2019. augusztus 2. péntek

aug. 2
13:54
Elkezdődött a száguldás a Hungaroringen – Hamilton a leggyorsabb (Blikk)
Mogyoród – Úgy tűnik, újra erőre kapott Lewis Hamilton (34), aki a Német Nagydíj után hazautazott gyógyulni és minden a magyar versenyhétvége előtti programját lemondta.
aug. 2
13:54
Újabb négy pályázati felhívás a Magyar falu program keretében (AQUA)
Gyopáros Alpár elmondta, hogy önkormányzati tulajdonú utak felújítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések számára.
aug. 2
13:54
Sírva kért bocsánatot rajongóitól a magyar énekesnő (Femcafe)
Megrázó riportban kérte rajongói bocsánatát.
aug. 2
14:00
Minikormányátalakítás a honvédelmi tárcánál – kisöpörték a katonákat (Alternatív Energia)
A haderőreform kellős közepén változik a Honvédelmi Minisztérium vezetése, Rogán Antal kabinetirodájából jönnek az új emberek.
aug. 2
14:00
Csapadékrekord dőlt meg augusztus első napján (Háziállat)
Augusztus első napján megdőlt a napi csapadékrekord - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján, ahol további jelentős esőzésekre figyelmeztetnek.
aug. 2
14:00
Egyfősre csökkent Boris Johnson kormányfő többsége a brit parlamentben (ATV)
Egyfősre csökkent a 2017-es választások óta így is kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányzó Konzervatív Párt és az alig több mint egy hete hivatalban lévő új miniszterelnök, Boris Johnson többsége a brit parlamentben egy időközi képviselőválasztás nyomán.
aug. 2
14:00
Itt a bizonyíték, hogy II. Erzsébet királynőnek is jól áll a nagymamaszerep - videóval (Femcafe)
Előkerült egy videó, ami bizonyítja, hogy II. Erzsébet igazán cuki nagymama is tud lenni.
aug. 2
14:06
Rengeteg eső esett: augusztus első napján megdőlt a csapadékrekord (Blikk)
Augusztus első napján megdőlt a napi csapadékrekord - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján, ahol további jelentős esőzésekre figyelmeztetnek.
aug. 2
14:06
Vonattal utazók, figyelem: változás a menetrendben az egyik legforgalmasabb vonalon (Pénzcentrum)
A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti pályafelújítás miatt a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vonalon augusztus 5-től 25-ig jelentős menetrendi változások lesznek. A pécsi InterCity vonatok Dunaújváros felé kerülnek. A...
aug. 2
14:06
Az Agrárminisztérium miniszteri biztosa öt darab kuvasz kiképzését jelentette be (444.hu)
V. Németh Zsolt ma is kiemelkedő nemzeti értékeket felügyelt.
aug. 2
14:06
Gyakornoki programot indít a Mészáros-csoport (AQUA)
A szeptemberi tanévkezdéssel induló Talentis Gyakornoki Program résztvevői stratégiai fontosságú ágazatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat tanulmányaik során.
aug. 2
14:06
Özönvíz volt a Bükkben, jég és szélroham jöhet ma (Infostart)
Augusztus első napján megdőlt a napi csapadékrekord - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján, ahol további jelentős esőzésekre figyelmeztetnek.
aug. 2
14:06
Miskolcon is közös ellenzéki polgármesterjelöltet indítanak (SzMo)
Veres Pál a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója lesz a közös jelölt, aki korábban a Kriza Ákos-féle fideszes városvezetéssel többször is konfliktusba került.
aug. 2
14:06
Kellemetlen lábszag? 7 házi praktika, hogy ne izgulj levenni a cipődet (Spabook)
Ha folyton azon izgulunk, hogy amikor levesszük a cipőnket, vajon milyen szag fogja megütni az orrunkat, akkor biztosan nem tudjuk felhőtlenül élvezni...
aug. 2
14:09
A szibériai tüzek füstje elérte Alaszkát és Kanadát is (Kripto Akadémia)
Legalább 60 évre lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a mostani tűzvész által megsemmisült erdők.
aug. 2
14:12
Itt a riasztás a paksi atomerőműre, mert túl meleg a Duna (NRGreport)
Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna.Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája,
aug. 2
14:12
Vona Gábor visszatér a politikába (Igényesférfi.hu)
Egy saját maga által alapított alapítvány képviseletében jelenhet meg újra a politikai porondon.
aug. 2
14:18
Szomorú hír a magyar férfiakról (Infostart)
Nagy a nemek közötti különbség a születéskor várható élettartamban az EU egyes országaiban.
aug. 2
14:18
Leváltották a román oktatási minisztert a múlt héten eltűnt 15 éves lány ügye miatt (ATV)
Leváltotta Viorica Dancila román kormányfő pénteken Ecaterina Andronescu oktatási minisztert, amiért a tárcavezető az áldozatot elmarasztaló megjegyzést tett a múlt héten eltűnt, a gyanú szerint megerőszakolt és megölt 15 éves lány ügyében.
aug. 2
14:18
Találkozás a tündérrel és a fában látó emberrel (autopro)
A Meselélek című mű esetében két kortalan művész munkájáról van szó, akik a XXI. század falanszteri, múlandó, kronoszi jelene helyett a kairoszi, isteni jelenidejűségben való létezést választották.
aug. 2
14:18
Majka és szerelme romantikusabb képet osztottak meg, mint valaha (Joy)
Kettesben ment romantikázni Majka és szerelme, Majoros Hajni.
aug. 2
14:18
Vége az Amazon Dashnek (FinTechRadar)
A gombnyomásra megrendelt pelenka és mosópor korának vége, az Amazon szerint inkább Alexával beszélgetve kell dolgokat vásárolni.
aug. 2
14:18
A konzervatív megújulás az alapvető szabadságok védelméről szól (Tiszta Jövő)
A birodalmi törekvésekkel szembeni legfontosabb védművek az erős nemzetállamok, ezért is dolgoznak olyan vehemensen a lebontásukon az EU-ban és a máshol is a globális progresszivizmus hívei. Beszámoló az Edmund Burke Foundation National Conservativism című konferenciájáról, Washingtonból.
aug. 2
14:18
Egy évszázad kell ahhoz, hogy újjáéledjenek a tűzvészben leégett szibériai erdők (SzMo)
Az orosz tudósok szerint a fenyők és lombos fák 60-70 év alatt válnak felnőtt növényekké, ám Szibéria északi részén, Jakutföldön és az Evenki Autonóm Körzetben ehhez legkevesebb 100 év szükséges.
aug. 2
14:24
Jogállamiságban Európa végén kullogunk (SzMo)
Pedig a magyar társadalom sok tekintetben még az uniós átlagnál is jobban vágyik arra, hogy jogállamban éljen - derül ki a kutatásokból.
aug. 2
14:30
Leváltották a román oktatási minisztert, mert a meggyilkolt diáklányt hibáztatta a történtek miatt (444.hu)
Csütörtökön állapította meg az esetről, hogy talán nem kellene idegenek autójába beszállni.
aug. 2
14:33
Leváltották a román oktatási minisztert a múlt héten eltűnt 15 éves lány ügye miatt (HírTV)
A tárcavezető az áldozatot elmarasztaló megjegyzést tett egy nyilatkozatában.
aug. 2
14:33
Idén ötödször dőlt meg a napi csapadékrekord (Alternatív Energia)
Csütörtökön 110,6 milliméter eső hullott Bükkzsércen.
aug. 2
14:36
Elhalasztják a ZTE-Ferencváros mérkőzést (Sport365)
Az NB I. második fordulójának meccsét a Fradi nemzetközi kupaszereplése miatt később rendezik meg.
aug. 2
14:36
Akit a legerősebb magyarként tiszteltek (Azenpenzem)
Tegnap három olimpiai bajnoka előtt hajtott fejet a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetése és a hazai birkózócsalád.
aug. 2
14:36
Pofonegyszerű tippek, amikkel lehűtheted a túlhevült mobilodat: megmentheted vele a készülékedet (Spabook)
Veled is előfordult már, hogy szinte égette a mobil a zsebedet? A túlmelegedés nem csak kellemetlen a te kezednek, de a mobilod életének is beteheti...
aug. 2
14:39
Nyár cukorbetegként: ezek a veszélyek fenyegethetik (WebBeteg)
Tudta, hogy a leégés vércukorszint-emelkedést is előidézhet? A cukorbetegeknek fokozottan ügyelniük kell állapotukra a nagy melegben, miután gyakoribbak lehetnek a vércukor-ingadozások. Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.
aug. 2
14:42
Éjszakai futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz szombaton a Lánchíd és a budai Vár környékén (Menedzsment Fórum)
Jön a Generali Night Run Budapest.
aug. 2
14:42
Felborult egy hajó Borneónál – többen meghaltak (Kripto Akadémia)
31 embert még keresnek.
aug. 2
14:42
Mint a horrorfilmekben: kutatási célokra felajánlott holttestekből kreáltak Frankeinstein-szörnyetegeket (Blikk)
Elképesztő átverés áldozatává vált az arizonai Jeff Stauffer és családja, miután rávették őket, hogy édesanyjuk, Doris Stauffer holttestét ajánlják fel kutatási célokra. – írja a Daily Mail.
aug. 2
14:42
Egy nagyinak ez a dolga? Ilyen következménnyel jár az unokák kényeztetése (Femcafe)
Jó vagy rossz irányba vezet, ha a nagyszülők engedékenyek?
aug. 2
14:42
Óriási pozitív meglepetés a finomítás üzletágtól! (NRGreport)
A Mol ma hajnalban tette közzé második negyedéves beszámolóját. A társaságnak minden eredménysoron sikerült felülmúlni a várakozásokat, így pozitív árfolyamreakció várható a ma reggeli nyitásban. A legnagyobb meglepetést a Downstream okozta, melynek eredménye bővülni tudott a gyenge finomítói környezet ellenére. Jól áll a Mol az éves célok teljesít
aug. 2
14:44
Leváltották a román oktatási minisztert 15 éves lány ügyében tett érzéketlen kommentje miatt (Kripto Akadémia)
Ecaterina Andronescu egy televízióműsorban azt mondta: ő már „otthonról megtanulta, hogy ne üljön be idegen autóba”.
aug. 2
14:46
Leváltották a román oktatási minisztert a 15 éves lány ügyében tett érzéketlen kommentje miatt (Kripto Akadémia)
Ecaterina Andronescu egy televízióműsorban azt mondta: ő már „otthonról megtanulta, hogy ne üljön be idegen autóba”.
aug. 2
14:48
Újabb bukás és újabb szokatlan hírek az egyre rejtélyesebb román emberrablási ügyről (Infostart)
A román kormányfő a Facebookon közölte a menesztésről szóló döntését. Közben kiderült, hetek óta a hatóságoknál volt a fénykép, ami alapján azonosították a caracasi férfit.
aug. 2
14:48
Vérzékenységet is jelezhetnek a kék-zöld foltok (Grill Receptek)
A gyakran megjelenő, megmagyarázhatatlan – nem ütésből származó – kék-zöld foltok a sokakat érintő Willebrand betegségre is utalhatnak.
aug. 2
14:54
INF-szerződés felbomlása: van rosszabb a fegyverkezési versenynél (Infostart)
Az Egyesült Államok pénteken hivatalosan is kilépett a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló, Oroszországgal kötött (INF-) szerződésből. Az InfoRádiónak nyilatkozó külpolitikai szakértő szerint a fegyverkezési verseny nem jó, de nem ez a legrosszabb.
aug. 2
14:54
Világi cukik a Nyíregyházi Állatpark új vörös panda bébijei (Blikk)
Fogságban nagyon ritkán szaporodó vörös macskamedvékkel (Ailurus fulgens) gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark állatgyűjteménye.
aug. 2
14:54
Gyurcsány Ferenc: Teljesítményben szánalmas (Tiszta Jövő)
Ez a pökhendi kisember egyszer még futni fog. De a nyomában leszünk, és azt kapja, amit megérdemel.
aug. 2
14:57
A Fed ma biztosan nem bánta meg a kamatvágást (Portfolio)
Visszafogott gazdasági konjunktúráról árulkodó munkapiaci adatok jelentek meg ma délután a tengerentúlon. Az Egyesült Államokban a foglalkoztatottság csak mérsékelten bővült, illetve a bérek növekedési üteme is visszafogottan alakult....
aug. 2
15:00
Most szólunk, hogy ne akkor érje a hidegzuhany: ilyen forgalomkorlátozásokra készüljön szombaton a Lánchíd és a budai Vár környékén (Blikk)
Forgalomkorlátozásokra és az érintett közösségi közlekedési járatok útvonalának változására kell számítani szombattól vasárnap hajnalig a Lánchíd, a Várkert Bazár és a budai Vár környékén futóverseny miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
aug. 2
15:03
Csak Amerika számít a Fiatnak (ProfitLine)
Pozitív fogadtatása volt a részvénypiacon a Fiat tegnap délután megjelent második negyedéves jelentésének.
aug. 2
15:03
Trump tweetje tette taccsra a tőzsdéket (Portfolio)
Nagyot estek az irányadó európai részvényindexek pénteken, miután Donald Trump tegnap bejelentette, szeptember 1-jétol mintegy 300 milliárd dollár értéku kínai árura vet ki 10 százalékos vámot, míg az amerikai vámemelés esetén Kína...
aug. 2
15:06
Bajba kerülhet, aki ilyen helyen fürdik (Piac és Profit)
Szabad vizekben, legyen szó folyókról, természetes vagy mesterséges tavakról, nem lehetséges szabadon fürdőzni. A magyar jogszabályok kifejezetten szabálysértésként nevesítik a tiltott helyen fürdést – hívja fel a figyelmet a DAS szakportál.
aug. 2
15:06
Több mint 800 óvónő hiányzik: ezekben a megyékben a legsúlyosabb a helyzet (Pénzcentrum)
Közeledik az óvodakezdés hónapja, szeptember, mely nem csak a családok számára jelent kihívást. Bár az óvodai férőhelyek száma évek óta 380 ezer fő körül alakul, az egyenlőtlen elosztás máig gondokat okoz. Ugyanis amíg sok helyen...

Keresés