Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját Horvátországban a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint. Az exit poll adatokat a Nova TV kereskedelmi csatorna az urnák zárása, este hét óra után hozta nyilvánosságra.
A "Notre-Dame még nem menekült meg", a tűzvész sújtotta katedrális továbbra is veszélyben van - közölte vasárnap a székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos.
Halála előtt is a színtársulathoz igyekezett Gesztesi Károly: színésztársa, Beleznay Endre szerint szombaton Szegesen játszottak volna - az előadás a tragikus okok miatt értelemszerűen elmaradt. Kiderült, Gesztesi még ki tudta hívni magához...
Az utóbbi hetekben több cikk is foglalkozott a kisadózó vállalkozók tételes adójával (kata), szó volt róla, hogy a kormányzat szigoríthatja a feltételeket, vagy megemelheti az adó mértékét, de végül az elfogadott törvényjavaslatba egyik változás sem került bele annak köszönhetően, hogy szakmai és kormányzati oldalról is megvédték a kisvállalkozók k
A következő napokban ellátogatnak egyebek között a Jordán-folyón Jézus megkeresztelésének helyszínéhez, végigzarándokolják a Kinneret, másik nevén a Genezáreti-tó körüli templomokat, felvonulnak Názáretben, elutaznak a Holt-tengerhez, majd Betlehembe, Jézus szülőhelyére is.
A magyar futball örök vándora, a 42-szeres válogatott Vadócz Krisztián a 13. új klubjába, és a tizedik országba, ezúttal minden bizonnyal Uruguayba igazol, ahová Diego Forlán hívta.
A gálakoncerten, amely Alice Nellis rendezésében megismertette a nézőkkel az épületben működő társulatok történetét, Andrej Babis cseh kormányfő meghívására Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
A jövő vasárnap kezdődő Európa-bajnokságra házigazdaként készülő magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a Dunaújvárosban zajló nemzetközi torna vasárnapi játéknapján.
A fertőzés egy helyi halpiacról indult el, a piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A fertőzötteken kívül 163, velük kapcsolatba került embert helyeztek orvosi megfigyelés alá.
Gondoltad volna, hogy minden csillagjegyhez tartozik egy-egy születési virág? Talán ez lehet az oka annak, hogy bizonyos virágtípusokhoz jobban vonzódsz....
Rászoruló nőknek lehet alapvető higiénés termékeket adományozni egy hónapon át. A tavalyi akció meglepően nagy siker volt, ami felhívja a figyelmet a menstruációs szegénységre.
Irán nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt ezen kötelezettségeit, de fenntartja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel - közölte az iráni állami televízió a teheráni kormány közleményére hivatkozva vasárnap.
Mindig irigykedve figyelted azokat az embereket, akik csak úgy ragyognak és mindenkit magukhoz vonzanak, mint a mágnes? Még ha nem is szereted a rivaldafényt,...
A Testnevelési Egyetem mellett, a Kiss János altábornagy utca és az Alkotás utca kereszteződésében, a sarkon áll egy furcsa, rozsda ette szoborszerűség, amiről csak akkor derül ki, hogy valójában egy emberfejeket mintázó lapokból álló könyv, ha az ember közel megy hozzá.
Nos, legyen bármennyire is aranyos egy őzmama, senkinek nem tanácsos a közelébe menni, ha mellette van a gidája. Ez a kutya egy életre megtanulta a leckét...