Tucatnyi országból köszöntötték a 70. születésnapját ünneplő Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst. A tábornok a mai napig aktívan tevékenykedik, és nem is titkolta, hogy jólesett neki figyelmesség.
Olyan kemény nőnek tűnt eddig, akiről minden rosszindulat lepereg. A valóság azonban az, hogy Zimány Lindát olyan mélyen megviselik a kamaszkora óta történő bántások és kritikák, hogy szakember segítségére szorul.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy 250 millió forint kompenzációban részesülnek - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra. Azaz a nagy, téli hidegben jobban csúszik a stampedli, jó a depresszió ellen, arról nem is szólva, hogy beszeszelt állapotban a hideg se csíp meg bennünket. Az istenadta nép már jóval az amerikai kutatók előtt tudta ezeket! Sajnos.
Újabb 3,5 milliárd forint munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénzből 1500 új álláshely is létrejöhet Magyarországon - mondta Varga Mihály az MTI-nek.
A zöldségtermesztők a páratartalmat ritkán mérik, többnyire csak a hajtatásban követik figyelemmel, mint a magas páratartalomból adódó gombás és baktériumos fertőzések okát.
A szegedi A Cappella Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben...
A következő napokban sok lesz a napsütés, a hét első felében legfeljebb északon lehetnek zivatarok. Jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok a héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
Új zsarolóvírust fedeztek fel a szakemberek, amely a mobiltelefon névjegyzékében szereplő embereknek küld rosszindulatú linkeket SMS-ben. A vírus jellemzően több szöveges üzenetet is küld a felhasználóknak, amelyek arra ösztönöznek, hogy a tulajdonos rákattintson egy hivatkozásra, amely a vírus telepítőprogramjához vezet.
A jelenlegi piaci viszonyok között úgy tűnhet, hogy jobban megéri lakást vásárolni, mint bérelni, ám azt, hogy kinek melyik felel meg inkább, számos tényező befolyásolja.
A népegészségi termékadó idei, 27 milliárd forintos bevételtöbbletét az adó emelése alapozta meg, hasonló kellhet a 2020-ra várt, plusz 21 milliárdhoz is.
Miközben a legtöbb fóbia csupán bizonyos helyzetek elkerülésére késztet, az orvosfóbia halálos következményekkel is járhat. Az egészségügyi ellátástól, beavatkozásoktól való túlzott félelem nem csak ebben különleges a fóbiák között, hanem abban is, hogy jellemzően a férfiakat érinti.
Csökkent júniusban a munkanélküliség az eurózónában, az unió egészében padig havi szinten nem változott - mutatják az Eurostat szerdán közzétett adatai.
Tarolnak a készpénzbefizető ATM-ek - a legtöbb bank már bevezette ezt a szolgáltatást, amelyik még nem, az pedig folyamatosan cseréli le régi ATM-eit korszerűbb készülékekre. Bár az újgenerációs ATM-ek néha problémát okozhatnak...
Ha ma a kormánnyal szemben kritikus személy azt hallja egy potentáttól, hogy új médiatörvényre lenne szükség, vélhetőleg összeszorul a gyomra. Pedig ez is elhangzott pár napja Tusványoson, az online médiavilággal összefüggésben. Az elmúlt években az ország vezetése folyamatosan bontotta le a fékek és ellensúlyok rendszerét, így erősen megcsappant a
A Zempléni Nemzeti Parkért Szövetség a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szakmai támogatásával minden hónap második vasárnapján 10-16 óra között kézműves piacot rendez Tokaj-Hegyalja Piac néven a 37-es...
Kétliteres benzinmotorral még a fehér hollónál is ritkább lesz az utakon a Toyota RAV4, ám aki szeretne egy kis amerikai életérzést csempészni a midnennapjaiba, bátran szemezhet vele.
A fejlett gazdaságok lassulása miatt egyre komolyabbak egy jelentős visszaeséssel kapcsolatos félelmek. Sokan már egy új válságot is elképzelhetőnek tartanak, részben emiatt a jegybankok lazításával kapcsolatos várakozások is felerősödtek....
Maga is alig hiszi, de már újra színpadra állhatott Oszvald Marika. A Kossuth-díjas színésznő egy hónappal ezelőtt szenvedett autóbalesetet, aminek következtében eltörött a bordája.
Egy héten belül több vásárló is gombostűt talált a Lipóti Pékség győri üzleteiben vásárolt termékeiben. A pékség szerint az egyik beszállítójuk termékeivel van a gond, vizsgálódnak, hogy mi lehet az oka.
Nincs túlkínálat az uniós zöldségpiacon, ezért az árak is emelkedésnek indultak. Ami azonban a kertészeteknek könnyebbség, a háziasszonyoknak bosszúság.
Egyre többen vásárolnak meggondolatlanul ingatlant - vélekedett az InfoRádióban a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Tóth Ádám szerint amióta használtlakás-vásárlás esetén is igénybe lehet venni a csokot, az ingatlanközvetítők még gyorsabb döntésre próbálják ösztönözni az érdeklődőket.
Korábbi mélypontjai közelében járt a forint pénteken, a 328 forintot is súrolta az euró ára. Vajon ez csak nálunk következett be, vagy más feltörekvő piaci devizáknál is? Kérdés, milyen távot vizsgálunk, de a forint a leggyengébbek között van. A horvát kuna pedig erősödik.
Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban "nincs helye a gyűlöletnek".
Az elmúlt kilenc évben a kormány a romapolitikára és az orvosi kamarára hívta fel a az Állami Számvevőszék figyelmét - mondta a Népszavának adott interjúban Domokos László, a szervezet elnöke.
Szerdáig a ciklonok és frontjaik hazánktól északra vonulnak el. A Kárpát-medence fölé délnyugati áramlással egyre melegebb és alapvetően száraz levegő áramlik. Csütörtökön azonban hidegfront érkezik északnyugat, nyugat felől. Délelőtt szinte felhőtlen lesz az ég, majd délután nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, gomolyfelhők képződnek, de t
Hazaérkezett Suhajda Szilárd és Klein Dávid, a Föld második legmagasabb hegycsúcsát meghódító expedíciójukról. A csúcstámadás Suhajda Szilárdnak sikerült, így ő az első magyar, aki megmászta a 8611 méter magas K2-őt. Klein Dávid csúcstámadás közben egészségügyi okok miatt visszafordult, de rádión segített társát.
Július végére több mint 8,5 százalékra nőtt a teljes értékesítésből a Praktiker webáruházának részaránya, amely tavaly 7 százalék, 2017-ben 5 százalék volt - közölte a barkácsáruházlánc szerdán az MTI-vel.
A jegybankok egyelőre ellőtték a puskaporukat az utóbbi két hétben, így most csendesebb időszakra készülhetünk. Itthon a júliusi inflációs adat lesz kiemelten fontos, hiszen kiderül, hogy az MNB várakozásainak megfelelően folytatódik-e...
Az amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban "nincs helye a gyűlöletnek".