szerint a megújuló energiára való átállás és a fosszilis üzemanyagok elhagyása a bolygónak ugyan jót tesz a károsanyag-kibocsátás csökkenése miatt, de ugyanakkor növeli az energiaszegénységet és az egyenlőtlenséget a társadalmak között.
Még több levél válik követhetővé a posta szeptember elsejétől induló elektronikus kézbesítési rendszere által - közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Díjmentesen utazhatnak és megismerhetik az országot az alsó tagozatos diákok a Magyar Turisztikai Ügynökség Hol vagy, Kajla? nevű programja keretében - mondta az ügynökség marketing és értékesítési vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Készek akár az életük árán is megvédeni Budapest talán leghíresebb épületét és az abban ülésező törvényhozókat, ám a Parlamentben még öltözőt sem kapnak az Országgyűlési Őrség női tagjai.
Sokszor küldenek betegeket endokrinológiai szakrendelésre Cushing-szindróma gyanúja miatt, ha a beteg túlsúlyos és striái vannak. A gyanú felvetése sokkal többször történik meg, mint amilyen a betegség gyakorisága valójában.
Bár az európai folyókon kialakult alacsony vízállások az elmúlt napokban emelkedtek a csapadéknak köszönhetően, a trend arra utal, a következő években egyre gyakrabban tűnhet el a víz részben, de akár teljesen is számos, a vízellátás és a gazdaság szempontjából fontos folyóból nyaranta. Az alacsony vízállás ráadásul a vízhőmérséklet jelentős emelke
A szívüket és a lelküket is beletették a Demjén-musical alkotói a munkába, s minden vágyuk, hogy a gyengélkedő Kossuth-díjas legenda ott legyen A szabadság vándorai szigetvári előbemutatóján. Sőt ,amellett, hogy nagyszerű előadásra készülnek a Nemzeti Lovas Színház művészei és vezetősége, különleges meglepetéssel is kedveskednének az agyérgörcs utá
Az utóbbi három évben Magyarországon növekedtek a lakásárak a leggyorsabban Európában – állapította meg a Deloitte Property Index. Az európai lakóingatlanok piacára vonatkozó tanulmány szerint az elemzésben vizsgált országok közül a norvég lakások a legdrágábbak, míg a városokat tekintve Párizsban kell a legtöbbet fizetni egy otthonért. Az átlagfiz
Sokat írtunk már arról, hogy az újrahasznosítás és a szelektiv hulladékgyűjtés nem éppen a legcélszerűbb megoldás a környezetvédelem érdekében. De azt is érdemes leszögezni, hogy mindenképpen egy lépés lehet a zöldebb mindennapok felé, nem hiába indult el, mint mozgalom. Az alábbi újrahasznosítási tények annyira jól hangzanak, hogy bárkit rá tudnán
Augusztus 4-én Kemenes Cukrászda és Bisztró nyílt Budapesten, a Vámház körút 9. alatt. Az immár harmadik egységét nyitó Kemenes családi vállalkozás alig egy évtized leforgása...
Jelentős fejlesztéseket tervez a HBM Soletanche Bachy. A piacvezető hazai mélyépítési vállalat a jövőben szeretne nagyobb teret adni a digitális megoldásoknak (proptech) a projektek megvalósítása során, amivel összhangban a közelmúltban egyebek mellett elkezdték egy új 3D-s tervező modell tesztelését. Az elképzelések szerint ennek segítségével látv
Észak-Koreába alig-alig utaznak turisták, fotókat pedig még kevésbé találunk a különös és rideg országról. Amikor viszont elcsípünk egy-egy videót – mint például, amit a CNN egyik riportere készített – vagy fotót, egy kicsit más szemmel nézünk a saját mindennapjainkra. Jöjjön most néhány erős kép a phenjani metróról!
Vészjósló jelentést tett közzé az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC), amelyből kiderül, hogy a klímaválság után jöhet az élelmiszerválság is. Egyik következik a másikból, a termőföldek kizsigereléséhez pedig az emberi tevékenység is hozzájárul. Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke ugyanakk
A legbékésebb és legromantikusabb párocskák is összevesznek néha, hiszen az apró viták elkerülhetetlenek, amikor két ember huzamosabb ideig együtt él. De vajon mi az, ami a legtöbb összezördülést okozza?
A költségvetés helyzete stabil, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a legfrissebb államháztartási adatokról.
Az afrikai erdő- és bozóttüzek füstje lehet az egyik kulcsfontosságú tápanyag, a foszfor legfontosabb forrása, amely az amazonasi esőerdőket és az Atlanti-óceán trópusi vizeit, valamint a Déli-óceánt trágyázza – ez derült ki a Miami Egyetem legutóbbi tanulmányából.
Évről-évre, kora tavasztól késő őszig részt vesz a Fekete Borpince a jelentősebb hazai gasztronómiai fesztiválokon és vásárokon az ország különböző részein, de jellemzően a vidéki...
Nem mutat túlzott érdeklődést az otthoni pálinkafőzés iránt a szlovákiai lakosság. Dacára annak, hogy az állam erre a '90-es évek óta tartó hosszú tilalom elteltével lehetőséget adott, a szükséges engedélyt mindössze tízen váltották ki az országban. Szakemberek szerint az otthoni szeszfőzés törvényessé tételének folyamata túlbonyolított.
Hogy lehet, hogy a magyar emberek évi több milliárd forintnyi adó-visszatérítési lehetőséget hagynak veszni? Hogy döntenél, ha tudnád, hogy a magán egészségügyi kiadásaid fedezését tudatosan is alakíthatod? Évi 2400 Mrd forint egészségügyi...
2019-ben, amikor a pénzügyi szektor digitalizációja már javában tart, még mindig nem arról folyik eszmecsere Magyarországon, miként lehetne kiváltani a közjegyzők munkáját a hitelezésben egy automatizáltan működő központi digitális...
Lezárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza, a szakemberek 1,4 millió forint értékben, mintegy 7 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból. Az idén kiemelt figyelmet fordítanak a mozgóboltokra is, amelyekről eddig kedvezőek a tapasztalatok - ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön honlapján
Szokolai László szerint azzal, hogy 10 kilométeren épp lemaradt tanítványa az éremről a kvangdzsui nyílt vízi úszó-világbajnokságon, még motiváltabban készülnek a tokiói olimpiára 5 kilométeren világbajnok tanítványával.
India és Pakisztán hagyományosan rossz viszonyát már nem igazán kell bemutatnunk, ám ez a feszültség az elmúlt napokban olyannyira eszkalálódott, hogy a két dél-ázsiai ország lényegében a háború szélére került. Összeszedtük, hogy mi szabadította el az indulatokat.
Két német tartományban is megkezdődött már az iskola, miközben a vakációról lassan visszatérő közvélemény máris Carsten Linnemann CDU/CSU-frakcióvezető-helyettes felvetését vitatja.
- 10 fok. Ilyen mértékű lehűlés is érkezhet a jövő héten. Keddig nem sok minden fog történni a fejünk felett, a hét közepétől viszont egy hullámzó frontrendszer miatt alapvetően változik meg Közép-Európa időjárása. Országszerte napos idő várható többnyire csak kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A nyugati szél északkeleten helyenként megélénkül
105 milliárd forint, ennyi profitot termelt az OTP egyetlen negyedév alatt, ami természetesen új rekord. Ahhoz, hogy a bevétel és a profit új csúcsra menjen, kellettek a már megvett bankok, így a bolgár Expressbank és az albán SocGen számai...