Ahogy a járvány első hulláma alatt az az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az antibiotikumok, kábító fájdalomcsillapító gyógyszerek és altatók, valamint a profonol vagy a hydroxychloroquine-sulfat
Hétfőtől az eddigi két hét helyett csak tíz napot kell karanténban tölteniük azoknak, akik külföldről utaznak az Egyesült Királyságba, és azoknak is, akiknek a brit kontaktkutató szolgálat értesítése alapján kell elkülönítésbe vonulniuk.
A Fehér Házban dolgozók nem az elsők között kapják meg az engedélyezett oltóanyagot az új típusú koronavírus ellen, hacsak nem különösen indokolt - tudatta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren, helyi idő szerint vasárnap éjjel.
Nehéz körülmények között élő, fogyatékos gyermekeket nevelő családokon segít a Kézenfogva Alapítvány és a Gorenje. Az összefogás célja, hogy a karácsonyi időszakra megkönnyítsék a családok mindennapjait, akiknek a koronavírus-járvány miatt a napi nehézségeken túl az elszigeteltséggel is meg kell küzdeniük. Ma Magyarországon közel félmillió fogyaték
Moszkva a 2021. február 15. és június 30. közötti időszakra búza-kiviteli adó kivetését fontolgatja a belföldi árak stabilizálása érdekében. A kormányzati terveket ismerő források szerint az adó tonnánként körülbelül 2000 rubel (27,3 amerikai dollár, azaz mintegy 8000 forint) lehet.
Karácsonykor is nagyobb arányban fogynak a használt játékok az újaknál, előbbiek közt gyűjtői érdekességek, például nyolcvanas évekbeli flipperek, különleges matchboxok és legók is helyet kapnak. Az év sztárjai idén a fából készült játékok voltak, de a LEGO, a Playmobil és a kirakós, szerelős, építős játékok is népszerűek, míg egy vásárló egy haszn
Megjelent Magyarország digitális agrár stratégiájának (des) intézkedési terve – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az 1895/2020. (XII. 9.) kormányhatározat a stratégiában priorizált intézkedések megvalósításához biztosít költségvetési forrásokat (lásd táblázat). Az agrárminiszter szerint az intézkedési terv elfogadásával megnyílt a lehetőség
Négyzetméterárban több mint százhúszszoros a különbség a legolcsóbb és legdrágább utcák között az ingatlan.com portálon decemberben meghirdetett eladó lakásoknál és házaknál. Íme az ország leg-utcái.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy bankárt Kínában, amiért hamis vagyonkezelési alapok értékesítésével mintegy 400 millió dollárnak megfelelő összeget csalt ki ügyfeleitől - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap hétfőn.
Az egekbe szöktek a légi fuvarok árai, mivel nemcsak az ünnepek miatt növekedett meg az áruforgalom az év végére, hanem azért is, mert megjelent a piacon a Covid-vakcina, amelyből a kormányok, nemzetközi szervezetek jelentős mennyiségeket kívánnak célba juttatni - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
Az Országgyűlés több mint negyven törvényjavaslatról szavazhat a héten. A képviselők kedden az alaptörvény kilencedik módosításáról, valamint a választási szabályok megváltoztatásáról is dönthetnek
Lövöldözni kezdett egy férfi helyi idő szerint vasárnap New Yorkban, a Szent János székesegyház lépcsőjén, nem sokkal az után, hogy a templomnál kültéri kóruselőadás volt, majd a rendőrök agyonlőtték.
Fegyveresek sok tanulót elhurcoltak két nappal ezelőtt egy bentlakásos iskolából az észak-nigériai Katsina állambeli Kankarában, mások elbújtak az erdőben, összesen több mint háromszáz diáknak veszett nyoma - közölte a helyi rendőrség vasárnap.
Az év vége közeledtével folyamatosan lassul a kereskedés a világ terménypiacain és a hét első felében jellemzően csökkenő árakat láthattunk. A hét vége élénkebb lett, a vételek kerültek fölénybe és ez megállította a jegyzések csökkenését.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/14/2701/
Az Európai Parlament (EP) szerdán állásfoglalásban készül értékelni az állam- és kormányfői találkozó múlt heti döntéseit, köztük a jogállami rendeletről született politikai nyilatkozatát. A Népszava parlamenti forrásai szerint legalább négy frakció - a néppárti, a szocialista, a liberális és a Zöld - támogatná a határozati javaslatot, amely a vára
Ausztriában a tömeges koronavírus-tesztelés ugyan még nem minden tartományban zárult le, de összességében elmondható, hogy a vártnál jóval kevesebben vettek részt rajta - derül ki az osztrák sajtóban vasárnap megjelent hivatalos adatokból.
Az Európai Parlament (EP) szerdán állásfoglalásban készül értékelni az állam- és kormányfői találkozó múlt heti döntéseit, köztük a jogállami rendeletről született politikai nyilatkozatát. A Népszava parlamenti forrásai szerint legalább négy frakció - a néppárti, a szocialista, a liberális és a Zöld - támogatná a határozati javaslatot, am
A forint a dollárral szemben erősödött, az euróhoz és a frankhoz viszonyítva viszont gyengült hétfő reggel a péntek kora esti szintekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
Ausztriában elmaradnak a remélt enyhítések, csak karácsonykor jöhetnek össze két napra a családtagok. Az osztrák kormány döntött arról is, hogy a múlt héten megkezdett tömeges tesztelések második körét január elején tartják. Németországban a meredeken emelkedő fertőzésszámok miatt újabb korlátozásokra készül a szövetségi kormány, de a tartományok m
Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) főtitkára az MTI-nek.
Hétfőtől az eddigi két hét helyett csak tíz napot kell karanténban tölteniük azoknak, akik külföldről utaznak az Egyesült Királyságba, és azoknak is, akiknek a brit kontaktkutató szolgálat értesítése alapján kell elkülönítésbe vonulniuk.
Világszerte továbbra is a koronavírus-járvány határozza meg az emberek életét, több országban további korlátozásokat vezetnek be, jó hír, hogy egymás után számolnak be az országok vezetői arról hogy megérkeztek a koronavírus-vakcinák, és elkezdődnek az oltások. Koronavírus-hírek a világból, egy helyen.
A kereskedők a jövőben nem utasíthatják vissza a vásárlók jótállási igényeit egy kaptafára készült szakvéleményekkel – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tájékoztatás szerint ha egy termék jótállási időn belül elromlik, elszakad, vagy bármilyen más hibája merül fel, akkor azt a vevő visszaviheti az üzletbe vag
Az egész régióban szigorítják a járványügyi intézkedéseket - Ausztriában az év végi ünnepekre is érvényben marad az este 8 és reggel 6 óra közötti kijárási korlátozás. Szlovénia, Horvátország, Szlovákia és Románia is szigorít, Ukrajnában már 15 ezer feletti a járvány miatt elhunytak száma.
Hétfő délután online sajtótájékoztatót tart Varga Mihály pénzügyminiszter és Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója. A téma a 2021-es finanszírozási terv, vagyis kiderül, milyen forrásból teremtik elő a pénzt a jövőre még mindig magas, a GDP 6,5%-ára rúgó hiányra.
A ma reggel érkezett meghívó szerint ma délelőtt 11:15-kor kezdődik az operatív törzs szokásos napi tájékoztatója, ahol egyrészt értékelhetik a járványhelyzet aktualitásait, másrészt szóba kerülhetnek a kilátások.
Feltételezhetően orosz hackerek hozzáfértek az amerikai pénzügyminisztérium belső levelezéséhez és a kereskedelmi minisztérium távközlési és információs igazgatóságának adataihoz - közölték helyi idő szerint vasárnap amerikai kormányzati illetékesek.
A kormány tegnap közösségi oldalán tette közzé: elsőként az amerikai-német Pfizer vakcinája kaphatja meg az engedélyt Magyarországon és a tömeges koronavírus elleni oltásra a következő év első negyedév során lehet számítani.
Hétfőtől az eddigi két hét helyett csak tíz napot kell karanténban tölteniük azoknak, akik külföldről utaznak az Egyesült Királyságba, és azoknak is, akiknek a brit kontaktkutató szolgálat értesítése alapján kell elkülönítésbe vonulniuk.