A Magyar Nemzeti Múzeumban nagyszabású kiállítást rendeztek 2017-ben Ige-Idők – A reformáció 500 éve címmel. Az, hogy valóban nagyszabású volt, a puszta számok is jelzik.
Az utóbbi években hatalmas divat lett fogságban tartott állatokkal szelfizni, méghozzá olyannyira, hogy sokan nem haboznak akár több száz dollárt fizetni a néhány perces szórakozásért. A legnagyobb árat mégsem az emberek fizetik, hanem a rács másik oldalán élők. Már ha ezt életnek nevezhetjük.
Vizsgálat indult a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben (IWF), amelynek elnöke, Aján Tamás 90 napra félreáll, az irányítást pedig a szervezet amerikai alelnöke, Ursula Papandrea veszi át.
Szerdán, helyi idő szerint kora délután megkezdődött a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásának érdemi része.
Meredeken emelkedik a mozgássérült kártyás rendőrségi ügyek száma - írja az Index. A rendőrség adatai szerint két év alatt több, mint a duplájára nőtt a mennyiségük. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége híradónknak elmondta, az elmúlt időszakból több olyan esetről is tudnak, amikor olyan érintetteket vizsgáltak, akik jogosultak
Az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken brit idő szerint 23 órakor - közép-európai idő szerint éjfélkor - rendezett módon, ratifikált megállapodással kilép az Európai Unióból.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság átlépte "a Brexit célvonalát", miután a parlament elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetét. A Brexit-megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet parlamenti tárgyalása szerda este lezárult
Ma már egyre nehezebb egyediséget találni a divatos hobbiterepjárók, az utakat elárasztó crossoverek tengerében, noha sokan akadnak, akik nem akarnak beállni a sorba, és a hagyományos karosszériaformák közül választanák ki következő autójukat. A Peugeot az ő számukra kínál remek lehetőséget az 508-as szériával, amely a kupészerű szedán mellett komb
A bankkártyás fizetés közben kialakult számítástechnikai rést használta ki egy benzinkutas a Zala megyei Lentiben. Rájött ugyanis, hogy miként tudja a kártyát úgy használni, hogy arról ne vonják le a pénzt. Egy véletlen folytán derült ki számára, hogy a pénztárgép már elfogadja a kártyát a fizetés előtt, de ha időben kihúzza a plasztikot, akkor a k
Gyűlölik a hagyománytisztelő diákszervezeteket, mert azok szerintük egytől egyig nácik, és nem hagyhatják, hogy az egyetemek világa újra abba a bizonyos barna mocsárba süllyedjen.
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak.
QR kódokkal védett tejtermékek, blokkláncban tárolt betegadatok, jelszómentes fizetés – mindennapi életünk egyre több területén használatos a módosíthatatlan és hiteles adatnyilvántartást garantáló blockchain-technológia. A World Economic Forum, avagy a Világgazdasági Fórum az év áttörését várja a blockchaintől. A fórum jelentése szerint 2020 a blo
Megkezdődhet egy új vasúti aluljáró építése és az ahhoz kapcsolódó útfejlesztés Tatabányán, a Budapest-Bécs vonalon, miután aláírta a 6,7 milliárd forintos létesítmény kivitelezési szerződését az önkormányzat, a kivitelező A-Híd Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Példamutató, és komoly történelmi tudatról tanúskodik Magyarország kisebbségpolitikája - hangsúlyozta Bernd Fabritius, a német szövetségi kormány kitelepülők ügyéért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja szerdán Münchenben a Magyarországról elűzött németek emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lezuhant egy tűzoltó-repülőgép az Ausztrália délkeleti részén fekvő Új-Dél-Wales államban, a személyzet mindhárom tagja meghalt - közölték a katasztrófavédelmi szolgálatok.
Sokat nem lett volna értelme változtatni a 2015-ös Év Autóján. A Passat enyhe külső frissítése jól áll neki, új technológiai részletei miatt pedig igazán modern. Unalmas? Én is azt gondoltam…
Hamarosan itt van az egyszer használatos műanyagok részleges betiltásának határideje: a cégeknek egy év áll rendelkezésükre, hogy megoldást találjanak több eldobható műanyag eszközük kiváltására.
Az Euronews - cikke szerint egy átlagos budapesti közlekedő 2018-ban 162 órát, vagyis 4 óra híján egy teljes hetet töltött forgalmi dugóban. Ezzel a magyar főváros a harmincadik helyen áll a 38 ország, több mint 200 világvárosát tartalmazó listán - derül ki a Inrix kutatóintézet jelentéséből.
Tavaly globálisan 120 milliárd dollárt költöttek el fizetős mobilalkalmazásokra az emberek - írta a Világgazdaság a mobilos statisztikákkal foglalkozó App Annie legújabb jelentésére hivatkozva.
A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index számottevően, 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, és összességében bizakodva tekintenek a cégek 2020-ra, a mostani hangulatromlás mögött az áll, hogy a kkv-k növekvő közterhekre számítanak idén.
Donald Trump amerikai elnök részt vesz a Menet az életért nevű, pénteki abortuszellenes meneten Washingtonban - jelentette be csütörtökre virradóra a Fehér Ház.
Az elmúlt tíz év hőmérsékleti anomáliák, szélsőségessé váló csapadékviszonyok, valamint új kórokozók, kártevők évtizede, és az előttünk álló is hasonló problémákat hordoz magában. Ezek ellen közös gondolkodással, stressznek ellenálló - bő termőképességű - fajtákkal és innovatív termékekkel léphetünk fel. A Syngenta folyamatosan kutatja azokat a meg
Még nincs influenzajárvány, de valószínűleg lesz, mert egyre többen fordulnak orvoshoz a betegségre jellemző tünetekkel. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője, Molnár Zsuzsanna arra kéri a betegeket, hogy maradjanak otthon.
Összesen 2,04 millió forint adomány jött össze az OMV töltőállomásain az év utolsó két hónapjában, amelyet a vállalat ugyanekkora összeggel egészít ki, így a társaság végül 4,08 millió forintot utal át a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. A cég novemberben és decemberben tartotta karitatív kampányát, amely keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgál