Az átlagfizetésekhez viszonyítva a leghosszabb időszakot, több mint 11 évet a cseheknek, a legkevesebbet pedig, alig négy évet, a portugáloknak kellett dolgozniuk ahhoz, hogy új, 70 négyzetméteres lakást vehessenek, Magyarországon tavaly ehhez 7,1 évnyi bruttó átlagkereset kellett – írta a Deloitte európai lakóingatlan-piaci (Deloitte Property Inde
A hétvégén ismét visszatér a napsütéses, jellemzően száraz idő. A hőség is fokozódik, többfelé 34 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A védőnők régi kérése teljesült azzal, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, az intézkedés jelentős béremelést hoz számukra - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Már az infláció sem a régi. A gazdasági világválságot megelőzően - iskolai végzettségtől függetlenül - mindenki a vásárlóerő csökkenését értette infláción, vagyis, hogy ugyanabból a jövedelemből mind kevesebbet tudunk fogyasztani. Nem akadt olyan, aki örült volna a növekedésének. Vitán felül negatív kicsengése volt. Illett elborzadni attól, hogy j
Újra járnak a vonatok Szeged és Kiskunfélegyháza között, ám a menetrendszerű forgalom csak fokozatosan áll helyre - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese péntek reggel az MTI-t.
Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el – közölte a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-vel.
Cikksorozatunkban sorra vesszük, milyen az élet az egyes zodiákusok mellett – vajon hogyan lehet közel férkőzni hozzájuk? Milyenek, amikor ismerkedni...
A jelenlegi VIII. kerületi önkormányzat politikája nagyjából az, hogy rohadjon el minden, aztán adjuk el, amilyen gyorsan csak tudjuk – állítja Pikó András, a józsefvárosi ellenzéki polgármester-jelölt.
Az esetleges későbbi magasabb kamatkörnyezet egyre kevesebb lakáshitel-felvevő számára jelent majd gondot. A piacon ugyanis óriási növekedést értek el a legbiztonságosabb konstrukciók - áll a money.hu legfrissebb, hivatalos jegybanki adatokat feldolgozó elemzésében.
Kábítószer és alkohol hatása alatt nem tanácsos a közösségi oldalakra üzenetet írni, fotókat készíteni, ugyanis egy friss kutatás szerint másnap rettentően megbánhatjuk az átgondolatlan posztokat.
Több tömeglövöldözés volt eddig 2019-ben az Egyesült Államokban, mint ahány naptári nap. Egészen pontosan kétszázötvenöt támadás jutott az év eddigi kétszázhuszonegy napjára – a legutóbbi kettő között alig 13 óra telt el. Így majdnem minden nap új felelősök merültek fel az „agresszióra nevelő” videójátékoktól, a mentális betegségeken át, az elnökig
Eséssel indult a hét utolsó napja az európai tőzsdéken, a kontinens részvényindexei közül az olasz börze teljesít a leggyengébben, miután a befektetők az olasz előrehozott választások miatt aggódtak. A magyar tőzsde mindemellett emelkedik...
Az olasz kormány döntése értelmében a nagy óceánjárók nem közelíthetik meg mostantól Velence történelmi központját. Az ezer tonna feletti hajókat szeptembertől átirányítják a Fusina és Lombardia terminálokhoz.
Ha hormonális egyensúlytalanság lép fel a szervezetünkben, annak előbb vagy utóbb biztosan tapasztalni fogjuk a hatását, és legtöbbször nem csak mi, de a környezetünk is. Egyes esetekben természetes folyamat, míg máskor valamilyen egészségügyi probléma talaján fejlődik, vagy azt okozza.
Júniusban a külföldi vendégek száma 5,0, a vendégéjszakáké 3,7 százalékkal, a belföldi vendégek száma 2,8, a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Ázsiában a történelmi sérelmek és a lezáratlan határviták sorra lobbannak föl a térség országai között. Washington katonai felsőbbrendűségére és diplomáciájának kiszámíthatóságára a térségben már senki sem venne mérget, miközben Peking egyre kevésbé fogadja el a másodhegedűs szerepét. Káncz Csaba jegyzete.
Egy jól időzített munkahelyváltással a fizikai dolgozók 20-30 százalékkal magasabb fizetést harcolhatnak ki. Nem véletlen, hogy idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölc
Tudta, hogy a 19. század második feléig nyúlik vissza a sztereotípia, miszerint a feketék dinnyét esznek? Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
Japán azzal vádolja Dél-Koreát, hogy nem akadályozza meg katonai szempontból kényes technológiák továbbadását harmadik országokba, akár Észak-Koreába. A világháború örökségével kapcsolatos lépés drámaian visszavetette a két ország kereskedelmét és idegenforgalmát.
Jelenleg még a régi szabályok szerint bírálják el a magántanulói státuszra vonatkozó beadványokat, szeptembertől azonban nagy változások jönnek - írja a Magyar Nemzet. Aki augusztus végéig benyújtja a magántanulói státus...
A zenei fesztiválok jó alkalmat teremtenek a fiatalok számára a kikapcsolódásra, a zene élvezetére, a szórakozásra. Azonban, hogy a közösségben és barátokkal töltött idő kellemes emlék maradjon, nem árt elkerülni a baleseteket, a gyomorrontást és az alkoholmérgezést.
A Mol csökkentette az üzemanyagok nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin literenkénti átlagárát bruttó 6 forinttal, a gázolajét 4 forinttal mérsékelte. A benzin átlagára így 388 forintra, a gázolajé pedig 397 forintra csökkent. Az...
Júniusban a külföldi vendégek száma 5,0, a vendégéjszakáké 3,7 százalékkal, a belföldi vendégek száma 2,8, a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vendégéjszakák száma együttesen 3,7 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 13,3 százalékka
Megkért egy ukrán nyelvű honlap, hogy írjak arról, milyen ma magyarnak lenni Ukrajnában. A legegyszerűbb az lenne – és letudnám az egészet egyetlen mondattal –, ha leszögezném: magyarnak lenni mindenütt nagyszerű érzés. Bevallom, sokáig halogattam, hogy hozzákezdjek e dolgozathoz. Az élet ugyanis bonyolult, így a magyarság ukrajnai megélése sem eg
Főleg Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb látogató, Hollandiából 14-15 ezren érkeznek, de a leglelkesebb szigetlátogatók rangsorában a franciák, a németek és az olaszok is elöl járnak.
Hajnalban kellett volna indulni, rendes parasztembernek ez nemigen okozna gondot, ő már nyitáskor ott állna a vásár kapujában, elsőként gusztálva meg malacot, nyulat, óriás ludat és kölyöktacskót. De az öt óra nekünk korai, s állatainkat is úgy szoktattuk, hogy hét előtt nemigen kelnek. Reggel fél kilenc, mikorra Ónodra érünk, s mivel először vagy
Az üzleti világot megmozgatta a Magyar Nemzeti Bank legújabb programja, a Növekedési Kötvényprogram. A hírek szerint igen jelentős a vállalati érdeklődés a program iránt, amit az NKP rendkívül kedvező kondíciói és a kapcsolódó feltételek...
Második hónapja mutatott emelkedést Kína ritkaföldfém-kivitele júliusban annak ellenére, hogy Peking kilátásba helyezte bányászati terméke exportjának korlátozását az amerikai szankciókra válaszul. Kínában termelik ki a legnagyobb mennyiségben az elektronikai eszközök gyártásához szükséges ritkaföldfémeket a világon, a globális termelés mintegy 85
Még mindig itt tartunk. Vagy ha úgy tetszik: újra. Van valamilyen ügy, annak szereplői, de igazából nem ők a fontosak, hanem az egyikük lánya. Akinek persze semmi köze a történethez, csak annyi, hogy van családja