2020. október 8. csütörtök

okt. 8
19:48
Vitézy: érthetetlen, miért nem járnak az új CAF-villamosok Budapesten (ATV)
Érthetetlennek tartja a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, hogy miért nem járnak a 15 hónapja leszállított új, klimatizált CAF-villamosok Budapesten.
okt. 8
20:00
Bolgár-magyar - Kalmár játszik Szoboszlai helyén (Infostart)
Marco Rossi szövetségi kapitány azért nem számíthat a Salzburg támadó középpályására, mert az osztrák klub koronavírusos megbetegedések miatt karanténba került.
okt. 8
20:00
Trump nem kíván virtuális elnökjelölti vitán részt venni (ATV)
Nem kíván virtuális, azaz interneten szervezett elnökjelölti vitán részt venni Donald Trump. Az amerikai elnök ezt a Fox televíziónak adott csütörtöki telefonos interjújában jelentette ki.
okt. 8
20:00
Egy megbeszélés, amely megváltoztatja a jövőt (KKV Magazin)
Rekord mennyiségű sikersztori a gazdasági visszaesés idején. Ezzel a felütéssel kezdte beszámolóját Papp Tibor, a könyveléssel, adótervezéssel és válságmenedzsmenttel foglalkozó Írisz Office Zrt. vezérigazgatója. Cikkünkben arról számol be az idén 20 éves vállalkozás első embere, miként tudnak a kialakult gazdasági helyzetből tőkét kovácsolni.
okt. 8
20:06
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön.
okt. 8
20:06
4 millió EU-s állampolgár kért brit letelepedési engedélyt (Portfolio)
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta négymilliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz.
okt. 8
20:06
Egyre ijesztőbb számok: már 5,8 százalékos a gazdasági visszaeséssel számolnak az elemzők (Pénzcentrum)
A járvány visszatérése miatt a Kopint-Tárki az idei évre a magyar gazdaság 5,8 százalékos visszaesésével számol, az áprilisban jelzett 5,5 százalékos, illetve a júliusban prognosztizált 5 százalékos éves csökkenéssel szemben - mondta
okt. 8
20:06
Primus: Átfogó egyeztetés kell, mielőtt az új szabályozás visszafordíthatatlan károkat okoz a hazai egészségügyben (SzMo)
Nagyon kockázatosnak látják, hogy a jogszabály döntésre kényszeríti az orvosokat, mert Magyarországon nincs két szektorra elegendő orvos, egyre is alig - mondja a magánegészségi szolgáltatók egyesületének elnöke.
okt. 8
20:06
Leestek az ingatlanárak: Ennyit csökkentek egy friss felmérés szerint (Hamu és Gyémánt)
Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint idén április-június között több mint 7 százalékot estek az ingatlanárok hazánkban az év első negyedévéhez képest. A tavalyi árakhoz viszonyítva 2020-ban közel 6 százalékkal fizetünk kevesebbet egy lakásért.
okt. 8
20:12
Roland Garros - Kenin-Swiatek döntő lesz a nőknél (Infostart)
A lengyel Iga Swiatek után az amerikai Sofia Kenin jutott be másodikként a női egyes döntőjébe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután csütörtökön két szettben legyőzte a cseh Petra Kvitovát.
okt. 8
20:12
Koronavírus: megfertőződött a nyíregyházi megyei kórház főigazgatója (ATV)
Az intézmény sajtófőnöke a 444-nek elmondta, hogy Adorján Gusztáv kórházi kezelésre szorul.
okt. 8
20:12
Saját rabtársaikat égetik el a foglyok az észak-koreai munkatáborokban (SzMo)
Az ebből származó hamu pedig nagyon gyakran az ivóvizükben végzi.
okt. 8
20:12
Nyitott kapukat dönget a Pedagógusok Szakszervezete (Demokrata)
A PSZ állításával ellentétben az óvodákban és az iskolákban nyugodtan folyik a munka.
okt. 8
20:21
Elképesztő fotó, nagyon vékony Gáspár Evelin (Ripost)
A híresség igazán büszke lehet magára. Rajongói is megdicsérték hibátlan alakját.
okt. 8
20:23
Kylie Jenner új cickós posztjai megértek 14 millió lájkot (Ripost)
A rajongók imádták a képeket, a modell pedig keresett a magamutogatással pár millió dollárt pár perc alatt.
okt. 8
20:24
Lecsapott a koronavírus a XII. kerületi bölcsődékre és óvodákra (Infostart)
A Hegyvidéki Önkormányzat a honlapján közölte, hogy több intézményben több csoportot átmenetileg be kellett zárni.
okt. 8
20:24
Trump ingyenessé teszi a gyógyszert, amitől meggyógyult (Portfolio)
Videót tett közzé Donald Trump elnök a Twitteren és a Facebookon, melyben azt ígéri, hogy az idősek számára ingyenessé teszi a Regeneron koronavírus ellen hatékonynak bizonyult gyógykészítményét, amely neki is segített kigyógyulni a fertőzésből. Trump egyébként elismerte azt is, hogy nagyon beteg volt és Kínát is szankciókkal fenyegette meg.
okt. 8
20:24
Egan Bernal kihagyja a Vueltát (Sport365)
A kolumbiai versenyző nem akar kockáztatni.
okt. 8
20:24
Az EMMI visszautasítja a Pedagógusok Szakszervezetének "alaptalan vádját" (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében úgy fogalmaz: a PSZ nyitott kapukat dönget.
okt. 8
20:24
Peller Mariann titokban hajszínt váltott, de van valami igazán furcsa az új fotóin (Femcafe)
Az ezerarcú műsorvezető újfent meglepte a közönséget.
okt. 8
20:24
Ne dőljön be: hatalmas átverés, hogy Meghan Markle indul az amerikai elnökválasztáson (BorsOnline)
Hamis kampányoldalon élnek vissza Meghan Markle nevével. A sussexi hercegnéről már k
okt. 8
20:24
Már október elején karácsonyi díszbe öltöztette a házát egy skót pár, hogy felvidítsák a környékbelieket (SzMo)
Bár most még legfeljebb a túlbuzgóbb áruházakban bukkanhat fel a karácsonyi dekoráció, egy idős házaspár úgy gondolta, a járványhelyzet miatt ideje előrébb hozni az időszakot.
okt. 8
20:24
A focista vizespalackkal megdobta a sportvezetőt, aki egyik szemére megvakult (Promotions)
„Egy ásványvizes petpalackkal találták el, valószínűleg a kupak okozta a szörnyű sérülést.”
okt. 8
20:24
5 tökéletes hétvégi helyszín őszi kiruccanásokhoz (Hamu és Gyémánt)
A tény, hogy vége a nyárnak még közel sem jelenti azt, hogy az év hátralévő részét otthon kellene töltenünk. Koronavírus-járvány ide vagy oda, hosszútávon senkinek nem tesz jót, ha nem kapcsolódik ki. A járványhelyzetben is – kellő elővigyázatossággal természetesen – ajánlott egy-egy hétvégére kiszakadni a stresszes hétköznapokból. Természet, kul
okt. 8
20:27
Durvul a járványhelyzet: Csehország jó része leáll két hétre (Kripto Akadémia)
Akit karanténra köteleznek, egy kiválasztott szállodában is elszigetelődhet két hétre, hogy még a családtagjait se veszélyeztesse.
okt. 8
20:30
A nap szuperapuja villámgyors reflexével érdemelte ki a címet (Player)
Gratulálunk!
okt. 8
20:30
Sarkifény-néző repülőjáratot indítanak Új-Zélandról jövőre (SzMo)
A repülőből lehet megcsodálni a páratlan jelenséget, ráadásul az utasoknak ki sem kell tenni a lábukat a járműből.
okt. 8
20:33
Szörnyű: agyoncsapott a villám egy 27 éves férfit a Magas-Tátrában (Ripost)
Túrázók bukkantak rá a férfi holttestére. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
okt. 8
20:36
Rendőrkéselés Erdőkertesen: 35 évre csuknák börtönbe Lászlót – Döbbenetes részletek a támadásról (BorsOnline)
Előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés
okt. 8
20:36
Várhelyi Olivér: A nyugat-balkáni régió országainak együtt kell működniük (HírTV)
A nyugat-balkáni régió akkor fejlődhet a leginkább, ha a térség országai egységesek és közös a céljuk.
okt. 8
20:36
Brutális sérülés egy Somogy megyei meccsen: a klubvezető fél szemére megvakult (ATV)
A Somogyvár otthonában rendezett vasárnapi mérkőzés második félidejében az egyik lecserélt hazai focista egy vizespalackkal olyan erővel dobta szemen a lelátón helyet foglaló klubvezetőt, hogy az a kórházba szállítás és a gyorsan elvégzett műtét ellenére megvakult a bal szemére.
okt. 8
20:42
Dohányzás: módszerek a leszokáshoz - Egyedül nem megy (WebBeteg)
A dohányosok nagy része annak tudatában is tovább dohányzik, hogy tisztában van annak veszélyeivel. Ennek legfőbb oka, hogy a dohányzás az egyik legsúlyosabb - a kemény drogokra jellemző mértékű - függőséget képes létrehozni.
okt. 8
20:42
Vizsgáld meg az ujjaidat - mutatjuk, milyen körömforma illik hozzá (Femcafe)
Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig fontos az összkép miatt.
okt. 8
20:42
Már huszonhárom forgalmas csomópontban biztosítja a kézfertőtlenítés lehetőségét a BKK (SzMo)
Szeptember 25-e óta mintegy 100 liter vírusölő hatású kézfertőtlenítő folyadék fogyott a berendezésekből.
okt. 8
20:48
Tízezer tonna élelmiszert ment meg évente az élelmiszerbank (Infostart)
A tizenöt éve alapított Magyar Élelmiszerbank Egyesület szociális és környezetvédelmi szempontból is hasznos tevékenységet végez azzal, hogy évente általában tízezer tonna mentett élelmiszerrel negyedmillió rászoruló magyarnak nyújt rendszeres segítséget.
okt. 8
20:48
Győzelem Bulgáriában, életben maradtak az Eb-remények (Infostart)
A magyar válogatott 3-1-re nyert a bolgárok ellen az Európa-bajnoki pótselejtezőn. Az Eb-részvételéről a novemberi, budapesti, izlandiak elleni mérkőzés dönt. A góljainkat Orbán, Kalmár és Nikolics szerezte, a csapat legjobbja Gulácsi volt.
okt. 8
20:48
Kik lesznek az egészségügy legújabb átalakításának nyertesei? (Portfolio)
A parlament által kedden elfogadott új egészségügyi törvény komoly folyamatokat fog elindítani a magyar egészségügyben - értettek egyet egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen az egészségügyben érdekelt szakértők, akik arról is beszéltek, hogy kik lehetnek az új jogszabály nyertesei.
okt. 8
20:48
Busta keményen bírálta Djokovic trükközését (Sport365)
A spanyol nem igazán érti a világelsőnek miért van szüksége erre.
okt. 8
20:48
Megint megmozdult a forint - így áll most (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön.
okt. 8
20:50
Fucsovics töri az utat (Sport365)
Fucsovics Marci eredményeinek köszönhetően a magyar csapat ott lehet a 2021-es Atp Cup-on.
okt. 8
20:54
Újabb szigorú intézkedéseket vezetnek be Csehországban (ProfitLine)
Csehországban egyre súlyosabb a koronavírus-járványhelyzet, ezért hétfőtől további szigorításokat vezetnek be a közéletben, a kultúrában, a sportban és az oktatásban - jelentette be Roman Prymula egészségügyi miniszter a cseh kormány csütörtöki rendkívüli ülése után Prágában.
okt. 8
21:00
Meghalt Mario Molina Nobel-díjas mexikói kémikus, az ózonlyuk egyik felfedezője (Kripto Akadémia)
Andrés Manuel López Obrador, Mexikó elnöke a Twitteren fejezte ki részvétét. Molina halálának okáról egyelőre nem közöltek információkat.
okt. 8
21:00
Megszólalt az egyik Fed-elnök: láthattuk volna, hogy az alacsony kamatok bajt hoznak (Portfolio)
Az évek óta alacsony kamatkörnyezet csak megnehezíti a mostani válságot – mondta Eric Rosengren, a bostoni Fed elnöke a CNBC-nek. Rosengren úgy véli, igazán láthatták volna előre a Fed döntéshozói, hogy ez lesz.
okt. 8
21:00
Szakmai szervezetek reagáltak Orbán Viktor tegnapi bejelentésére (ATV)
Kedvező hatással lehet az elmúlt hónapokban megtorpant lakásépítésekre az ismét visszatérő 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) - reagáltak csütörtökön szakmai szervezetek Orbán Viktor miniszterelnök szerdai bejelentésére, amelynek értelmében a 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája.
okt. 8
21:02
Még gyámság alatt is veszélyben a jogállam (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament aggodalmát fejezi ki a magas szintű korrupciós vizsgálatok folyamatos hiánya miatt, és hangsúlyozza, hogy haladéktalanul foglalkozni kell azzal, hogy az adófizetők pénzét a kormányzó párthoz kapcsolódó körök gyarapítására használják fel Bulgáriában.
okt. 8
21:06
Horror: Térfigyelő kamera rögzítette a kilencéves kislány elrablását (BorsOnline)
Filmbeillő pillanatok zajlottak le egy Rhodes Island-i utcán néhány napja. Egy kilenc�
okt. 8
21:06
Betörtek Cristiano házába, ki nem találják mit vittek el (Sport365)
Tolvaj járt Cristiano Ronaldo madeirai villájában.
okt. 8
21:06
Még fontos a pénz, de már nem csak az ára alapján választanak otthont a vevők (Pénzcentrum)
Továbbra is az ár a meghatározó az otthonvásárlást tervező családoknál, a második legfontosabb szempont viszont már az, hogy milyen mértékű állami támogatást tudnak igénybe venni terveik megvalósításához. Budapesti és több vidéki
okt. 8
21:06
Te jó ég! Ősi pingvinmúmiákat találtak az Antarktiszon (Femcafe)
Több tucat maradványt azonosítottak a kutatók.
okt. 8
21:06
Egy ágy alól kerültek elő az egyik leghíresebb brit festő erotikus rajzai (Promotions)
„Mindenki azt hitte, hogy ezek a művek megsemmisültek.”

Keresés