Azt, hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ megépüléséig a cirkusz a régi épületben marad, ezt azonban később minden bizonnyal elbontják majd. Magyarország ötször ekkora területen, mint ahol most állunk, kétszer ekkora méretben, mint ahol most vagyunk egy új, Nemzeti Cirkuszművészeti Központot épít.
Sípolva elzavarják, de akár 400 euró büntetés fizetésére is kötelezhetik a rendőrök azt, aki az olasz főváros egyik népszerű nevezetességén piheni ki a városnézés fáradalmait.
Idén a tavalyinál is nagyobb forgalomra készülnek az Auchan óbudai, a Szigettel szomszédos áruházában a fesztivál ideje alatt. Augusztus 5. és 13. között ezért megerősített személyzettel és az ilyenkor keresett termékekből kibővített...
Emelkednek az irányadó európai részvényindexek szerdán, a magyar tőzsde is erősödik, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban. Az Őrmester a nap első felében napi limittel is emelkedett, majd a társaság részvényei lefordultak...
A hajnali órákra kellene átütemezni az elektromos járművek töltésének legnagyobb hányadát legkésőbb azokra az évekre, amikor a paksi atomerőmű ma működő blokkjai mellé belép az új egység.
Felröppent a pletyka, miszerint a kínai autógyár, a Dongfeng eladná részesedését a francia PSA-ban. A Bloombergnek nyilatkozó bennfentesek szerint nem lehet tudni, hogy a teljes pakkot értékesítené a kínai vállalat, vagy csak egy részét....
Az OTP Bank által kibocsátott üzleti betéti kártyával rendelkezőket is védi az internetes biztonsági kód szolgáltatás, amelynek használata 2019. szeptember 14-től kötelező lesz az Európai Unión belül. Érdemes még a határidő előtt igényelni a díjmentes szolgáltatást, hiszen ezt követően – a magánszemélyek mellett – a vállalkozások sem fogják tudni i
Most kétszáz éve arattak döntő győzelmet Bolívar csapatai a spanyol királyi erők fölött Boyacánál. Simón Bolívar és társainak – s vetélytársainak – több évtizedes küzdelme teljesen átalakította az addigi Latin-Amerikát: a Felszabadító pályafutása és sorsa máig sok tanulsággal szolgál.
Az asszony nem érti, hogy miért csináltak az állatmentő aktivisták akkora ügyet a tettéből. Mint kiderült, az állatot azért büntette meg, mert az korábban egy vihar miatt elszökött otthonról.
A klasszikus felépítésű miniautók szegmense már nem túl meghatározó a jelenlegi piaci viszonyok között, hiszen a városi törpék helyett a vásárlók globális szinten (hazánkban főleg) egyre inkább a kicsit nagyobb, akár család-kompatibilis modelleket helyezik előtérbe, mindemellett pedig tombol a crossover-mánia – vagyis, manapság szinte lehetetlen ol
Beszédes ábra az aktuális román és magyar átlagfizetésekről. Keleti szomszédunk hivatalosan is lehagy minket lassan. Két igen problémás területen viszont már jobb a helyzet odaát, mint idehaza.
Vlagyimir Putyin szerepét is vizsgálta a Szergej Szkripal ügyében a londoni rendőrség - jelentette szerdán a The Guardian című brit lap, hozzátéve, hogy a brit titkosszolgálatok feltételezése szerint az orosz államfő vélhetően jóváhagyta az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, az orosz-brit kettősügynök elleni akciót, amelyet tavaly március e
Alapvető elvárás, hogy szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működjenek a hazai kórházak, ezért rendet kell tenni a gazdálkodásukban - értékelt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az amerikai szegények kétségbe estek, hiszen amíg a gazdagok szupergazdagokká váltak, addig az ő fizetéseik harminc éve nem nőttek és a társadalmi ranglétrán is lejjebb csúsztak, ezért Trumpra szavaztak és ezzel meg is nyerték neki a választásokat – állítja John Komlós. A Müncheni Egyetem Budapesten járó magyar származású emeritus professzora akadé
Felröppent a pletyka, miszerint a kínai autógyár, a Dongfeng eladná részesedését a francia PSA-ban. A Bloombergnek nyilatkozó bennfentesek szerint nem lehet tudni, hogy a teljes pakkot értékesítené a kínai vállalat, vagy csak egy részét....
A Mastercard felvásárolja az azonnali fizetési rendszert Magyarországnak is leszállító fizetési iparágban aktív céget, a Netset, közel 3 milliárd eurót fizettek a vállalatért. A Mastercard felvásárolja a dán Nets nevű céget, mintegy...
Vlagyimir Putyin szerepét is vizsgálta a Szergej Szkripal ügyében a londoni rendőrség - jelentette szerdán a The Guardian című brit lap, hozzátéve, hogy a brit titkosszolgálatok feltételezése szerint az orosz államfő vélhetően jóváhagyta az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, az orosz-brit kettősügynök elleni akciót, amelyet tavaly március e
Romániában 15,5 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér júniusban, mint egy évvel korábban - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A nettó átlagbér elérte júniusban a 3142 lejt (215.980 forint), a bruttó átlagbér...
A mi problémánk nem Kína, hiszen erősebbek vagyunk, mint valaha, miközben Kínát ezerszámra hagyják el a vállalatok, devizája pedig ostrom alatt van - kommentálta a szerdai eseményeket a Twitteren Donald Trump. Természetesen az amerikai elnök...
Magyarországon rekordösszegű, 3,5 millió eurónyi, azaz kb. 1,1 milliárd forintnyi, közvetlen brüsszeli támogatást nyert el a Lyme Diagnostics Kft. arra, hogy az eddigieknél megbízhatóbb diagnosztikai módszerrel segítsen a Lyme-kór elleni...
Tavaly 900 ezer tonna, azaz rekordmennyiségű alma termett, idén viszont már csak feleannyi. Az elmúlt öt év átlagának negyede az idei termés, tájékoztatott Fórián Zoltán agrárközgazdász, aki elmondta az ATV Start című műsorában, hogy ez nem csak nálunk, hanem a környező országokban is így van.
Az őszi választások előtt a lengyel kormány befagyasztotta az elektromos energia árát, így jövőre cunamiként zuhanhat rá az emberekre az áram drasztikus drágulása.
A Pininfarina legújabb autócsodája, az 1900 lóerős (!) Battista szupersportautó az idei a Genfi Autószalonon debütált, mi pedig már a helyszínen megcsodálhattuk a gyönyörű, brutális, tisztán elektromos négy keréken gördülő vadászgépet. Ám eddig csak a nem túl ideális megvilágításban készített helyszíni fotókon tudtuk bemutatni a brutális autót Olva
Szerdán a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre készülhetünk, majd éjszaka átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az északi, északkeleti megyékben, estétől az ország északi felében már másutt is előfordulhat zápor, zivatar. Csütörtök délelőtt többórás napsütésre számíthatunk, majd délnyugat felől megnövekszik a felhőzet
Nem csak balesetveszélyes mindennel teleaggatni a visszapillantó tükröt, bizonyos helyeken már komoly pénzbírság jár a túl sok illatosítót, és egyéb himbi-limbit kiaggató sofőröknek. A fő indok az, hogy ezek korlátozzák a kilátást...
Cseh tudósok előrehaladott kísérletekte folytatnak egy olyan berendezéssel, amelyet a sivatagba telepítve kivonhatják a levegőben lévő vizet, majd ennek segítségével élhetővé tehetik a homoktengert.
Elismeri, hogy a magas béreket fizető állásokat a nyugati cégek hajlamosak anyaországaikban tartani, de hozzáteszi, hogy ha a tehetséges magyar munkaerő nem akar messzire költözni, akkor a nyugati nagyvállalatoknak nem lesz más választásuk, mint Magyarországra hozni a kutató-fejlesztő központjaikat is. A kormánynak pedig az a feladata, hogy összeka
Nagyon meglepő tanulmányt publikált BNP Paribas. A szél- és a naperőművek hétszer több energiát képesek előállítani egységnyi tőkebefektetéssel a közlekedés számára, mint ami a benzin égetéséből kinyerhető a jelenlegi olajárfolyamok mellett. - írja a Bloomberg.
Évi és Gábor évek óta járják Délkelet-Ázsiát. Elmondták, hogy lett a hobbiból hivatás, és meséltek az orosz utazási kultúráról, a helyiek életmódjáról, és arról, hova érdemes menni a térségben.
A miniszterelnökség közleménye szerint 300 milliós bírságot kapott a Wizz Air, a fogyasztók megkárosítása miatt. A Fővárosi Kormányhivatal az elmúlt két hónapban összesen hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz...
A nagyközönség először láthatja a megtalált kéziratokat, köztük az Esküvői előkészületek vidéken című mű vázlatait, valamint a levél kéziratát, amely feltárja apjának kegyetlen viselkedését.