2019. augusztus 3. szombat

aug. 3
7:12
Vendégek tízezreit vonzza hazánkba a Magyar Nagydíj (AQUA)
Tegnap megkezdődött a 34. Forma-1 Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, amelynek előkészületeit a budapestiek már napokkal ezelőtt érzékelhették: a héten folyamatosan érkeztek a külföldi szurkolók.
aug. 3
7:12
Közmédia felügyelet alakult az önkormányzati választások miatt (Hírklikk)
A közmédia a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására való tekintettel augusztus 1-jén létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI), amelynek elnöke Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - tájékoztatta az MTVA sajtóosztálya.
aug. 3
7:18
Széllel szemben: Magyarország teljesen leszakadt Európától (NRGreport)
Miközben lassan három éve jogszabály tiltja Magyarországon új szélerőművek építését, Európában a 2010-ig megépített kapacitásunk majd tízszeresét kapcsolják az áramhálózatára - félévenként.
aug. 3
7:24
A klímaváltozás segítheti a mosómedvéket a terjeszkedésben (444.hu)
Nálunk tavaly 8 példányt lőttek le belőlük, de van, ahol már nem tudnak mit kezdeni velük. A tajga élővilágának pedig sokat árthat a megjelenésük.
aug. 3
7:24
Vészfékezés miatt sérültek meg utasok az 1-es villamoson (Biztosító Magazin)
Vészfékezés miatt sérültek meg utasok az 1-es villamoson péntek délután. A BKV Zrt. az MTI megkeresésére azt közölte: fél kettő után a Vágány utcai megállóból kiinduló 1-es villamos vezetője vészfékezett.
aug. 3
7:30
Riasztás az egész országra: nem ilyen időjárásról álmodtunk szombatra (Infostart)
Szombaton napközben gyorsan csökken a felhőzet, a déli megyékben is megszűnik a tartós csapadék. Megélénkül, helyenként meg is erősödik az északi, északnyugati szél. Zivatarok idején viharos széllökések is lehetnek.
aug. 3
7:36
Riasztás az egész országra: nem ilyen időjárásról álmodtunk szombatra (Háziállat)
Szombaton napközben gyorsan csökken a felhőzet, a déli megyékben is megszűnik a tartós csapadék. Megélénkül, helyenként meg is erősödik az északi, északnyugati szél. Zivatarok idején viharos széllökések is lehetnek.
aug. 3
7:36
A legszebb 2019-es őszi köröm trendek, szerintünk (Spabook)
Nagyon ritkán csábulok csak el a színes körmöket, vagy éppen a különlegesebb díszítéseket illetően, nálam abszolút befutó a francia manikűr...
aug. 3
7:42
Egyre több helyen előbújik a nap (Háziállat)
Elszórtan még előfordulhatnak záporok, zivatarok.
aug. 3
7:48
A blokklánc felforgathatja a hűségpont-rendszert (Piac és Profit)
Minden magára valamit is adó kereskedő tart fenn valamiféle hűségprogramot vagy kedvezményrendszert korábbi vevőinek. A blockchain technológia és a kripto-tokenek lehetnek ennek a már bevált rendszernek a felforgatói.
aug. 3
7:54
Forradalmian új csokoládék készülhetnek - már le is védették az eljárást (Infostart)
Az új édességhez nem kell se hozzáadott cukor, sem édesítő. A Nestlé kutatói által kifejlesztett módszerrel a kakaó feldolgozásából visszamaradt anyagok felhasználásával lehet édes csokoládét gyártani.
aug. 3
7:54
A németek abszolút többsége még 13 év után is elégedett Merkellel (444.hu)
A németeket nagyon aggasztja a klímaváltozás, talán ezért is érhették utol a Zöldek a kormányzó CDU-CSU-t a közvélemény-kutatásokban.
aug. 3
8:03
Így kaphat extra állami támogatást az albérlethez, lakáshitelhez (ProfitLine)
Az önsegélyező pénztári tagok havonta 22 350 forinttal csökkenthetik a lakáshitel-törlesztésüket. Továbbá az állami egyetemre járó 25 évnél fiatalabb gyermekük albérlet-kiadásai is mérséklődhetnek évi 149 ezer forinttal. Mivel az önsegélyező pénztári tagsághoz a tagok évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adókedvezményt kaphatnak, így ez
aug. 3
8:03
Trump és Putyin telefonon egyeztetett (Portfolio)
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban folytatott telefonbeszélgetésében egy új moszkvai nagykövet szükségességéről is egyeztetett - jelentette péntek este a CNN hírtelevízió. A televízió több, meg nem nevezett...
aug. 3
8:03
Csak a bolgárokét előzi meg a magyar életszínvonal az Unióban (ATV)
Csak a bolgárokét előzi meg a magyarok életszínvonala az uniós országok között - az Eurostat legfrissebb adatai szerint a magyar háztartások fogyasztása gyakorlatilag stagnál az uniós átlaghoz képest: 2017-ben ugyanakkora volt, mint a gazdasági válság évében. Az állam fogyasztási kiadásai viszont közel sem ilyen rosszak.
aug. 3
8:05
Egy új fegyverzetkorlátozási egyezménynek magában kell foglalnia Kínát is (Portfolio)
Egy új fegyverzetkorlátozási egyezménynek magában kell foglalnia Kínát is - fejtette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak pénteken. Az elnök azt mondta: felvetéséről már egyeztet a két érintett ország, azaz Oroszország...
aug. 3
8:06
5 ok, ami miatt az emberek félnek újra szerelembe esni (Spabook)
A szerelem csodálatos érzés, de onnantól kezdve, hogy életedben először csalódsz, mindig egy kicsit óvatosabb leszel a következő emberrel. Amikor...
aug. 3
8:09
Kanadát is elérte a szibériai erdőtüzek füstje (HírTV)
Évtizedek, de egyes területeken száz év kell majd Szibériában ahhoz, hogy a napokban leégett erdők helyreálljanak.
aug. 3
8:12
Csak májusban nyolcvanmillióért vett magának washingtoni lobbistákat a kormány (444.hu)
Megdolgoznak a pénzükért, Szijjártó Pétert például be tudták ajánlani Trump egyik kedvenc tévéműsorába.
aug. 3
8:12
Viharkörkép: Továbbra is országszerte lehetnek zivatarok (Biztosító Magazin)
Zivatarveszély miatt szombatra is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
aug. 3
8:18
Nagy a torlódás a magyar-horvát határon (Infostart)
Beindult a szombat reggel.
aug. 3
8:18
Szombaton is bárhol lehetnek zivatarok (Háziállat)
Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére felhőszakadás veszélye miatt is kiadták a figyelmeztetést.
aug. 3
8:21
A Wizz Air szakíthat a Malév Ground Handlinggel (Portfolio)
Kilátásba helyezte a Wizz Air a járatok földi kiszolgálására kötött szerződésének felmondását a Malév Ground Handlinggel - derül ki a légitársaság közleményéből. Diederik Pen, a Wizz Air ügyvezető alelnöke és üzemeltetési...
aug. 3
8:24
Nagy kaliberű sorozatvetőt tesztelt Észak-Korea (ATV)
Új típusú, nagy kaliberű, sorozatvető rakétarendszert teszteltek Észak-Koreában pénteken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felügyelete alatt - közölte szombaton a KCNA állami hírügynökség.
aug. 3
8:24
James Bonddal hangolunk a nagydíjra (Azenpenzem)
Kiállították a James Bond-filmek megannyi autóját, kezdve azzal az 1937-es Rolls-Royce Phantom III-mal, ami már az 1964-ben Sean Conneryvel forgatott Goldfingerben is matuzsálem volt.
aug. 3
8:24
Neked mi az egyenlet végeredménye? Hatalmas a vita a netezők körében (Femcafe)
Mindenki két szám között vacillál.
aug. 3
8:24
8 hajviselet, ami fiatalít – hollywoodi asszonyok ajánlásával (Joy)
Egy jó frizura akár éveket is fiatalíthat a megjelenéseden, amivel persze a sztárok is tisztában vannak - vagy legalábbis a fodrászaik.
aug. 3
8:30
Döbbenet: üvegdarabokat találtak biopudingokban és -gyümölcszselében (Blikk)
A Nébih közeleménye szerint a Söbbeke által gyártott bizonyos termékeket visszahívták, mert üvegdarabok jelenlétét észlelték az élelmiszerben.
aug. 3
8:30
Atom és olaj: egy új Öböl-válság felé tartunk? (Tiszta Jövő)
A keservesen tető alá hozott iráni atommegállapodást az amerikai elnök szinte egy tollvonással mondta fel tavaly. Az Iránt sújtó szankciók gazdasági válságba taszították a perzsa államot, de az ő válaszuk sem marad el: az olajútvonalak akadályozásával Teherán gazdasági világválságot idézhet elő.
aug. 3
8:32
Ne dőljön be a csalóknak!- Hamis Spar kuponokkal próbálják átverni az embereket (Blikk)
Csalók által kiállított Sparos kuponok terjednek az interneten. A SPAR honlapján figyelmezteti a lakosokat a megtévesztő kuponokra.
aug. 3
8:33
Átjelentkezés, mozgóurna: augusztus 8-ától lehet benyújtani a választási kérelmeket (ATV)
Bár Áder János köztársasági elnök már kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását október 13-ára, a választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket csak augusztus 8-ától lehet benyújtani a választási irodáknál.
aug. 3
8:36
Az egész világra komoly fenyegetést jelentenek az északi tüzek (Infostart)
Alig másfél év alatt százezer hektárnál is nagyobb területen pusztult ki az erdő Németországban a meleg és száraz időjárás miatt. Oroszországban azonban az elmúlt hetekben már 3 millió hektár erdő veszett oda a tomboló erdőtüzekben.
aug. 3
8:36
Mitől lett nagy szám a Magyar Nagydíj? - ismeri a történetét? (Blikk)
Sokan csodálkoztak, amikor a nyolcvanas évek közepén Forma–1-es futamrendezési jogot kapott hazánk, de ma már mindenki egyetért vele, remek döntés született.
aug. 3
8:36
Itt az előrejelzés - már megvan, milyen lesz a nyár vége (Blikk)
Végre nem kell tartanunk a hétvégi esőzéstől, igazi nyárias lehet számítani!
aug. 3
8:36
5 jel, hogy igazi alfa-nő vagy (Spabook)
Egy nő sok nehézségen és rossz kapcsolaton megy keresztül élete során. Illetve természetesen a férfiak is, de minket jobban megviselnek a szakítások,...
aug. 3
8:42
„Van esély a változásra, de az a jelöltek minőségén múlik” – Interjú Wittinghoff Tamással (Alternatív Energia)
A nagyvárosokban megvan az esély a változtatásra, de hogy valóban sikerül-e, az a jelöltek minőségén múlik – véli a Budaörsöt 1991 óta vezető Wittinghoff Tamás.
aug. 3
8:42
Végre: harminc fok alá csökken a hőmérséklet (Háziállat)
Hajnalban még többfelé eshet az eső, majd nyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap.  Napközben gyorsan csökken a felhőzet, a déli megyékben is megszűnik a tartós csapadék. A napsütés hatására kialakuló gomolyfelhőkből délután elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. Megélénkül, helyenként meg is erősödik az északi, északnyugati szél. Zivataro
aug. 3
8:42
Élnek a támogatásokkal a családok (AQUA)
Sok családban takarékoskodnak az állami támogatásokhoz szükséges önerőre, illetve a hosszabb távú beruházásokra – legyen szó a babaváró hitelről, vagy például az otthonteremtési kedvezményekről.
aug. 3
8:48
Ősszel mutatkoznak be a Škoda Scala és Kamiq csúcsverziói (Auto Pult)
A Škoda kedvelőinek bizonyára ismerős lehet a Monte Carlo elnevezés, hiszen a márka kisebb modelljei számára, mint a Rapid Spaceback, a Citigo vagy éppen a Fabia – igaz, korábban a Yetihez is elérhető volt – ez a felszereltségi szint jelenti a csúcsot. Hamarosan pedig a Scala és a Kamiq is bemutatkozik majd Monte Carlo kivitelben, hiszen a gyáriak
aug. 3
8:48
A kurucból lett francia királyi marsall: Bercsényi László emlékezete (Igényesférfi.hu)
Ifjú kurucként küzdötte végig a Rákóczi-szabadságharcot, majd a Napkirály udvarába került. A francia huszárság megszervezésével, katonai tehetsége révén élete alkonyára francia királyi marsall lett, s öröksége ma is létezik a francia hadseregben. Ma 330 éve született Bercsényi László.
aug. 3
8:51
Napi cuki - szerelmes a Nyíregyházi Állatpark ifjú jaguárja (Blikk)
Tombol a vágy a Nyíregyházi Állatpark ifjú, foltos jaguárjában, éjjel-nappal üldözi nőstény párját.
aug. 3
8:57
Rajtol a bajnokság: ki képes megszorítani a Fradit? (Infostart)
Csonka fordulóval kezdődik szombaton a 118. magyar labdarúgó-bajnokság, miután a címvédő kérésére elhalasztották a Ferencváros–Debreceni VSC találkozót. Az elemzők szerint a Fradi egyértelmű favorit, legfeljebb az immár MOL Fehérvár néven induló székesfehérváriak szoríthatják meg. Mindössze másodszor fordul elő az élvonal történetében, hogy csupán
aug. 3
8:57
Zsiday Viktor komoly világképváltásról beszél (Portfolio)
A Fed szerdai döntése, illetve a Fed elnökének kijelentései kapcsán Zsiday Viktor legújabb blogbejegyzésében arról ír, hogy komoly világképváltás lehet, ha a piaci szereplők a ciklusvége elméletet lecserélik a ciklusközepi lassulásra....
aug. 3
8:57
Komoly lépésre készül a Wizz Air (ATV)
Kilátásba helyezte a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a járatok földi kiszolgálására kötött szerződésének felmondását a Malév Ground Handlinggel - derül ki a légitársaság pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
aug. 3
9:00
Győzelemmel hangolt a Fradira BL ellenfele (Sport365)
A Dinamo Zagreb együttese remek formában érkezik a Ferencváros elleni mérkőzésre.
aug. 3
9:06
Több mint 16 ezer magyarra mosolygott rá a szerencse: ennyit nyertek a szuperlottón (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2019/31. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 61 millió euróért, azaz 19,9 milliárd forintért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A...
aug. 3
9:06
Fontosnak érezted magad az életében, majd rájöttél, hogy mégsem vagy az? 5 igazság, amit ilyenkor tudnod kell (Spabook)
Sajnos könnyű félreérteni egy másik ember közeledését. Könnyű túlbecsülni a szerepedet egy férfi életében, és azt hinni, hogy ő is épp...
aug. 3
9:12
Gárdonyi Géza tragédiája - Állandó boldogtalanság és betegség gyötörte (Femcafe)
Egész életében kereste önmagát az Egri csillagok világhírű szerzője.
aug. 3
9:18
Titkolták, de kiderült: erről tárgyalt Trump és Putyin - tényleg egy tragikus ok áll a háttérben? (Blikk)
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban folytatott telefonbeszélgetésében egy új moszkvai nagykövet szükségességéről is egyeztetett - jelentette péntek este a CNN hírtelevízió.
aug. 3
9:18
Meg kell szabni a határokat - Egymondatos horoszkóp: Augusztus 3. (Glamour)
Mi vár rád ma?

Keresés