Az MSZP országgyűlési képviselője szerint Legény Zsolt csempészcigaretta-ügye - ahogy minden hasonló botrány - hátrányt jelent, de ugyanez igaz a Fidesz részéről is, ahol Szájer József szexparti-ügye kavart nagy port.
Schrebák Magdolna, Papír Magda, Orsi Mária – sokféle néven alkotott az ezoterikus irodalom magyar nagyasszonya, Szepes Mária. „Ismerd meg önmagad!” – ez a mondat volt életének alaptézise. Az önismeretet tartotta a legnagyobb kincsnek, és mindent meg is tett annak érdekében, hogy teljesítse ezt a nehéz feladatot. Megszállottként írt, olvasott és kut
A Los Alamos National Laboratory kutatói szerint bizonyos neurális hálózatok az emberekhez hasonlóan hallucinálnak, ha időnként nem pihenhetnek a megfelelő módon.
Ráadásul nem kell sokat várni, hogy az utakon is megjelenjen, mivel jövőre már kapható lesz. Az Aptera Motors elektromosautó-gyártó vállalat bejelentette, hogy piacra dobja a világ első napelemmel működő futurisztikus autóját. A jármű nem csupán az új technológiája miatt különleges: olyan formatervezést kapott, amit eddig tényleg csak a filmekben l
A Wessling-csoport új laboratóriumában elsősorban papír és műanyag csomagolóanyagok komposztálhatóságát, valamint biológiai lebonthatóságát vizsgálják.
Ha Othmar Karas kezdeményezésére az Európai Néppárt frakciója napirendre tűzi Deutsch Tamás kizárását és meg is szavazzák, “mennek mindannyian” vele a fideszes képviselők - mondták az atv.hu-nak brüsszeli források.
Négy beruházást jelenthetek ma be - nem is akármilyeneket - összesen 64 milliárd forint értékben. Közülük a legnagyobb a kecskeméti Mercedes-gyár jelentős bővítése, melynek köszönhetően a vállalat megkezdi - hazánkban elsőként - tisztán elektromos autók gyártását - írta ma reggel Szijjártó Péter hivatlaos Facebook-oldalán. Christian Wolff, a Merced
A Portfolio megbízható forrásból úgy értesült, hogy a lengyel kormánykoalíción belüli nagyfokú feszültségek miatt (is) a lengyel kormány nemet mondott a jogállamisági rendelettervezet múlt hétvégi végső írásos szavazásán és részben emiatt a magyar kormány is ugyanezt tette. Ez az elutasító szavazat nem vétót jelent, hiszen a rendelet elfogadásához
Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egyértelműsítette, hogy miért van szükség a koronavírus-oltás miatti regisztrációra, a Hír TV-n arról beszélt, hogy aki nem regisztrál, az hátrébb kerül a sorban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának közlése szerint "a baloldali botrány főszereplője", Legény Zsolt korábban beismerte a csempészést, és ezt két magyar konzul is hallotta.
A baloldali politikusok túlmentek egy határon a ‘22-es választási győzelmük érdekében - erről beszélt Rogán Antal az EU-csúcs kapcsán a Bayer Show-ban. A vakcináról azt mondta: attól még nem lesz kötelező az oltás, ha valaki regisztrál. De aki nem jelentkezik, “az értelemszerűen mindenképpen hátrébb kerül a sorban”.
Magyarországon elsőként a teljes ingatlanközvetítési folyamatot digitalizálja egy magyar startup, ennek köszönhetően az ingatlanközvetítőket helyettesítő tanácsadók kizárólag az ügyfelekkel foglalkoznak. A Livlia rendszerében az aktuális piaci adatok alapján minden egyéb adminisztratív folyamatot algoritmusok végeznek. Az ügyfélközpontú rendszert p
Tállai András az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy már 236 ezer gyermeknek van Babakötvénye, egyben felhívta a figyelmet, hogy az évente a befizetések után járó tíz százalékos, maximum hatezer forint éves állami támogatáshoz a befizetésnek december 31-ig meg kell érkeznie a Babakötvényhez tartozó Start számlára.
Ezt nem láttuk jönni! Tinikorunk kedvencei úgy döntöttek, összeállnak, talán azért, hogy visszahozzák a kilencvenes éveket, és egy dallal lepik meg egykori rajongóikat.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése levélben közölte a diákokkal, hogy februárban „pótolhatják” az első félévet. A hallgatók elutasítják a tanév rendjének módosítását, szerintük nincs pótolni való.
A közösségi médiában elterjedt hírek ellenére a biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus fertőzésben elhunytak életbiztosítását. Sőt, a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken több biztosító is, állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Jelentősen erősödött a forint a múlt héten az uniós csúcson született megállapodás hatására, így most 355 alatt kezdi az újabb izgalmasnak ígérkező hetet. Most elsősorban az MNB holnapi kamatdöntő ülésére figyelnek a befektetők, de szerdán jön a Fed kamatdöntése is.
3 470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7 130 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 82 546 fő, az aktív fertőzöttek száma 194 194 fő. Az ak
3470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7130 főre emelkedett.
3470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
3470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Ha valamit ma unalmadban görgetnél, akkor ez legyen az. Kreatívan használják ki az izlandiak a koronavírus-járvány okozta megpróbáltatásokat. Például csináltak egy külön telefonszámot az üvölteni vágyóknak, amit bármikor felhívhatunk, ha úgy érezzük, hogy hangosan ki szeretnénk ordítani magunkból minden keserűségünket, dühünket, vagy éppen
Továbbra is a SZÉP-kártya vezet a hazai munkaadók körében a cafeteria juttatások között – ráadásul idén még több érv szól a dolgozói pihenőkártyák mielőbbi feltöltése mellett.