Jól csengő nevet választott a Ford a legújabb szabadidő-autójának, amellyel a B-szegmensben indulnak harcba a vásárlók kegyeiért. A hangzatos névvel azonban nem elégedtek meg a kékoválos márkánál, a mérnökök keményen ráfeküdtek a praktikumra is.
A következő évtizedben a digitális élményeket keresik majd az emberek, amelyek megjelenítéséhez a szolgáltatók egyebek mellett a virtuális és kiterjesztett valóság technológiáját, a mesterséges intelligenciát, az 5G-t és az intelligens IoT-rendszereket veszik igénybe – derül ki a Cisco nem túl nagyot álmodó előrejelzéséből. A társaság elemzői ugyan
Több évtizedes kihagyással újra önálló képviselete lett a budapesti önkormányzatnál a zöldfelület-rendszernek. A település képét, a lakóhely által nyújtott életminőséget óriási mértékben határozzák meg a zöldfelületek, a település zöldfelület-rendszerének minősége, sűrűsége, elérhetősége, használhatósága stb.
A kátyú okozta károk mintegy 70 százaléka az év első negyedében keletkezik - mondta az InfoRádiónak Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetéségnek kommunikációs vezetője. Az átlagos kár 20 ezer forint nagyságrendű.
A hazai vállalatok vezetői jellemzően ezekben a hetekben folytatják le az évi rendes teljesítményértékelő megbeszéléseket, mely sokaknak igazi nyűg, púp a háton. Ám ha kötelező kellemetlen percek helyett inkább úgy gondolunk rá, mint...
Az alapbéren felül kínált pluszjuttatások ígéretével, illetve azok megvonásával tartják sakkban az áruházak dolgozóit a nagy multinacionális láncok – tudta meg a Magyar Nemzet.
Gyakorlatilag az uniós csatlakozásunk óta időnként felvetődik a kérdés, mikor kellene bevezetnünk az eurót. A hét elején a Magyar Nemzeti Bank egy új szakmai kötetben mutatta be, szerinte milyen feltételeknek kellene még teljesülni, hogy egyszer leválthassuk a forintot. A listán szerepel néhány olyan pont, melyeket ha komolyan veszünk, akkor tovább
A gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint a legtöbb hétüléses autót vásárló koros, rossz műszaki állapotú járművét cseréli újra.
Budapest XIII. kerületében 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a szám a fővárosi társasház projektek 17 százalékát fedi le, a második legnépszerűbb hely a budai XI. kerület 62 projekttel, a harmadik Óbuda, mindezek mellett kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló, Ferencváros és Józsefváros is - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-v
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint méhészek nélkül össze fog dőlni a mezőgazdaság, ezért az Európai Uniónak tisztességes piaci feltételeket kell biztosítania nekik.
A Bridgestone kilométergyűjtő akciójának felhívására a vállalat magyarországi dolgozói 49.000 kilométernyi távot futottak, kerékpároztak vagy úsztak azért, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórház gyermekosztályán rendszeresen vizitelő bohócdoktorokat támogathassák. Végül több mint 1 millió forint gyűlt össze, amit a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítván
Egy kapcsolatban élni nem is olyan könnyű feladat, és vannak hibák, amiket egyesek hajlamosabbak elkövetni, mint mások. Te magadra ismersz a csillagjegyedre...
Ennek a megelőzése folyamatos figyelmet és készültséget igényelne, de az emberiség kollektívan csak akkor szokott törődni a fenyegetéssel, ha az már valós.
Színházi barátságai sínylették meg szakmáját, és Kaposváron is indokolatlanul szüntették meg munkaviszonyát – egyebek mellett erről mesélt Csáki Judit a Húzós című műsorban. A színikritikus szerint a szakmára rosszul hat a jelenlegi széttartás, ugyanakkor a függetlenek még akkor is létezni fognak, ha már a jelenlegi politikai szereplők sehol sem le
Történelmi csúcson volt tegnap az euró/forint árfolyam, ami várható volt, hiszen már napok óta ostromolta a 337-as szintet az euró. Mégis furcsa, mert a többi térségbeli deviza még erősödött is az utóbbi időben. A forint teljesen elválni látszik társaitól. A fő magyarázat az alacsony kamatszint, a világ egyik legmélyebb negatív reálkamata.
Európában is megjelenhetett a Kínában több halálos áldozatot követelő koronavírus. Skóciában négy embert kezelnek kórházban a vírusra utaló fertőzési tünetekkel – írja az Index.
Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények biztonságosan üzemeltek 2019-ben - mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal évindító sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Automatizált, e-mailes emlékeztetőrendszert vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azoknak az utasoknak, akiket a fővárosi közösségi közlekedés használata során pótdíj fizetésére köteleztek az ellenőrök – közölte a közlekedési központ. A tájékoztatás szerint akik adatfelvételkor önkéntesen megadták e-mailes elérhetőségüket, azokat a BKK – a
Új gyalogos híd, két méteres fal a Nánási-Királyok útján, újrafazonírozott pavilonok a sétányon – egyebek mellett ezek szerepelnek a városháza elképzeléseiben.
A magyar dolgozók száma megint eléggé megnőtt Ausztriában, miközben több más ország polgárai kevesebben lettek. A kelet-közép-európai országok bérnövekedése miatt a migráció lassulását várják, de ellenérvek is vannak. Leginkább az, hogy a bérszakadék még mindig óriási.
A WHO, illetve környezetvédelmi szervezetek klímaváltozási modellje szerint az európai országok közül Olaszországban érvényesül leginkább a globális felmelegedés hatása, az éghajlat változása ugyanis jelentősen befolyásolja a mezőgazdaságot, az ország északi felén olvadnak a gleccserek, ami áradásokkal és földcsuszamlásokkal jár.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak - jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Női párosban Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic továbbjutott, míg Stollár Fanny és az ukrán Dajana Jasztremszka kiesett a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában pénteken.
A SPAR 29 éve, a hazai piacra lépése óta összefogásra buzdít azokért, akik nehéz körülmények között élnek. A vállalat az élet számos területén – szociális és az egészséget érintő ügyekben, sportban, kultúrában, oktatásban – nyújt segítő kezet. Értékközpontú családi vállalkozásként olyan programok és kezdeményezések segítője, amelyek százezrek életé