Forgalomkorlátozásra kell számítani szerdától a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében a turbókörforgalom építése miatt, az útszakasz mindkét irányban egy sávra szűkül - közölte a Budapest Airport hétfőn az MTI-vel.
Immár hazánkban is rendelhetővé váltak az Opel Grandland X hibrid változatai, amely a villámos márka történelmének első konnektorról is tölthető szériagyártású modelljeként rögtön kétféle hajtáslánccal, de akár 300 lóerővel is elérhetőek. Ráadásul már tudjuk az újdonságok árait is.
A brit parlament tudományos és technológiai bizottságának friss jelentése szerint a közlekedésben a technológiai innováció önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy a kormány elérje a károsanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozó céljait – írja a BBC.
A mai nappal lemondott az Alteóban betöltött igazgatósági tagságáról Papp András, általános vezérigazgató-helyettes, munkaviszonya pedig 2019. augusztus 31-től megszűnik - áll az Alteo BÉT-re eljuttatott közleményében. Papp András...
Kilép a bukaresti kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) - jelentette be Calin Popescu Tariceanu pártelnök.
A mai nap cégjegyzékbe vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a CIG Pannónia közgyűlése által elhatározott tőkecsökkentést - tájékoztatta a biztosító a BÉT-et. A CIG Pannónia jegyzett tőkéje ezzel 3 777 130 400 forintról...
A kereskedelmi háborúban tett lépéseivel Donald Trump hol megtorpedózza a tőzsdei árfolyamokat, hol mentőövet dob a befektetőknek. Pénteken miatta zuhantak a piacok, így időszerű volt, hogy kicsit felénekelje az árfolyamokat.
Mi a teendő akkor ha valaki nem kapja meg határidőben a postán a rezsiutalványát? Mi a Magyar Posta vállalása és hányszor kísérli meg a postás kivinni a rezsiutalványt? Tényleg igaz az, hogy a Magyar Posta csak egy alkalommal kísérli meg a kézbesítést? Nézzünk, mit mond a témában a hivatalos Magyar Közlönyben is megjelent Kormányrendelet!
Pár hónapja kompakt alapokon annyira nem is kompakt autót mutatott be a Mercedes-Benz. A vadonatúj GLB a Kecskeméten készülő A-/B-osztály és CLA elemeit felhasználva tágas SUV modellként áll rajthoz, amely főleg a nagycsaládosok számára, állami kedvezménnyel lehet igazán jó vétel – ugyanis hét üléses kiadása is van. A prémium típus most vált rendel
Várjuk kedves Olvasóinkat a 2018-as év Magyarország Legszebb Középbirtokának standján a Budapest Borfesztiválon. Találkozzunk a 26-os standon a Tóth Ferenc Pincészetnél csütörtökön 14:30-tól 15:00-ig (Nyitóképünkön...
A Puskás Aréna üzemeltetése és működtetése mellett a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti rendezésével és előkészületeivel összefüggő feladatokat is a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa felügyeli. A rendezvények lebonyolítására létrehoznak egy
Tizenöt kilométeres torlódás alakult ki hétfő délutánra az M7-es autópályán, Székesfehérvárnál, a Balaton felé vezető oldalon, ahol több honvédségi jármű ütközött - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense...
A jelenlegi augusztus végi kánikulában kissé nehéz elképzelni, de az Alpokban már a jövő héten is havazhat. Az egyik német időjárási portál előrejelzése szerint, szeptember első hetében visszaesik a hőmérséklet és a hegyekben 1700 méter felett havazhat is.
Nem panaszkodhatnak az idén a hazai juhtartók, az úgynevezett könnyű bárány iránti kereslet a nyári időszakban is élénk volt. Az árak enyhén ugyan, de folyamatosan emelkednek.
Alkotmányjogi következményekkel járhat a berlini albérletek tervezett befagyasztása. A német szövetségi kormány egy szakvéleményében jogellenesnek minősítette a felvetést. Várhatóan perek sokaságát vonja majd maga után, ha a berlini szociáldemokrata-posztkommunista-zöld koalíció keresztülviszi tervét, és 2020. január 1-től öt évre hatóságilag befag
Kilencvenegy éves korában elhunyt Benkő Pál kétszeres világbajnokjelölt, sakkolimpiai ezüst- és bronzérmes nagymester - közölte hétfőn a hazai sportági szövetség az MTI-vel.
Rövid zárónyilatkozat született a világ hét legfejlettebb ipari tagállama biarritzi zárónapján, de az előzmények alapján már az is előrelépés, hogy született egy közös dokumentum. Igaz, sok konkrétumot nem tartalmaz, s mindössze egyetlen oldalas – közölte a házigazda Emmanuel Macron.
A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Azonnali 20 millió dolláros segélyt nyújtanak a G7 országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére.
Készpénzre váltható-e a 9000 Ft értékű rezsiutalvány? Hogyan szabályozza a rezsiutalvány készpénzre váltását a vonatkozó Kormányrendelet? Hol lehet kizárólagosan készpénzre váltani a rezsiutalványt?
Várhatóan továbbra is nagyon magas marad a parlagfű pollenkoncentrációja az elkövetkező napokban az ország nagy részén, ami másodfokú riasztásnak felel meg, de a parlagfűvel erősen fertőzött területek közvetlen környezetében, elsősorban...
Magas nézettséget hozott a Drága örökösök, a teljes népességben volt azonban valami, amit az RTL Klub sorozatánál is jobb számokat hozott, ráadásul a Duna TV-n.
Több mint 10 millió forintos büntetéssel és részleges stadionbezárással sújtotta az UEFA a Honvédot a Craiova elleni labdarúgó Európa Liga-selejtező miatt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szerdától a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében a turbókörforgalom építése miatt, az útszakasz mindkét irányban egy sávra szűkül - közölte a Budapest Airport.
Pozitív hangulat lett úrrá az amerikai tőzsdéken a kereskedelmi háborús feszültségek enyhülésének köszönhetően: most éppen Trump elnök nyilatkozta azt a G7-csúcson, hogy hamarosan vissza fognak ülni Kínával a tárgyalóasztalhoz....
A jövőben is minden döntésünk mozgatórugója a magyar érdek lesz - mondta Szijjártó Péter hétfőn Budapesten, a nagyköveti értekezleten tartott nyitóelőadásában.
Ez volt a botrányba fulladt találkozó, ami miatt a Kispest óvást nyújtott be. A szövetség most rasszista megnyilvánulások, nem megfelelő viselkedés és rendzavarás miatt büntetett.
2020-tól öt évre befagyasztanák a lakbéreket. Így a legmagasabb bérleti díj négyzetméterenként havi 7,97 euró (2630 forint) lenne. Ez egy baloldali szenátor terve, máris nagyon sokan bírálják.
Tavaly három arany, idén egyetlen bronz jutott Kozák Danutának a kajak-kenu világbajnokságon, az ötszörös olimpiai bajnok biztos benne, hogy most akkora teher volt rajta, amit nem bírt elviselni.
Sárga csekkek befizetése a postán rezsiutalvány felhasználásával. Mit kell csinálni a Postán ha csekket akarunk befizetni és rezsiutalványt is szeretnénk felhasználni hozzá? Mennyi rezsiutalványt lehet felhasználni egy csekk befizetéséhez? Milyen összegű számla fizethető be rezsiutalvánnyal? Visszadhatnak-e készpénzt a rezsiutalványból, ha a befiz