Nem látni olyan eseményeket, amelyek megzavarnák a magyar-német kapcsolatokat – jelentette ki a miniszterelnök Angela Merkellel tratott sajtótájékoztatóján Sopronban.
Évente mintegy 12 ezer dolgozót közvetít ki a majdnem 600 partnerrel, többek között autóipari, IT, logisztikai, illetve pénzügyi területen tevékenykedő céggel kapcsolatban álló, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Prohumán 2004 Munkaerő...
Irán hétfőn közölte, hogy óva intette az Egyesült Államokat olajszállító hajójának elkobzásától, miután a hajó elhagyta a gibraltári brit felségvizeket, ahol hat hétig vesztegelt.
Egy izgalmas könyvbe bele merülni mindig jól esik, ám nyaralásnál, a strandon heverészve, a medence mellett napozva, vagy a teraszon elvonulva megnyugtató és lazító élményt nyújthat az olvasás. Jó döntés lehet, ha utazáskor sosem felejtünk ki a bőröndünkből egy jó könyvet, hiszen rossz idő esetén, amikor nem tudunk kimozdulni a hotel szobából, igaz
A tünetek enyhíthetők lefekvés előtti hajmosással, a gyakori, nedves ronggyal történő portörléssel, illetve sokat segíthet, ha az ágyneműt, különösen a párnahuzatot is gyakrabban cserélik.
A kereskedelmi együttműködés fontosságát emelte ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Orbán Viktorral. A miniszterelnök azt mondta: a gazdasági kérdések álltak a tárgyalások súlypontjában, hiszen Németország első számú kereskedelmi partnere Magyarországnak.
Nem mindig sikerül megjósolni, melyik fiatal teniszjátékosból lesz nagy bajnok, ám az idén több ifjú titán is meggyőző, egyenletes teljesítménnyel bizonyítja talentumát.
Sürgős cselekvési tervet hirdet a brit kormány a kanyaró terjedésének feltartóztatására, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megvonta az Egyesült Királyságtól a kanyarómentes státust.
Az Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies kínai mobilhálózati gyártó elleni embargót - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter a Fox Business Network hírtelevízióban hétfőn.
Óvatos, konfliktuskerülő nyilatkozatot tett Angela Merkel miután a magyar miniszterelnökkel tárgyalt. A német kancellár beszédében kerülte a német-magyar viszony konfliktusait, inkább a két ország politikájának közös pontjait és a gazdasági együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
Légitámadás ért hétfőn az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban egy török konvojt, amely az egyik ottani török megfigyelőponthoz tartott. Az incidensben három civil meghalt, 12 civil pedig megsebesült - közölte hétfőn a török védelmi minisztérium.
Johnson a hétvégi G7-csúcs előtt látogat el a francia elnökhöz és a német kancellárhoz. A csúcstalálkozón eldőlhet, megállapodás nélküli kilépés lesz-e.
Idővel teljesen eltűnnek az autók, helyüket pedig a közösségi közlekedés mellett a bringázás és az egyéb alternatív megoldások veszik át - szól a jóslat. A városi autózás egyik legújabb kihívója az elektromos bringa, ami a biciklinél...
A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli Angela Merkel német kancellár látogatását a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján tartott soproni programokon és egyetért az általa elmondottakkal.
Az Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies kínai mobilhálózati gyártó elleni embargót - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter a Fox Business Network hírtelevízióban hétfőn.
Másfél éves eltiltása után és térdműtétje előtt Pars Krisztián szombaton közvetlenül a riói olimpiai bajnok tadzsik Dilshod Nazarov mögé iratkozott vissza a kalapácsvetés világranglistájra.
Budapestnek egy sor testvérvárosa van. Ha végigtekintünk ezek listáján, megállapíthatjuk, az aktuális politikai kurzus is befolyásolta, hogy a főváros mely más városokkal kössön ilyen megállapodást. Ám ennek sokszor inkább jelképes, mint gyakorlati haszna van.